Zsuzsanna
-4 °C
3 °C

Angol regényt plagizált könyvében Tolvaly Ferenc

BSZ 2160
2018.02.14. 11:57
Egy éve jelent meg Tolvaly Ferenc könyve, A Zsolnay-kód. A regény egész szép számokat hozott, de a hajdani médiavezérből lett félezoterikus író könyve egyenetlen, irodalmi értéke kérdéses. Ami miatt mégis érdemes foglalkozni vele: mint cikkünkből kiderül, a „magyar Coelho” egy angol regényből emelt át jelölés nélkül, sajátjaként eladva hosszas részeket. Ez nem „vendégszöveg”, hanem komoly szerzői jogi kérdés. Tolvaly Ferencet szembesítettük a felfedezéssel.

Még az Alexandránál jelent meg 2016 végén Tolvaly Ferenc A Zsolnay-kód című könyve. A kiadó üzletileg zűrösnek ismert vezetője, Matyi Dezső maga is Zsolnay-gyűjtő, egyúttal elkötelezett pécsi lokálpatrióta. Mivel Pécs vezetése régóta a Zsolnay névre építve próbálja építeni (kulturális főváros projekt, Zsolnay-negyed) a városmarketinget, a szálak könnyen összeérhettek.

A Zsolnay család történetének kreatív újrahasznosítása Tolvaly Ferencet, a TV2 volt vezetőjét, a magyar populáris ezotéria szépirodalmi babérokra törő képviselőjét találta meg. Tolvaly a 2005-ben megjelent El Camino óta afféle hazai Coelhóként igyekszik fellépni, „lélekkalandregényei” a populáris spiritualitás jól eladható termékei.

A könyv 470 oldalnyi, meglehetősen lassan folyó, több idősíkon játszódó történet igen vegyes szövegminőségben. Bár jól fogyott, igazán komoly kritika nem nagyon jelent meg róla, a rá reflektáló blogokból vegyes fogadtatás (a „bőven lehetett volna belőle húzni” visszatérő értékelés) olvasható ki. A címében többek között a Da Vinci-kódra utaló Zsolnay-kód a zsáner szabályainak megfelelően történelmi-ezoterikus rejtélyek és mélyenszántó életigazságok felfedését ígéri. Mint a szerző az egyik promóinterjúban elárulta: „Tehát valóban létezik egy Zsolnay-kód! A regényben az olvasót elvezetem fellelhetőségének helyszínére. Tágabb értelemben azonban útmutatást szeretnék nyújtani az olvasó saját kódjának megfejtéséhez. Hiszen mindannyiunk életében van egy kód...”

A könyv a család egy kevésbé ismert tagja, Mattyasovszkyné Zsolnay Teréz XIX. századi naplóján alapszik, annak ipar- és családtörténeti fejtegetéseit idézi minden értelemben kimerítően, miközben egy női emancipációs és lelki utat igyekszik ábrázolni. Van azonban egy másik szál is. Ez egy magyar műgyűjtő („Vay Ferencz”) és egy német egyetemista lány találkozásáról szól a hetvenes évek Budapestjén. A regénynek ezek a fejezetei határozottan jobb szövegek, stílusukban is eltérnek a könyv többi részétől.

Nem véletlenül. Mint alább bemutatjuk: Tolvaly Ferenc regényének ez a második szála valójában nem a magyar író fejéből pattant ki; jelöletlen átvétel egy nyolcvanas években megjelent angol regényből.

Tolvaly könyve azzal kezdődik, hogy a műgyűjtő egy gyertyafényes vacsora közben beavatja a Zsolnayk történetét kutató lányt a porcelán titkába: az valójában mágikus szubsztancia, a porcelánkészítés pedig egyfajta alkímiai gyakorlat, mint a bölcsek kövének keresése – a titkos formula lenne maga a „Zsolnay-kód”; ennek kinyomozásával bízza meg a műgyűjtő a lányt.

