Endre, Elek
16 °C
28 °C
Advertisement

Vásárolj 4db Somersby-t, töltsd fel az AP kódját és nyerj!

Csak az én döntésem, kivel és hogyan akarok szexuális aktusra lépni

Interjú a szexuális bűncselekményekről a Fővárosi Törvényszék szóvivőjével, Dr. Póta Péter bíróval

DBELO20081117006
2018.02.17. 15:22
"Bíró úr, én egyébként a romantikus aktusokat kedvelem, de hát annyira szeretem ezt a nőt, hogy ha azt kérte, egy kicsit fojtogattam, paskoltam" - így védekezett az egyik vádlott a bíróságon. Mi számít „súlyos” és „kevésbé súlyos” fenyegetésnek a bírósági szóhasználatban? Mi van, ha az áldozat teljesen leblokkol, és meg sem tud mozdulni vagy szólalni? Mi van, ha az egyik fél azt mondja, igenis konszenzuális aktusról volt szó, a másik pedig azt, hogy erőszakról? Interjú.

Egy nemi erkölcs elleni bűncselekmény esetén a büntetőeljárás egyik fontos része, hogy megállapítsák, pontosan hogyan kényszerítették vagy akarták kényszeríteni a sértettet szexuális cselekvésre. De mi számít „súlyos” és „kevésbé súlyos” fenyegetésnek a bírósági szóhasználatban?

A fenyegetés súlyos hátrány kilátásba helyezése, aminek alkalmasnak kell lennie komoly félelemkeltésre: két típusa az akaratot megtörő és az akaratot hajlító. Az előbbi a fenyegetés súlyosabb, az utóbbi a fenyegetés enyhébb „változata”. A gyakorlati különbségre példán keresztül tudok érthetőbb magyarázatot adni.

Egy bérbeadó közli a bérlővel, hogy azonnali hatállyal felmondja a bérleti szerződést, másnap el kell költöznie a bérleményből. A bérlő kiszolgáltatott helyzetben, télvíz idején nem biztos, hogy hirtelen tud számára megfelelő lakást keresni. Ezt felismerve és kihasználva a bérbeadó azt is közli a bérlővel: nem mondom fel a bérleti szerződést, ha szexuálisan kielégítesz. Ez egy fenyegetettségi helyzet, a bérlő fenyegetve érzi magát, fél attól, hogy ellenállása esetén ki kell költöznie, hol tud egyik naptól a másikra bérleményt találni, hol tudja elhelyezi a személyes dolgait és így tovább. Ez az akaratot hajlító, úgynevezett nem kvalifikált fenyegetés.

Ám ha a bérlő elutasítja a „lehetőséget”, de a bérbeadó nem hagy fel a szexuális aktusra irányuló szándékával, és azzal tetézi a fenyegetettségi helyzetet, hogy kijelenti: amennyiben nem teszed meg, akkor nemcsak, hogy felmondom a bérleti jogviszonyt, hanem még jól meg is verlek, ezzel a kijelentéssel a fenyegetés átlép a kvalifikált fenyegetésbe: a bérbeadó már élet, testi épség elleni, közvetlen fenyegetést alkalmaz. Vagyis, a két fenyegetés között az a különbség, hogy utóbbi esetben a sértettnek reálisan kell számolni az erőszak azonnali bekövetkezésével, és ez a fenyegetés megtöri a sértett akaratát.

De akad ellenpélda is: a sértett prostituált volt. Autóval megállt mellette, az út szélén a három elkövető. A sértett nem kívánt szexuális aktusra lépni velük, mert félt tőlük. Ezt a három vádlott nem fogadta el, veréssel fenyegették meg a nőt, és végül mindhárman közösültek vele. Miért nem lett ebből a cselekményből végül – a régi Btk. szerint – többek által elkövetett erőszakos közösülés bűntette? Azért, mert a bizonyítás során kiderült, hogy a sértett arra kérte a három elkövetőt, hogy ha már megerőszakolják, legalább húzzanak fel valamennyien óvszert. Mivel a sértett „alkudozni” kezdett, a bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy a fenyegetésben nem tört meg, nem bénult meg az akarata, átlátta a lehetséges fertőződés következményét, így az akarata a fenyegetés hatására csak hajlítódott. Ekként a bíróság nemi zsarolás, kényszerítés, vagy az új Btk.-ra lefordítva szexuális kényszerítés miatt ítélte el a vádlottakat. A nyomozás során még úgy tűnt, megvalósult a kvalifikált fenyegetés, de a bíróságnak vizsgálnia kellett valamennyi körülményt, és ez a sértetti nyilatkozat a vádlottak „javára” volt írható.

