Ők hatan most a legtehetségesebb fiatalok színházban és filmen

2017.10.30. 16:38
Hat fiatal - három színész, egy operaénekes, egy dramaturg és egy díszlettervező - vehette át a Junior Prima Díjat színház- és filmművészet kategóriában hétfőn.

Tasnádi Bence, Czakó Juli és Patkós Márton színművészek, Szemere Zita operaénekes, Szabó-Székely Ármin dramaturg és Zöldy Z Gergely díszlet-, jelmez- és látványtervező részesült az ifjú tehetségeket elismerő díjban, írja az MTI.

A kitüntetés színház- és filmművészet kategóriájának mecénása a Takarékbank, amelynek vezérigazgatója, Vida József a díjátadón elmondta: idén a díj történetében eddig rekordszámú, 75 jelöltet vett számba a zsűri, és közülük választotta ki azt a hat ifjú művészt, akiknek tehetségét a díj mellett pénzjutalommal is elismerik. Kiemelte: mecénásként egyrészt tisztelegni kívánnak a fiatalok eddig elért eredményei előtt, másrészt szeretnék ezekre felhívni a közönség figyelmét is.