Ezzel csak egy probléma van, de az elég jelentős: ugyanezt, közel szó szerint már leírta valaki.

Nemcsak a kultúrtörténeti részletek stimmelnek egytől egyig, hanem a keretsztori is a kommunista rendszerben magányosan élő műgyűjtővel, aki mániákusan keresi egyszerre annak a módját, hogy mentse meg gyűjteményét a hatalomtól, és az évszázados titkot. Lássunk egy példát:

Az Utz és a Zsolnay-kód párhuzamos oldalai. Tolvaly szövege az angol fordítása, csak a sárgával jelölt félmondat maradt ki a magyar változatból. Egyedül a kékkel színezett mondat Tolvaly Ferenc saját betoldása. A zöld részben a tulajdonnevek egyezéséből az angolul nem tudók is láthatják a lényeget.
Az Utz és a Zsolnay-kód párhuzamos oldalai. Tolvaly szövege az angol fordítása, csak a sárgával jelölt félmondat maradt ki a magyar változatból. Egyedül a kékkel színezett mondat Tolvaly Ferenc saját betoldása. A zöld részben a tulajdonnevek egyezéséből az angolul nem tudók is láthatják a lényeget.
Fotó: Németh Sz. Péter / Index

A fenti magyar szöveg egyszerűen az angol fordítása. Egyetlen, a Zsolnayról szóló mondat kivételével, mely csak a magyar kiadásban olvasható; illetve Tolvaly kivett egy félmondatot egy cseh névvel. Nem csak itt láthatjuk ezt. A Zsolnay-kód első 11 oldala döntő részben ugyanígy átvétel. A könyv egészében legalább 70 oldal hasonlóképpen.

A forrás egy eredetileg 1988-ban megjelent angol regény, Bruce Chatwin Utz című könyve. A kommunista Prágában játszódó regény arról a megszállottságról szól, mely arra indítja az embert, hogy gyűjtsön valamit; a történet Kaspar Utz életét mutatja be, akinek életszenvedélye a meisseni porcelán.

Tolvaly Ferenc minden jel szerint ezt a történetet sajátította ki. Az Utz és A Zsolnay-kód vonatkozó szövegrészei ugyanis lényegében egy az egyben megfelelnek egymásnak. Pár apró változás van: Tolvalynál az Utz családnévből Vay lett (ezt Tolvaly saját nevéből alkothatta), a cselekmény a kommunista Csehszlovákia helyett a kommunista Magyarországra került át, a prágai Bristol szállóból pesti Astoria lett, a Zwingerből budai Vár, Dvořákból Bartók, a Vltavából Duna – és a meisseni porcelánból Zsolnay. A többi lényegében maradt.

A műgyűjtő történetéről szóló fejezetek alapvetően az Utz fordításai, illetve kisebb átalakításokkal a magyarításai, szoros követésű feldolgozásai, anélkül hogy Tolvaly ezt bárhol feltüntetné, utalna rá, a könyv tisztázná ennek jogait. Bár Tolvaly Ferenc a könyv utószavában többeknek mond köszönetet, az Utzra vagy annak szerzőjére sehol nem is utal. Csak arról ejt szót, hogy saját, marosvásárhelyi származású családjának története, a városháza híres Zsolnay kerámiái ihlették meg. A Magyar Nemzetnek adott 2016-os interjújában explicit módon állítja, hogy a Vay Ferenczről szóló sztori a saját kreációja: „A lélekút, melyet Teréz bejár élete során, fikció, én tettem hozzá a történethez. Ahogy a kerettörténetet is, amelynek egy szenvedélyes műgyűjtő áll a középpontjában. A gyűjtőszenvedély áthatja regényemet.”

