Biszexuális operaénekesnő volt a francia történelem legvagányabb alakja

Élete során legalább tíz férfit ölt vagy sebesített meg különböző párbajokban Julie d'Aubigny, a XVII. századi operaénekesnő. A botrányos életű nő igazi sztárnak számított, a róla szóló pletykák pedig gyorsan terjedtek Franciaországban. Nőket és férfiakat egyaránt szeretett, ő viszont sokaknak a bögyében volt, főleg a féltékeny férfiak pikkeltek rá. Bár kalandos élete miatt sokan fiktív személynek gondolták, Mademoiselle Maupin azonban nagyon is létezett – igaz, személyéhez számos legenda is kötődik.

"A XVII. századi Franciaország legbadassebb kalandora" – írta róla a Badass Of The Week, amikor beválogatták a történelem legkeményebb figurái közé. Julie d'Aubigny élete igazi rock'n'roll-sztori: gyorsan és keveset élt, van benne egy rakás erőszak, szerelem, dráma és szexualitás, meg persze zene is, hiszen operaénekes volt. Egy pszichológiai blog szerint Mademoiselle Maupin igazi szociopata lehetett, erre vonatkozóan azonban semmilyen bizonyítékunk nincsen, a szerző kizárólag a vizsgált alany életútjából következtetett erre.

A történészek szerint Julie d'Aubigny 1673 környékén született, apja (Gaston d'Aubigny) pedig Louis de Lorraine hivatalnokaként dolgozott, aki a dél-franciaországi Armagnac régió grófja, illetve XIV. Lajos főlovászmestere volt. Az apa a lányát olvasni, táncolni és rajzolni taníttatta, valamint valószínűleg ő vezette be a vívás tudományába is. Noha már gyerekként is fiúsan öltözködött, apja felettese felfigyelt rá, és hamarosan viszonyt kezdett az akkor 14 éves kamasszal. A gróf azonban rafkós volt: hogy titokban tarthassa a numerákat, és ne keveredjen gyanúba, hozzáadta a lányt egy francia nemeshez. Ám az alibiférjre rövidesen új feladatot bíztak, az új pozíció pedig más tájakra szólította őt, így az újdonsült Madame de Maupin nem sokat látta a férfit – ráadásul időközben a házassággal takargatott románca is véget ért.

Mademoiselle Maupin azonban nem tétlenkedett sokat, férje távollétében megismerkedett, majd lelépett egy Sérannes nevű vívómesterrel, akit egy illegális párbaj során elkövetett gyilkosság miatt üldözött a rendőrség. A páros Marseille felé tartott, útközben pedig rögtönzött kardforgató-bemutatókkal szereztek maguknak pénzt, hogy fedezni tudják a kiadásaikat. Az egyik ilyen alkalommal egy néző megkérdőjelezte a karddal gyanúsan jól bánó Julie nemét, mire ő váratlanul letépte magáról a ruhát, és eloszlatta a kételyeket –  legalábbis a legenda szerint. A fiatal nő időközben felismerte, hogy nemcsak a kardforgatásban tehetséges, hanem az éneklésben is, így hamarosan a marseille-i opera színpadán találta magát.

Ám Julie a kalandos életű Sérannest sem tűrte meg sokáig maga mellett, és hamarosan egy lány oldalán keresett további izgalmakat. Amikor a lány szülei megtudták, hogy a gyermekük a saját neméből választott párt magának, egy avignoni zárdába küldték. A szülőknek fogalmuk sem volt, hogy kivel húztak ujjat: Mademoiselle Maupin egy nap posztulánsként bukkant fel a zárdában, ahol ellopta egy halott apáca holttestét, amit a szerelme ágyában helyezett el, majd hogy elterelje a figyelmet a szökésükről, lángra lobbantotta a szobát, hogy a tűz okozta pánikban megpattanjon a nővel, akit szeret. A fiatalok alig pár hónapot töltöttek együtt, a lány eddig bírta a heves párja mellett, és végül inkább visszatért a családjához. Közben Julie-t a távollétében egy törvényszék bűnösnek kiáltotta ki (ráadásul férfiként): emberrablás, holttestlopás és gyújtogatás miatt tűz általi halálra ítélték.

