Csak azért is szerepet adott Weinstein áldozatának, hogy bosszantsa a producert

maxresdefault
2017.10.29. 09:43

Robert Rodriguez amerikai rendező azért adta Rose McGowannek a főszerepet a Grindhouse – Terrorbolygó című 2007-es filmjében, hogy visszavágjon Harvey Weinsteinnek, ugyanis akkor már tudott arról, hogy McGowan szerint a producer megerőszakolta őt – írja a Digital Spy.

Maga a szexuális erőszak még 1997-ben, a Sikoly forgatása idején történt, de csak idén októberben került nyilvánosságra, Rodriguez viszont a színésznőtől már 2005-ben tudomást szerzett róla, illetve arról, hogy McGowan az eset után nem kaphatott szerepet Weinstein filmjeiben.

Feldühödve attól, amit hallottam, azt mondtam Rose-nak, hogy az ÉN filmjeimnél nincs feketelistán, és Harvey nem mondhatja meg nekem, kit válogassak be

mondta Rodriguez a Varietynek, hozzátéve, hogy nemcsak a filmiparból, hanem mindenhonnan ki kell irtani a szexuális zaklatást, amit az oktatáson, az ilyen tettekért járó súlyosabb következményeken és zéró tolerancián keresztül lehetne elérni.

Harvey Weinstein pár hete kirobbant és azóta is eszkalálódó szexuális zaklatási botrányáról ebben a cikkben írtunk részletesen, McGowan az elsők között állt elő a történetével. Az áldozatok vallomásainak még mindig nincs vége, legutóbb szombat este írtuk meg, hogy a Maffiózók (Sopranos) című sorozat színésze, Annabella Sciorra állította, hogy Weinstein megerőszakolta őt. A befolyásos producer nyilvánosság elé álló áldozatainak száma egyre csak nő, és a több évtizedes csend megtörése szélesebb körben is változásokat indíthat el.

Kapcsolódó

Félúton volt Spielberg és Isten között, most Hollywood ördöge

Ő fedezte fel Tarantinot, ő vitte Oscarra a Szerelmes Shakespeare-t, de pár nap leforgása alatt a legbefolyásosabb amerikai producerből kegyvesztett szexuális ragadozó lett. Szájbarágó Hollywood legsúlyosabb botrányáról, a Harvey Weinstein-ügyről.

Weinstein ellen már nyomozást indított a New York-i és a Londoni, később a Los Angeles-i rendőrség is. Ezzel párhuzamosan az amerikai és a brit filmakadémia, illetve az amerikai producerek, illetve rendezők céhe is kizárta már tagjai sorából.

A zaklatási botrány hullámai Magyarországot is elérték: más kisebb ügyek mellett Marton László színházi rendezőt már kilenc nő vádolja zaklatással. A Marton ügyről ebben az aktában olvashat részleteket:

Arról, hogy nem csak a színházi és filmes körökben okoz világszerte komoly problémát a hatalommal való visszaélés és a szexuális zaklatás, ebben a cikkben írtunk hosszabban.

Kapcsolódó

Nem kell színésznek lenni, hogy zaklasson a főnök

A munkahelyi szexuális zaklatás gyakori, de agyonhallgatott jelenség, és bármilyen állásban megkeserítheti az életünket. Az áldozatok többsége megalázó helyzetbe jut, ha beszél, így a zaklatók magabiztosan garázdálkodhatnak.