Persze a sértettnek nem kell a végletekig küzdenie a támadójával szemben, akár egy sérülés elszenvedéséig,

ezt nem követeli meg a jogalkotó sem, de valamilyen ellenállást kell azért tanúsítani, hogy védje a nemi szabadságát.

A büntető törvénykönyv változásáról

Négy és fél éve megváltozott a Büntető-törvénykönyv, így a nemi erkölcs elleni bűncselekmények is máshogyan jelennek meg. Mi változott?

Nevezzük a 2013. június 30. napjáig hatályos jogszabályt régi Btk.-nak. Abban a bűncselekmények megnevezései szemléletesebbek voltak, mint az új Btk.-ban. A jogalkotó korábban külön nevesítette az erőszakos nemi bűncselekményeket, ilyenek voltak például az erőszakos közösülés vagy a szemérem elleni erőszak. A hatályos Btk. már összefoglalóan nevezi szexuális erőszaknak az erőszakos közösülést és a szemérem elleni erőszakot. A köztudatban, a médiában még annyira nem ismertek az új minősítések, szemben a régiekkel, illetve az Alkotmánybíróság által még 2002-ben megsemmisített két büntetőjogi tényállással, a természet elleni fajtalansággal és a természet elleni erőszakos fajtalansággal.

Az új Btk.-ban a régi bűncselekménytípusoknak új nevük is lett: a megrontást például már szexuális visszaélésnek hívja. A régi Btk.-ban nem volt nevén nevezve szexuális kényszerítés, de a nemi zsarolást azért büntetni rendelte: a cselekmény elkövetőjét kényszerítés miatt mondtuk ki bűnösnek. Ennek az volt a lényege, hogy az elkövető fenyegetést alkalmazott, aminek hatására a sértettnek akarata ellenére – többnyire az elkövetővel – nemi aktust kellett létesítenie.

Mennyire kell ellenállást tanúsítani? Mi van, ha az áldozat teljesen leblokkol, és meg sem tud mozdulni vagy szólalni?

A sértett komoly ellenállását, fizikai védekezését a bírói gyakorlat nem várja el. Természetesen fennállhat olyan helyzet is, hogy az ellenállásra semmilyen remény nincs, segítség senkitől nem várható, bezárt lakásban, ritkán lakott területen, vidéki házban történik a szexuális cselekmény. Ebben az esetben is felülíródik a főszabály a sértett javára.

Ha az áldozat félelmében teljesen leblokkol, és meg sem tud mozdulni vagy szólalni, ez már elég lehet ahhoz, hogy akár a legsúlyosabb bűncselekmény miatt is kimondja a bíróság a vádlott felelősségét. De fontos minden körülményt vizsgálni, és például összehasonlítani a sértett és az elkövető fizikai adottságait. A testi adottságok önmagukban fenyegetettségi helyzetet teremthetnek. Mondok egy jogesetet.

A sértett 30 év körüli, 40-45 kilós, 150-160 cm magas hölgy, a vádlott pedig egy 16-17 éves, két méteres, 90 kilós fiú volt. A vádlott késő este a parkban látta meg a sértettet, odament hozzá, átkarolta a nőt, és azt mondta neki: elégítse ki orálisan. A lány félelmében teljesen leblokkolt. A nő az üres parkban senkitől nem várhatott segítséget. Meg sem mert szólalni, és teljesítette a vádlott minden kérését: végül nemcsak orális szexre kényszerítette, de még közösült is vele, változatos szexuális pozíciókban. Minden ellenállás nélkül. A sértett helyzete reménytelen volt: késő este, üres park, sehol egy ember. Nem volt elvárható tőle akár egy minimális ellenállás sem. Ha mindez nappal, emberekkel teli parkban történt volna meg, ez már egy egészen más szituáció lett volna, akkor elvárható lett volna, hogy a nő kiáltson segítségért.

