Kirúgott vezető hívta a végrehajtót a Snétberger-központra

2017.08.14. 15:58
Az intézményben úgy tudják, hogy a volt menedzser a saját szellemi termékeként regisztráltatta a roma gyerekek mentorálásának módszertanát, és összesen 145 milliós fizetési meghagyást küldött az iskolának.

A múlt héten megírtuk, hogy a Snétberger Ferenc alapította, felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ ellen végrehajtás indult, amely az intézmény jövőjét veszélyezteti. A fiatal, hátrányos, helyzetű, elsősorban roma tehetségek zenei képzését segítő iskoláról most kiderült, hogy egy minden részletében elképesztő ügy miatt került veszélybe a létezése.

A 24.hu cikkéből az derül ki, hogy Tromposch Julianna operatív igazgató, és az iskola működtetéséért felelős cég, a Camp Europe Felsőörs Oktatási Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársa áll a végrehajtás mögött. Tromposcht 2017 elején bocsátották el, személyi ellentétek miatt.

Ezután a volt vezető nevében inkasszózták a Camp Europe Kft. számláján lévő teljes, több tízmillió forintnyi készpénztartalékot, majd egy végrehajtó is megjelent, hogy vigye a cég nevén lévő ingóságokat. A cikk szerint Tromposch a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában a saját szellemi termékeként regisztráltatta a roma gyerekek mentorálásának módszertanát, majd erre hivatkozva a jogosulatlan használatért 85 millió forintot számolt fel, plusz 5 millió forint sérelemdíjat, valamint 55 milliót szerződésfelmondásért, így jött ki a 145 milliós követelés.

A 24.hu cikke szerint az iskola viszont nem értesült erről időben, ugyanis trükkös módon a fizetési meghagyást Tromposch szintén elbocsátott embere vette át az utolsó munkanapján, és nem értesítette róla az intézmény vezetőit, akik csak akkor értesültek az egészről, amikor már lejárt az ellentmondásra rendelkezésre álló 15 nap, és a jogerőre emelkedés után elindult a végrehajtási folyamat.

Az iskola társalapítója, Mészáros Zoltán szerint a tehetségközponttal szembeni követelés súlyosan arányt tévesztett, de a jogi alapja is nyilvánvalóan megkérdőjelezhető: "Még inkább megdöbbent, hogy mindenfajta érdemi vizsgálat, jogorvoslati lehetőség nélkül végrehajtásra kerülhetett" - mondta a társalapító a 24.hu-nak. 

(A Snétberger Központról és az ott tanuló diákokról készült tavaly egy film Janovics Zoltán és Kopp Krisztina jóvoltából, itt nézhető meg.)