Tolvaly Ferenc gyűjtőszenvedélye ebben az esetben valóban meghatározó volt. Az ő egyéni hozzájárulása regényének ebben a lényegi szálában gyakorlatilag a fent jelzett név- és nemcserékben (az Utzban egy fiatalember a narrátor, Tolvalynál az ő helyét egy lány veszi át) merül ki, valamint abban, hogy a Chatwin-regény eredeti szerkezetét felborítva, abból önkényesen kivág, és a Zsolnay-naplóba beszúr, feldarabol. Néhol rövidebb szakaszokon betold egy-egy kiegészítő epizódot, így jelenik meg például 1956, miközben az angol regényben még 1968 és a prágai tavasz szerepelt.

Tolvaly Ferenc talán azt gondolta, kicsi a kockázat. Bruce Chatwin, az angol regény írója Magyarországon nem túl ismert szerző. Fiatal korában a Sotheby'snél dolgozott, az Utzban pedig visszatér régi témájához: a gyűjtőszenvedély kérdéséhez. Ez volt az utolsó, életében megjelent könyve; pár hónappal később – ő volt az egyik első ismert AIDS-halott – elhunyt. Angliában ugyan fontos, igényes, elgondolkodtató szerzőként tartják számon, kultusza azonban, bár művei irodalmilag értékesek, erősen megkopott. Manapság főleg utazási irodalomként és az antropológiai találkozások szövegeiként forgatják könyveit. Nálunk nem sokan – és még kevesebben lehetnek azok, akik egyaránt olvassák Tolvaly „lelki zarándoklatait” és az angol író igényesebb könyveit.

Egy Index-olvasóval mégis ez történt: bár a Zsolnayk története kifejezetten érdekelte, Tolvaly könyve nem jött be neki, ahogy azonban haladt előre a fejezetekben, feltűnt számára, hogy ezt a történetet már ismeri valahonnan. Hamarosan arra is rájött, honnan: a pár hónappal korábban angolul olvasott Chatwin-regényből.

„Az Utz egy remek könyv, de nem illik a Zsolnay-könyvbe. Idegen test marad ott, nem igazán lehet mit kezdeni vele ilyen szétdarabolt, értelmetlen módon beágyazva” – írta nekünk, amikor felhívta a figyelmet az egyezőségekre.

Az, hogy Tolvaly Ferenc megjelölés nélkül felhasználta és a sajátjaként tüntette fel Chatwin könyvének döntő hányadát (számításaink szerint annak legalább 70 százalékát), alapvető szerzői jogi problémákat vet fel. Ebben nehéz jóhiszeműségre gyanakodni. A magyar szerzői jog gyakorlata szerint egy műnek legfeljebb a tíz százaléka idézhető, a forrás és a szerző megjelölésével, az eredetihez híven. Tolvalynál egyik feltétel sem teljesül.

Nem biztos, hogy minden egyezésre felfigyeltünk, de ezek a szövegrészek biztosan átkerültek a Chatwin-könyvből Tolvaly sajátjaként eladott regényébe (elöl az Utz 1989-es kiadásának oldalszámai szerepelnek, utánuk pedig az, hogy ezek a szövegrészek A Zsolnay-kódban hol találhatók meg):

Bruce Chatwin: Utz   Tolvaly Ferenc: A Zsolnay-kód
 28-49. oldal  100-113. oldal
 50-64.  133-140.
 65-88.  182-194.
 88-99.  224-231.
 99-112.  8-17.
 114-115.  374.
 117-144.  446-460.
     

A 148 oldalas Utzból Tolvaly Ferenc több mint 110 oldalt használt fel jelölés nélkül, ez az angol regény szövegének több mint 70 százaléka. A legtöbb helyen szó szerinti fordításban, máshol apró átalakításokkal. Az is világos, hogy ez nem a posztmodern irodalomban gyakran alkalmazott „vendégszöveg”: Tolvalynál ez nem posztmodern játékosság, hanem egy közel teljes regény lenyúlása, saját kerettörténetként való tálalása.

A szerző és az Alexandra Kiadó nem vette meg a jogokat a Chatwin-regények brit jogtulajdonosától. Az Aitken Alexander Associates irodalmi ügynökség azt válaszolta megkeresésünkre, hogy a magyar jogokat senki nem vásárolta meg sem tőlük, se magyarországi képviselőjüktől. Ezenkívül egyelőre nem akarták kommentálni az ügyet: mivel lehetséges, hogy bírósági ügy lesz belőle, nem akarnak azzal kockáztatni, hogy prejudikálnak – írták.

