Ödön
1 °C
11 °C

Csak Vidnyánszky pályázik a Nemzetire

2018.02.01. 16:03

Egy pályázat érkezett a Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára a határidő lejártáig, Vidnyánszky Attila, jelenlegi igazgatóé, írja a színház.hu. Az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága ezt a pályázó nevének nyilvánosságra hozatala nélkül közölte, de a Nemzeti Színház tájékoztatása szerint Vidnyánszky Attila pályázott. Ezt csütörtökön az igazgató meg is erősítette az MTI-nek. 

A bíráló bizottság február 8-án fog összeülni. A szakmai bizottság tagja Tardy Anna, az EMMI politikai tanácsadója, Császár Angela színésznő, Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, Horváth Lajos Ottó színművész, Novák János, a Kolibri Színház ügyvezető igazgatója, Mádi Zoltán, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének főosztályvezetője, Kiss János Antal, a Győri Balett igazgatója, Hegedűs D. Géza színművész és Éliás János szakszervezeti képviselő. 30 napjuk van arra, hogy eldöntsék július 1-től ki vezetheti a Nemzetit öt éven át.

Vidnyánszky Attila 2013. július 1. óta vezeti a Nemzetit, amit korábban öt éven át Alföldi Róbert igazgatott. Akkor sikerét már a pályázat elbírálása előtt is biztosnak tartotta a szakma, az eleve lefutott pályázat érzését az is erősítette, hogy több interjúban is feltételes mód nélkül beszélt a munkáról, amit a Nemzeti Színház igazgatójaként végezne. Most már kihívója sem akadt.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?