Szilveszterkor lejár egy 10 millió dolláros jutalom

2017.12.30. 15:54

Az év utolsó napján éjfélkor lejár a 10 millió dolláros nyomravezetői díj minden idők egyik legnagyobb műkincsrablási ügyében, írja az MTI. 1990. március 18-án ismeretlen tettesek csaknem félmilliárd dollár értékben loptak el festményeket a bostoni Isabella Stewart Gardner Múzeumból, az alkotásokat, köztük Rembrandt egyetlen ismert tengeri képét a mai napig nem találják, helyük azóta is üresen áll.

Az intézmény közvetlenül a bűncselekmény után egymillió dolláros jutalmat tűzött ki, amelyet 1997-ben ötmillióra, majd az idén tavasszal tízmillióra emelt. A múzeum szerint ez a legmagasabb nyomravezetői jutalom, amelyet magánintézmény valaha felajánlott.

Egyelőre úgy tűnik, hiába, ami nagy csalódás az intézmény mellett az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) is. Mindketten abban reménykedtek, hogy a kétszeresére emelt összeg majd segít új nyomokra találni. "Vissza akarjuk kapni a festményeinket" - mondta Kathy Sharpless, a múzeum szóvivője.

A rendőrnek öltözött két tettes 13 képet vitt magával, köztük Rembrandt Krisztus a viharban a Galileai-tengeren című alkotását, Vermeer A koncert című munkáját - egyikét a 17. századi holland festő kevesebb mint negyven ismert művének - vagy épp Manet és Degas egy-egy képét.

Az FBI 2013-ban közölte, hogy azonosítottak két gyanúsítottak. A bűncselekmény azonban addigra már elévült, és nem voltak a képek birtokában. Két évvel később tudatták, hogy a bostoni férfiak, akik kapcsolatban álltak a szervezett bűnözői csoportokkal, elhunytak. A hatóság szerint a képeket a maffián keresztül Connecticut államba, majd Philadelphiába juttatták, de ott kihűlt a nyom.

A múzeum többször hangsúlyozta, hogy nem az elkövetők kiléte izgatja, hanem az, hogy visszakapják a műveket.

Közben Arthur Brand holland műkincsnyomozó állítja, beszélt egykori rendőrökkel, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) nevű terrorszervezet korábbi tagjaival és másokkal, és ez alapján meggyőződése, hogy egyre közelebb jut a rejtély megoldásához. "Ki fog derülni az igazság, ebben teljesen biztos vagyok. Az egyetlen kérdés, hogy a képek vajon léteznek-e még" - idézte az AP amerikai hírügynökség.