Bruce Chatwin 1984-ben
Bruce Chatwin 1984-ben
Fotó: Ulf Andersen / Getty Images Hungary

Megkérdeztük A Zsolnay-kódot kiadó Alexandra Kiadótól is, tudták-e, hogy a könyvük jelentős részben jelöletlen átvétel, miért nincs erre egyetlen utalás sem a könyvben, és megvásárolták-e a magyarítási jogokat. Az Alexandra hivatalos válasza: „A kiadó, mint minden esetben, most is teljesen jogtiszta és eredeti kézirat kiadási jogát vásárolta meg a szerzőtől. A cselekmény alakítása teljes mértékben a szerző joga, szerzőink pedig maximálisan élvezik kiadónk bizalmát.” Mint írják:

A felmerült összehasonlítást visszautasítjuk, a további kérdésekre pedig Tolvaly Ferenc fog érdemben reagálni.”

A felfedezéssel szembesítettük Tolvaly Ferencet is. Előbb telefonon beszéltünk az év nagy részét Katalóniában töltő szerzővel, aki a felvetésünkre azt mondta, hogy Chatwin regényét nem is ismeri, csak egy abból készült filmet látott, és az ihlette Vay Ferencz alakjának megformálásához. Egyúttal személyes találkozót kért, hogy előbb szakértőkkel egyeztethessen, és „megnézze a Budapesten lévő dokumentumait”.

A találkozón Tolvaly Ferenc kitartott az állítása mellett. Oldalt a keretesben teljes terjedelmében olvashatják Tolvaly írásbeli közleményét, ebben is azt állítja, hogy a filmből és annak forgatókönyvéből csak ihletet merített, az „egy mellékszereplő alakjának megjelenítéséhez nyújtott háttéranyagot”. Szavai szerint: „alkotás közben elsősorban a film hangulatát szűrtem át magamon”.

Tolvaly Ferenc közleménye

A sajtó megkereséséig senki nem állította, hogy a 2016-ban megjelent, A Zsolnay-Kód című regényem egy eleme hasonlóságot mutat Bruce Chatwin, „Utz” című művével. A regény eredeti változatát nem ismertem.

A Zsolnay-Kód megírásakor – egyebek mellett – ihletet merítettem az „Utz” című, 1992-ben, német koprodukcióban forgatott filmből, és annak forgatókönyvéből. Egy mellékszereplő alakjának megjelenítéséhez nyújtott többek között háttéranyagot. Alkotás közben elsősorban a film hangulatát szűrtem át magamon.

Bruce Chatwin „Utz” című eredeti, angol nyelvű alkotását beszerzem, szakértők segítségével áttanulmányozom, és ha szükségesnek ítélem, felveszem a kapcsolatot a szerző jogutódjával.

Hangsúlyozom ugyanakkor, hogy a Zsolnay-Kód című regényem önálló, eredeti műalkotás, nem egy másik regény fordítása, átdolgozása.

A felvetésünkre, hogy itt jóval többről van szó, mint ihlető forrásról, valamint hogy miként lehetséges, hogy hosszas oldalakon szó szerint idéz egy könyvet, amit nem is olvasott, Tolvaly azt mondta: csak a forgatókönyvből dolgozott. Az írott szövegként is megvolt neki, amikor A Zsolnay-kódot írta.

Jogi szempontból egyébként irreleváns, hogy valaki egy regényt vagy egy fimforgatókönyvet használt fel a jogok megvásárlása és hivatkozás nélkül.

„Megkértem szakértőket, hogy nézzék meg a filmet, és nézzék meg az ön által említett regényt. Megvárom a szakértők értékelését. Abban az esetben, ha tényleg van egy jogos felvetés, azt azonnal közlöm a jogtulajdonossal” – mondta nekünk Tolvaly Ferenc.