Tehát ahhoz, hogy kvalifikált fenyegetésről beszéljünk, nem kell, hogy az elkövető tényleg meg is üsse az áldozatot?

Az már a tényleges erőszak, ami a legsúlyosabb nemi bűncselekmény, a szexuális erőszak egyik elkövetési magatartása. Hozzáteszem, a szexuális erőszakot nemcsak tényleges bántalmazással, hanem többek között kvalifikált fenyegetéssel is el lehet követni.

Mi a helyzet, ha nem az ember otthonának elvesztése a tét, hanem „csak” egy lépcsőfok a karrierében, egy jó munkaajánlat: nem dől össze a világ, ha nem kapja meg, de azért érthető, ha nehezen éli meg?

Épp most fogalmazta meg: nem dől össze a világ. Ha nem dől össze a világ, akkor nem beszélhetünk kvalifikált fenyegetésről, és nem beszélhetünk szexuális erőszakról, de beszélhetünk szexuális kényszerítésről vagy annak kísérletéről. Szexuális kényszerítés lehet, ha a munkaadó a munkaszerződés meghosszabbítását attól teszi függővé, hogy ha a sértett hajlandó szexuális aktusra lépni vele. A bűncselekmény azonban nemcsak akkor valósul meg, ha a szexuális cselekmény a sértett és a vádlott között történik, hanem akkor is, ha azt a sértettnek harmadik személlyel kell végeznie, vagy akkor is, ha sértettnek akarata ellenére önkielégítést kell végeznie, vagy ad absurdum egy állattal kell szexuális aktusra lépnie. Miért mondom ezt? Mert már volt ilyen eset a bíróságon.

Fel szeretném hívni a figyelmet arra is, hogy ahogyan egy tolvajtól is lehet lopni, úgy egy prostituáltat is meg lehet erőszakolni. Ha valaki nemet mond az aktusra, azt tudomásul kell venni, legyen az aktust elutasító akár prostituált, akár olyan előéletű, vagy akár kihívó kinézetű, öltözködésű, viselkedésű hölgy:

a kihívó magatartás, az öltözködés, az előélet miatt a sértett nem hibáztatható, ha emiatt, akarata ellenére kényszeríti az elkövető szexuális aktusra. A nem egyértelműen nemet jelent, és ezt mindenkinek tudomásul kell vennie.

Miért? Mert megválasztható, hogy én kivel, mikor, milyen körülmények között, hogyan, hányszor akarok szexuális aktusra lépni. Ez az én döntésem, és csak az enyém. És ha ezt nem veszed tudomásul, annak büntetőjogi következményei vannak.

Mit vizsgál a bíróság, ha nincsenek ilyen körülmények, és az egyik fél azt mondja, igenis konszenzuális aktusról volt szó, a másik pedig azt, hogy erőszakról?

A szexuális kényszerítés vagy a szexuális erőszak tipikus kétszereplős bűncselekmény, vagyis e cselekmények jellegzetessége, hogy többnyire csak egy elkövető és egy sértett van, és nincsenek szemtanúk. A sértettől elvárható, hogy azonnal beszámoljon valakinek az abúzusról, azaz közvetett tanúkat vonjon be. Elvárható, hogy azonnal tegyen feljelentést a rendőrségen: ilyenkor késedelem nélkül, azonnal lehet intézkedni, mert később már vannak dolgok, amelyek nem reprodukálhatók. Ilyen egy bántalmazásból eredő sérülés, a nemi aktussal együtt járó anatómiai maradványok. Időbeni feljelentéssel rögzíteni lehet az anatómiai maradványokat az adott testrészekről, orvosszakértővel meg lehet vizsgáltatni az erőszak okozta esetleges sérüléseket. Ha ezek eltűnnek, a sérülések meggyógyulnak, az megnehezíti a bizonyítást.

Ismét egy példa a gyakorlatból: a vádlott azzal védekezett, hogy a párja úgy szerette a szexet, ha az aktus közben bántalmazták. A vádlott azt mondta:

A sértetten azért vannak sérülések, mert ő azt szereti, ha ütöm-verem, pedig, bíró úr, én egyébként a romantikus aktusokat kedvelem, de hát annyira szeretem ezt a nőt, hogy ha azt kérte, egy kicsit fojtogattam, paskoltam.”

