Emánuel
3 °C
13 °C

Verebes István: Marton a halálán van

2017.10.26. 00:16

Verebes István a múlt csütörtöki ATV-s megszólalása után ismét az Egyenes beszédben foglalkozott a Marton-üggyel. Verebes a mostani interjút azzal kezdte, hogy bár tökéletes szolidaritást érez minden nővel és férfivel, aki élt már át szexuális zaklatást, némi kételyt is érez az üggyel kapcsolatban.

A műsor visszatérő vendége többek között azt nem érti, hogy a nyolc megszólaló közül miért nem volt egy olyan sem, aki még akkor jelét adta volna annak, hogy valami szörnyűség történt. Azt mondja, őt az apja arra tanította, hogy akkor álljon egy ember mellé, amikor az szarban van, az ő részvéte és együttérzése pedig most akkor is Marton Lászlóé, ha az ellene szóló vádak igazak. "Esendőek vagyunk, mindannyian" – szögezi le.

Verebes az adásban elmeséli, hogy hétfőn egy kávéházban találkozott Marton Lászlóval, akit mintegy ötven éve ismer (de nem barátok, teszi hozzá), és aki szerinte a halálán van éppen.

Vagy öngyilkos lesz, vagy meghal ettől. Azt kérdezem: mit akarnak még Marton Lászlótól ezek után?

Amikor a műsorvezető, Rónai Egon megjegyzi, hogy talán csak egy bocsánatkérésre várnak az emberek, Verebes azt válaszolja, hogy az ember a bűneiről vagy az ártatlanságáról nem biztos, hogy képes a nyilvánosság előtt beszélni. Szerinte egy ilyen támadás után vagy pánikba esik az ember, vagy magába süpped.

Verebes úgy gondolja, "ebben a habzásban", amit a bulvársajtó generál, már soha nem fog kiderülni, hogy kinek van igaza, még a bíróságon sem feltétlenül. Szerinte szürreális a Sárosdi Lilla által elmesélt történet, úgy érzi, színházi emberként megérezné, ha ez a perverzió Marton személyiségének része lenne, de nem érez ilyet. "Lehet, hogy valami történt. Lehet! Ha így történt, azt viszont nem értem."

Verebes úgy látja, hogy most a jelenség kezelése és a hasonló esetek megelőzése lenne a legfőbb feladat, nem a szereplők és az ügyben megszólalók (pl. Stohl András, Oroszlán Szonja) meghurcolása. Azt is gondolja, hogy Sárosdi Lilla tragédiája majdnem egyenlő értékű a Martonéval, pokoli lehet most neki is. "Embertelen, mit zúdított magára. Nem szeretnék az ő helyében sem lenni" – mondja az adás vendége, aki szerint ez az egész történet csak árt mindenkinek.

"Engedtessék meg, hogy a teljesítményt tiszteljem" – fakad ki egy ponton Verebes, aki úgy gondolja, nem megoldás az sem, ha a rendező darabjait leveszik a színpadról, attól még nem fog semmiféle erkölcsi tisztulás bekövetkezni. Verebes azt mondja: Martonnak lehet, hogy meg kellene szólalnia, de megérti azt is, hogy nem teszi ezt meg, hiszen az úszóedző Kiss László bocsánatkérése sem változtatott sokat a helyzetén.

A húszperces beszélgetést itt lehet végignézni.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!