Szakértők fogják megállapítani, hogy az ihleten túlment-e az írói hév.”

A kérdésünkre, nem gondolt-e rá, hogy esetleg fel kellene vennie a kapcsolatot a jogtulajdonossal, és legalább jelezni a könyvben, hogy az egész kerettörténet nem a saját fantáziájának a terméke, Tolvaly azt mondta, gondolt rá, hogy az ihlető források között megemlítse a filmet, „de nem voltam biztos, mert egy olyan határon volt, de végül nem”. Állítása szerint soha nem akarta eltitkolni, „hogy ez egy ihletett anyag a mellékszereplő tekintetében, de a 479 oldalas könyvemnek csak kb. 5 százaléka lehet, amit a filmből merítettem”.

Mi 5 százalék helyett inkább úgy számoljuk, hogy A Zsolnay-kód szövegének több mint 10 százaléka alapszik az Utzon, ennyi a plágiumgyanús. De ez irreleváns is, szerzői jogi szempontból az a kérdés, hogy az Utzból mennyit használt fel Tolvaly engedély nélkül, azt a sajátjaként feltüntetve, az pedig van 70 százalék is. A különbség egyszerűen abból adódik, hogy A Zsolnay-kód sokkal hosszabb, méghozzá azért hosszabb, mert abban bő 300 oldal Mattyasovszky Teréz lassan hömpölygő naplójának a stilizált utánközlése (erre a szerzőnek volt engedélye, ezzel nincs jogi probléma). Tolvaly saját irodalmi hozzáadott értéke jelentős részben a műgyűjtő sztorija lenne – már ha azt ő írta volna. Tolvaly most különben azt mondja, hogy A Zsolnay-kód szerinte megállt volna az Utz története nélkül is.

Tolvaly Ferenc egyébként úgy emlékszik, 1 és 2 millió forint közötti összeget kapott A Zsolnay-kódért, az Alexandra-csoport nem sokkal későbbi bedőlése ellenére megkapta a szerzői honoráriumát. Kérdésünkre egyúttal tagadta, hogy szellemírók vettek volna részt a könyv megírásában (ez egy régi pletyka Tolvallyal kapcsolatban), arról pedig, hogy A Zsolnay-kód megírásának az ötlete egyáltalán tőle származott-e, vagy inkább az Alexandrát vezető Matyi Dezső (az üzletember maga is Zsolnay-gyűjtő, mellesleg Tolvaly Ferenc barátja) ösztökélte, azt mondta: „Erre nehéz válaszolni, van Matyi Dezsőnek egy dokumentumgyűjteménye, beszélgettünk. Hogy ebből ki mondta a másiknak, hogy én ezt megírom, vagy ő mondta, hogy ezt írd meg... Nem valószínű, hogy ő bízott meg ezzel.”

Tolvaly Ferenc Wikipédia-oldala szerint „író, filmrendező, üzletember, médiaszemélyiség. Azok közé az írók közé tartozik, akik aktívan részt vesznek mind az üzleti, mind a kulturális életben, de közben tudnak értéket teremteni és maradandót alkotni.” A TV2 alapító vezérigazgatójának, a Magyar Pen Clubnak volt alelnökének és főtitkárának 15 könyve jelent meg idáig.

„A fejemben úgy állnak a regény- és filmtervek, mint rajtvonalnál a versenylovak. Teli erővel türelmetlenül várják, hogy repíthessenek az alkotás felemelő pályáján” – nyilatkozta korábban Tolvaly Ferenc. Az angol regényt jelöletlenül felhasználó, annak szövegét oldalakon keresztül szó szerint fordításban sajátjaként feltüntető szerző így foglalja össze könyve tanulságát:

Zsolnay Vilmos egyik legfontosabb üzenetét maga az alapító hagyja családjára, de mindenki megszívlelheti. Munka, szeretet, remény, akaraterő: minden megvalósítható!”