Ez nagyon jó védekezés volt, hiszen a hálószobatitkokat az ember nem nagyon mondja el senkinek, így pedig nehéz a bizonyítás. De a sértett barátnői ismerték a nő szexuális szokásait, ezért cáfolták a vádlotti védekezést, sőt, tudtak arról is, hogy a vádlott azért verte meg a sértettet, hogy megvalósuljon az aktus.

Kinek és hogyan kell bizonyítania az igazát egy eljárás során?

Polgári eljárásban főszabály szerint annak kell bizonyítani, aki állít valamit, míg a büntetőeljárásban a vádlott nem kötelezhető az ártatlansága bizonyítására. A büntetőeljárás bizonyításrendszere szabad, nincs előre meghatározott súlya a bizonyítékoknak: egy tanú vallomása nem esik nagyobb súllyal a latba, mint egy okirat. Igaz, vannak nehezen cáfolható objektív bizonyítékok, mint egy térfigyelő kamera felvétele vagy egy telefonos hangfelvétel a fenyegetésről, a tiltakozásról, a bántalmazásról. A bíróság feladata a bizonyítékok mérlegelése, egymással való összevetése és értékelése. A ítéleteinkben meg kell magyaráznunk azt, hogy mit és miért fogadunk el bizonyítékul, és mit nem, a döntéseinket pedig kötelesek vagyunk megindokolni.

A szexuális bűncselekmények kiemelkedően veszélyesek a társadalomra, ezért komoly bizonyítást kell lefolytatni az igazolásukra. Minden körülményt meg kell vizsgálni, a sértett és a tanúk szavahihetőségét is, ez esetben akár többször ki kell őket hallgatni. Hiszen ha többször, különféleképpen mesélik el a történetet, akkor felmerül a kérdés: mi ennek az oka, miért nem következetes a vallomásuk? Ha a vádlott és a sértett, vagy a tanúk egymásnak ellentmondva nyilatkoznak, akkor szembesíteni kell őket, vagy előkerülhetnek az eljárás során addig nem ismert bizonyítékok is, amelyek miatt szükség lehet arra, hogy újra meghallgassák őket. A bíróság akkor hisz a sértettnek vagy a tanúknak, ha a szavahihetőségük nem dől meg, emellett a közvetett tanúk esetén vizsgálni kell azt is, esetleg történt-e tilalmazott összebeszélés a sértettel.

Ha a sértetti vallomás és a közvetett tanúk vallomása összecseng, a vádlott védekezése cáfolatot nyert, alighanem elmarasztalják az eljárás végén. Ha viszont megkérdőjeleződik a sértett szavahihetősége, akkor nagy valószínűséggel felmentő ítélet fog születni. Ha van tilalmazott konspiráció, akkor megfordulhat a pozíció, és a sértett vagy a tanú egy újabb eljárásban már vádlott lesz, hamis tanúzás miatt.

Az ítéletben a bírónak rá kell mutatnia arra, hogy a vádlott, a sértett vagy a tanúk vallomását miért fogadja vagy veti el. De a vádlottat csak akkor lehet bűnösnek kimondani, amikor száz százalékban, tehát kétséget kizáróan bizonyítást nyer a bűnössége; kilencvenkilenc százalék még csak valószínűség, és nem elegendő a bűnösség kimondására.

Vádemelés hivatalból

A jogalkotó szempontjai vagy fogalomhasználata nem ritkán eltér a bántalmazással foglalkozó civil szervezetekétől. Dr. Wirth Judit, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) húsz éve az áldozatokkal foglalkozó képviselője kérdésünkre ezt mondta a fenti témáról: „A magyar jog szinte felhatalmazza a szexuális bűncselekmények vádlottját a hazugságra: persze figyelmezteti az igazmondási kötelezettségére, de ennek az ég világon semmi súlya nincsen. A bíróság hivatalból csak sértett ellen indít eljárást, ha bebizonyosodik, hogy nem mondott igazat, és ebben általában rettentően prompt is az ügyészség: azonnal lecsap az áldozatra, ha az igazságszolgáltatási rendszer semmilyen specifikus tudással vagy képzettséggel nem rendelkező képviselőjének nem sikerült tisztázni a sértettet” – véli Wirth Judit.