Szúrt, és szeretkezett

A törvény elől menekülő Julie különböző mulatókban énekelve keresett pénzt, amíg egy nap meg nem ismerkedett egy iszákos és vén színésszel Poitiers városában. Ez a Maréchal nevű fazon kezdte el tanítani annak reményében, hogy a tanítványa egy napon majd Párizs színpadain állhat. A mester alkoholizmusa azonban egyre inkább ellehetlenítette a közös órákat, ezért, belátva alkalmatlanságát, tanítványát a fővárosba küldte, hogy próbálja ki magát.

Julie útközben ismerkedett meg későbbi élete egyik legmeghatározóbb figurájával. Louis-Joseph d’Albert egy fiatal nemes volt, aki egy Villeperdue-i ivóban csípős megjegyzést tett Mademoiselle Maupin énekes produkciójára, mire a felbőszült nő borral öntötte le a szemtelen fiatalembert. A viszálynak párbaj lett a vége, amelyben a szintén tapasztalt kardforgató férfi (a legnagyobb meglepetésére) hozzá méltó ellenfélre akadt. Olyannyira, hogy Julie a harc során átdöfte az ellenfele vállát. Amikor másnap a férfi hogyléte felől érdeklődött, megdöbbenésére kiderült, hogy ez a nagyszájú fickó nem volt más, mint Luynes hercegének fia, aki aztán megüzente neki, hogy elnézést kér az előző este miatt. Julie erre meglátogatta a lábadozó sebesültet, akivel aztán egymás szeretői lettek, és igazi se veled, se nélküled kapcsolat alakult ki közöttük, amely az egész életüket végigkísérte.

A férfi felépülése után Julie továbbállt, Rouen városában pedig megismerkedett egy másik, Gabriel-Vincent Thévenard nevű férfival, aki szintén párizsi hírnévről álmodott. A két énekes viszonyt kezdett, és együtt indultak Párizs felé, hogy megvalósítsák álmaikat. A lány közben felvette a kapcsolatot befolyásos, régi szeretőjével, apja főnökével, aki egykor férjhez adta, hogy segítsen elsimítani a halálbüntetést, amit kiszabtak rá. A pasas végül tényleg elérte, hogy a király tegye semmissé az ítéletet, így Julie végre újra betehette a lábát Párizsba.

A bálos csók már sok volt

Julie társa, a vele közös álmokat kergető Thévenard már a megérkezése napján a párizsi opera művésze lett (baritonként lett híres, több mint nyolcvan előadásban játszott, 1729-ben vonult vissza, és Párizsban is halt meg 1741-ben). A lány szokatlan hangja azonban elsőre nem igazán tetszett, elutasították a jelentkezését, ő azonban nem adta fel az álmait: összebarátkozott egy idős, Bouvard nevű énekessel, akinek végül sikerült kibuliznia, hogy a fiatal tehetséget újra meghallgassák.

Julie d'Aubigny így 1690-ben, 17 évesen, lett a párizsi opera művésze, ahol a Toszkánában született Jean-Baptiste Lully Cadmus et Hermione című operájában tűnt fel először, Pallasz Athéné szerepében. Bár szopránként kezdett, idővel a hangjának jóval kedvezőbb mezzoszoprán szerepeket kapott. A hugenotta családban nevelkedett és a királyi udvarban is otthonosan mozgó Philippe de Courcillon de Dangeau márki 1684 és 1720 között vezetett naplójában úgy írt róla, hogy a félelmet nem ismerő operaénekesnőé

a legszebb hang az egész világon.

Mademoiselle Maupin (vagy ahogy olykor emlegették: La Maupin) androgün külsejével és különleges hangjával hamar a párizsi közönség szívébe lopta magát, karrierjén pedig nagyot lendített az is, hogy hihetetlenül jó – talán fotografikus – memóriája volt, aminek köszönhetően úgy vágta be a szerepeket, mint szél a budiajtót. Julie azonban itt sem hazudtolta meg magát, és újabb botrányokkal gazdagította egyébként sem túl szerény repertoárját. Egy alkalommal például, amikor a libertinista tenor, Dumesnil zaklatni kezdte a társulat női tagjait, ő intézte el az énekest. Sőt, volt olyan áldozata is, aki később azt hazudta, hogy egy csapat bandita támadta meg, pedig valójában egyedül Julie látta el a baját.

