Máté, Mirella
14 °C
30 °C

Csupán a zombiktól nem lesz jó egy képregény

MG 3959
2017.12.28. 13:52

A szépirodalom + popkultúra képlet elég népszerű volt az elmúlt években, nagyjából 2009-től kezdve, amikor megjelent a Büszkeség és balítélet és zombik című amerikai paródiaregény. Azóta volt már például Értelem és érzelem és tengeri szörnyek, volt Android Karenina, a trend elérte a történelmet is (egyebek közt Abraham Lincolnból vámpírvadász lett), és sejthető volt, hogy előbb-utóbb magyarul is születik valami hasonló. Például hogy Ady és Babits zombikat fog aprítani a New York kávéházban.

A Nyugat + zombik keletkezéstörténete oda-vissza megjárta már a sajtót, ezért csak röviden foglalnám össze: Csepella Olivér még diplomamunkaként kezdte végiggondolni, hogy a kőkemény nyugatosok hogyan tennének rendet az élőhalottak között. 2014 végén aztán tett egy próbát a közösségi projektfinanszírozással: 1102 ember majdnem 28 ezer dollárt dobott össze neki, 232 százalékra teljesítve a célt, amit Csepella kitűzött. A szerző hálálkodott, és 2015 karácsonyára ígért egy kész képregényt, ami végül most jelent meg. A kétéves csúszás okait videóban mesélte el nekünk.

Ahogy azt Móriczka elképzeli

Na de milyen a nagy mű, megérte-e három évet várni rá? Ha vákuumban nézem, a válasz nem. Ha kurrens magyar szerzős képregények mellé teszem, a válasz igen. Nagyon felemás lett a Nyugat + zombik, amiben a tiszta zsenialitás keveredik a bosszantó amatőrizmussal – mintha egy filmnek minden páros jelenetét Steven Spielberg rendezte volna, minden páratlant pedig Roland Emmerich.

A képregény legnagyobb problémája az, hogy ordít róla egy határozott szerkesztő hiánya.

Csepella túlságosan szabadon garázdálkodhatott saját művében, és ez nem feltétlenül jó, amikor valaki először készít nagyobb lélegzetű képregényt. Egy a zsánerben járatos alkotó szerkesztő nagyon kellett volna a munkafolyamatba, hogy lenyesegesse a szerző vadhajtásait és intuitív megoldásait (amik néha működnek, de túl sokszor nem). A Nyugat + zombik szinte minden gyengesége ebből fakad, illetve azt is érezni, hogy a kötet utolsó harmadára már nem jutott annyi figyelem, mint az első kettőre. Talán a szerző lelkesedése fogyott el, talán a karácsonyi szezon miatt rohanni kellett, a végeredmény szempontjából igazából mindegy.

Mint történet a Nyugat + zombik nem váltja meg a világot. Ady, Kosztolányi, Karinthy és Tóth Árpád éppen Babits születésnapját ünneplik a kávéházban, amikor valami történik, és a vendégek zombivá változnak. A badass nyugatosok elkezdik szecskázni a rájuk támadó tömeget... és igazából ebből a szituációból nem is igen lépnek ki többet. Persze beköszönnek a sztoriba más írók is Móricztól Csáthig, és egy múltbéli szállal a történtek is magyarázatot kapnak, de így is sok kihagyott ziccert éreztem a XX. századi magyar irodalom neves költőire és íróira felhúzott cselekményben.

Ennek részben az az oka, hogy mint szöveg a Nyugat + zombik igencsak disszonáns. Például nehéz megemészteni, hogy Kosztolányi hol jambusokban beszél és idézeteket citál, hol pedig megkérdezi:

miféle bánatos kis pónilófasz volt ez?

(Ami azért vicces, mert pontosan ezt a kérdést többször is feltettem, ahogy haladtam a képregény olvasásával.) Ez a teljes kötetre és szinte az összes szereplőre jellemző, és totálisan hazavágja a forgatókönyv stílusát. A nyugatosok nyugatosságát érzésem szerint nem használta ki eléggé Csepella – értem én, hogy ez egy olyan könyv, amit nem kell komolyan venni (sőt), de a képregény végére a címből főleg már csak a zombik maradnak meg, a magyar érettségi tételek visszatérő szereplői belefulladnak az amerikanizmusokba és a műmájerségbe.

Babits, please

Mint képregény a Nyugat + zombik széteső. A képregényszerzők egyik alapműve Scott McCloud A képregény mestersége című, magyarul is megjelent műve, amiben McCloud rögtön az első fejezetben leírja, miként lehet harmóniába hozni a képet és a szöveget, és érthetően mesélni általuk – jól megválasztani pillanatokat, nézőpontokat, az egyes képkockák átmeneteit, és így tovább. Csepella képregénye sajnos olykor nem jól mondja fel ezt a leckét. A panelek kigondolásában itt-ott egészen remek ötletekkel találkozni, de a nézőpontokat és a szövegbuborékok elhelyezését tekintve sok a rossz megoldás. Főleg a képregény második felében zilálódik szét az elérni kívánt harmónia, és több helyen nehezen követhetővé válik, hogy pontosan ki beszél és mi történik.

Végül, mint vizuális élmény a Nyugat + zombik kimondottan szép és stílusos. Ez a stilizált, két direkt színnel (sárga és fekete) dolgozó stílus talán nem jön be mindenkinek, de az biztos, hogy karakteres. Nekem tetszett a 250 oldalas kötet határozott kiállása, és a rajzok kicsit Mike Mignola minimalizmusára emlékeztettek, de a Ranbo 13 videóklipjére is, amit Pál Balázs rendezett a Neónak (és amit pár éve az olvasóink megválasztottak a legjobb magyar klipnek). Ugyanakkor a pár vonallal felskiccelt nyugatosok ábrázolása csapda is egyben: sokszereplős, távoli nézetes panelekben nehéz megkülönböztethetően lerajzolni őket, és ez is hozzájárul kicsit a széteséshez.

A sok hiba ellenére a Csepella képregénye nem rossz – csak éppen nem is jó, mert folyamatosan hullámzik a minősége.

Hol egy emlékezetesen pazar nézetben pusztul el egy főzombi, hol pedig Füles-rejtvénnyé alakulnak a képsorok, mert fejtörővé válik összekötögetni a szereplőket és mondataikat. Hol reklám pofátlankodik be két képkocka közé (a 232 százalék fényében ez kicsit meredek), hol pedig a térdemet csapkodva röhögök egy Krúdyra kihegyezett poénon. Hol 10/10, hol 4/10.

A Nyugat + zombik nagy szerencséje az, hogy az elmúlt években kevés emlékezetes képregény született magyar szerzőktől, ilyen méretű vállalkozás pedig nemigen volt, így a kötet igazolja a mondást a vakokról és a félszeműről. És persze lehet elnézőnek lenni, legyinteni, hogy ez csak első képregény, és annak nem rossz, majd a következő jobb lesz (ha lesz következő, én minden finnyogásom ellenére kíváncsi lennék rá). De végső soron bennem mégis az az érzés maradt, hogy a nyugatosok ennél többet érdemeltek volna.