„Megfigyelésink alapján ez az egyetlen olyan, nők elleni erőszakkal összefüggő bűncselekménytípus, ahol igazán komolyan veszik a hivatalból indítandó vádemelést. És ennek irdatlanul nagy visszatartó ereje van, pláne mivel a sajtó mindig remekül hazaviszi az üzenetet. Abban az évben, amikor jogerősen felmentették az úgynevezett „Zsanett-ügyben” megvádolt rendőröket, a sértett ellen pedig eljárás indult hamis vád miatt, radikálisan lecsökkent a nemi erőszakok bejelentési aránya” – mondja Wirth.

Mikor indul ilyen ügyekben eljárás?

A szexuális kényszerítés alapesete és a fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak esetében csak akkor indul büntetőeljárás, ha a sértett az elkövetéstől vagy az elkövető személyének megismerésétől számított 30 napon belül feljelentést tesz, emellett kéri az eljárás lefolytatását és az elkövető felelősségre vonását. Ezt nevezzük magánindítványnak. A többi szexuális bűncselekmény hivatalból üldözendő, nem kell hozzá magánindítvány. Ha viszont a magánindítványra üldözendő bűncselekmény mellé társul egy másik, hivatalból üldözendő bűncselekmény, például a személyi szabadság megsértése, mert a sértettet a vádlott be is zárta egy szobába, és úgy követte el a bűncselekményt, akkor szintén nem kell magánindítvány, a szexuális bűncselekmény hivatalból üldözendővé válik.

Mit tehet az áldozat, ha semmiféle objektív bizonyíték nem áll rendelkezésére, konkrét aktus nem is történt, és tanúk sincsenek?

Túl kell lépnie az elszenvedett pszichés sokkon, és muszáj tanúkat szereznie. Ők lesznek a közvetett tanúk, a szülő, a barátnő, a barát, sérülés esetén az orvos. És el kell mennie a rendőrségre feljelentést tenni. Itt kell utalnom arra: óva intek mindenkit a valótlan tartalmú feljelentésektől, hamis tanúzásra rábírástól, mert ennek komoly büntetőjogi következményei vannak.

Hány esetről beszélünk?

Nőtt az elmúlt időszakban a nemi erkölcs elleni bűncselekmények miatt indított eljárások száma?

Mivel a bíróság főszabály szerint csak a vádemelést követően lép be a büntetőeljárásba, az ezt megelőző időszak adatairól nem tudok nyilatkozni. Én csak arra tudok válaszolni, hogy a Fővárosi Törvényszék statisztikája szerint hány jogerős elítéltetés volt 2013 óta Budapest területén, és ezek milyen típusú bűncselekmények voltak. 2013-ban 12 jogerős döntés született szexuális erőszak, 4 pedig szexuális visszaélés miatt. 2014-ben 10 szexuális erőszak és 2 szexuális visszaélés miatt. 2015-ben 50 elítéltetés volt, amiből 38 volt a szexuális erőszak bűntette miatti elítéltetés. 2016-ban pedig 29 elítéltetésből 24 erőszakos nemi bűncselekmény miatt történt. Akiket jogerősen elítéltek, szinte kizárólag felnőtt korú elkövetők voltak, egy-két esetben vontak felelősségre fiatalkorú elkövetőt nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt. Sajnos ezek a fiatalkorú elkövetők a legsúlyosabb bűncselekmény, a szexuális erőszak bűntette miatt kaptak jogerős elítéltetést.

Az elkövetők nemi eloszlásáról van adat?

Nincs.

Lehet tudni, miért volt 2015-ben ennyire kiugróan magas az elítélések száma?

Erre a kérdésre sem tudok válaszolni.

És ha a sértett – akár a #MeToo kampány hatására – hosszú idő után, de még elévülés előtt úgy dönt, hogy eljárást szeretne indítani egy olyan ügyben, amelyre se bizonyítéka, se tanúja nincs, és nem történt sérülés, mert „csak” fogdosásról volt szó, akkor van esélye arra, hogy a javára döntsön a bíróság?

Persze. De számolni kell azzal a lehetőséggel is, hogy a feljelentése nyomán indult eljárás végül bizonyítékok hiányában felmentéssel fog zárulni, mert a vádlotti védekezést nem lehetett cáfolni, ugyanis nem lehet újragenerálni a bizonyítékokat, amelyek meg lettek volna, ha időben feljelentést tett volna.