Julie aztán irdatlanul belezúgott az egyik kolleginájába, Fanchon Moreau azonban XIV. Lajos legidősebb fiának, azaz a Nagy Trónörökösnek volt a szeretője. (Lajos herceg egyébként soha nem léphetett trónra, mert még apja uralkodása alatt meghalt.) Julie-t állítólag annyira megviselte, amikor a szoprán kikosarazta, hogy szerelmi bánatában még öngyilkossággal is próbálkozott.

Nagy kalamajkát okozott az is, amikor a király testvére által tartott bálon szemet vetett egy nőre, majd férfiruhában odament hozzá, és az előkelő vendégsereg szeme láttára megcsókolta. A merész cselekedet sokkolta a bálozókat, a lány három kérője párbajra hívta az operaénekest, aki azonban mindegyiküket legyőzte. Amikor visszatért a mulatók közé, magával a királlyal került összetűzésbe, aki emlékeztette a problémás vendéget, hogy Franciaországban ő maga rendelte el a párbajok tilalmát.

Valószínűleg a királyi figyelmeztetés és a csókos balhé miatt jobbnak látta, hogy egy kis időre elhúzza a csíkot, ezért Brüsszelbe utazott, ahol néhány hónapra a helyi opera egyik sztárja, illetve II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem ágyasa is lett (utóbbit Bajor Miksa, Miksa Manó néven is emlegetik a források). Később persze visszatért Párizsba, ahol újra színpadra állt, Pascal Collasse, André Cardinal Destouches és André Campra operáiban énekelt. Közben beleszeretett a Franciaország legszebb nőjeként emlegetett Madame la Marquise de Florensac-be, akinek hozzá hasonlóan korábban szintén Brüsszelbe kellett menekülnie – a trónörökös is szemet vetett rá ugyanis.

A szerelmesek két évet tölthettek együtt, amíg a jómódú és befolyásos nő meg nem halt. Julie-t rettenetesen megviselte a barátnője halála, még ugyanebben az évben (1705) visszavonult, utoljára pedig Michel de La Barre La Vénitienne című művében láthatta a közönség. A márkiné halála után visszatért a férjéhez, ám hamarosan őt is elvesztette. Ironikus módon élete legutolsó időszakát egy apácazárdában töltötte, itt is hunyt el. Julie d'Aubigny mindössze 33 évet élt, a sírhelye máig nem ismert.

Mademoiselle Maupin hihetetlennek tűnő élete ihletett már könyvet, filmet, sorozatot. Az első róla szóló regény 1835-ben jelent meg, Théophile Gautier műve, a Mademoiselle de Maupin pedig nagy botrányt kavart. A biszexuális operaénekes élettörténete egyébként a mai napig vonzó, a Daily Dot egy 2013-as cikkében például azt jósolta, hogy hamarosan Julie D’Aubigny sztorijával lesz tele a net, és bár tényleg készült néhány jópofa fanart, közel sem annyi, hogy felrobbanjon tőlük az internet.

Számomra az élete tempója a legszédítőbb. A legmegdöbbentőbb események többsége még húsz éves kora előtt történt meg vele

– mondta idén az OZY-nak Kelly Gardiner is, aki Goddess című könyvében dolgozta fel a rendhagyó életutat. A szerző korábban az NPR-nek is arról beszélt, hogy Julie valószínűleg gyakran érezte magát elképesztően egyedül. Mademoiselle Maupin ugyanis egy igazi számkivetett volt, aki egyszerre menekült a törvény, a társdalami elvárások, a házasság, valamint a saját kétes híre elől.

A cikk megírásában a Headstuff és Kelly Gardiner cikkei voltak a legnagyobb segítségemre.