Újabb nem várt fordulat Munkácsy Golgotája ügyében

2017.07.11. 16:34

Hatályon kívül helyezte Munkácsy Mihály Golgota című festményének védetté nyilvánításáról szóló per jogerős ítéletét a Kúria, és döntésében az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Úgy tűnik, hogy elölről kezdődik a huzavona a Golgota körül, pedig az elmúlt pár évben már nem kevés per zajlott ez ügyben.

A lényeg: az állam szerette volna megvásárolni Munkácsy festményét a jelenlegi a tulajdonostól, hiszen a trilógia másik két darabja már itthon látható. Pákh Imre azonban 9 millió dollár alatt nem volt hajlandó szóba állni még Lázár Jánossal sem. Az állam viszont ennyit nem akart adni a képért, csak hatmillió dollárt, ami átszámítva így is 1,6 milliárd forint.

Így aztán patthelyzet alakult ki, amire a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elrendelte a Pákh Imre tulajdonában lévő festmény védetté nyilvánítását, így a képet nem lehet kivinni az országból. Pákh Imre minden lehetséges fórumon megtámadta a védetté nyilvánítást, amit most a legfelsőbb bíróság hatályon kívül is helyezett, így kezdődhet az egész per elölről.

A festmény mindeközben letakarva áll a debreceni Déri Múzeumban, igaz, múlt szombaton egy napra, a Múzeumok Éjszakáján lehullott róla a lepel.