Ezért mindenkit arra kapacitálok, hogy tegye meg a feljelentését minél hamarabb.

Tisztában vagyok azzal is: bíróként könnyű azt mondanom, hogy a sértett tegyen feljelentést, hisze az után a sértett tarthat az elkövető bosszújától, illetve együtt kell dolgoznia a főnökével, és tarthat a hátrányos megkülönböztetéstől, vagy ha szülő és gyerek között történik az abúzus, akkor vissza kell mennie a bántalmazó közegbe, a családhoz, az apához, akitől a lakhatása, megélhetése függ. De hozzátartozik az igazsághoz: még soha nem tárgyaltam olyan ügyet és nem is tudok olyanról, amikor a vádlott a szexuális bűncselekménnyel kapcsolatos feljelentés miatt bántalmazta később a sértettet. Ha viszont ilyen történik, az aljas indok, és súlyos büntetőjogi következményekkel jár. Ezt tudják az elkövetők is.

Nem értek egyet vele, de megértem azt is, ha a sértett azért nem megy el a rendőrségre, mert nem akarja kitenni magát egy hosszú procedúrának, amely során többször el kell mondania a rajta esett sérelmet, amit már rég el akart felejteni.

Amennyiben mindezeket a körülményeket megvizsgálta a bíróság, és semmilyen bizonyíték nincs, és a vádlott és a sértett is szavahihető, van még bármilyen más eleme a bizonyításnak?

Esetleg megvizsgálhatja őket egy igazságügyi pszichológus szakértő. A szakember tesztek alapján alkothat egy képet a sértett vagy a vádlott pszichés státuszáról, amely a bizonyítást elbillentheti a sértett „javára”. De ha mindkét szereplő kitart a vallomása mellett, egyikőjük szavahihetősége sem dől meg, tiszta az előéletük, a szakértői vélemény sem ad információt, kinek higgyen a bíróság?

Marad bizonyítottság hiányában a felmentő ítélet, amivel a bíróság nem azt mondja ki, hogy a vádlott nem követte el a bűncselekményt, hanem azt, hogy a cselekményt nem lehetett bizonyítani.

Számít a bíróságnak, ha egy vádlottat egymástól függetlenül többen, nagyon hasonló történetekkel vádolnak meg?

Ha a vádlottal szemben több bíróság előtt több büntetőeljárás folyik szexuális bűncselekmények miatt, akkor egyesíteni lehet az ügyeket. A több párhuzamos, hasonló tartalmú eljárás, hasonlóan egy erkölcsi bizonyítványhoz, előzményi adatnak számíthat, ami megerősítheti, hogy a sértett hitelt érdemlően vall a rajta esett abúzusról. De ettől még vizsgálni kell a vádlott védekezését is. Az viszont, hogy más mit mond ugyanerről a vádlottról az eljáráson kívül, a bíróságot nem érdekli. Ez csak akkor számíthat, ha ezen cselekmények miatt jogerősen elítélték a vádlottat, az viszont úgyis kiderül a „priuszból”.

A bíróság egyébként csak a vádbeli cselekményről és csak annak a vádlottnak a büntetőjogi sorsáról dönthet, aki ellen az ügyész vádat emelt. Ez a vádhoz kötöttség elve. Vagyis a sértett a tárgyaláson hiába mond el további három-négy esetet, vagy számol be több tanú arról, hogy őket is zaklatta a vádlott, azzal a bíróság nem tud mit kezdeni, mert a vád ezeket az abúzusokat nem tartalmazza. Vagyis emiatt a vádlottat nem fogjuk az adott eljárásban elítélni, de adat lehet annak bizonyítására, amit a vád tartalmaz.

Büntethető az, ha valaki obszcén dolgokat kiabál az utcán a másik után, vagy utána fütyül?

A bíróság csak pontosan feltárt esetekkel tud foglalkozni. De egy ilyen eset nem is biztos, hogy nemi erkölcs elleni bűncselekmény, és az sem biztos, hogy bűncselekmény. De ha valaki mindennap huszonötször a sértett után kiabál, vagy az ablakán keresztül fütyülget be, és esetleg közben még erotikus fotókat is mutogat magáról, az már lehet például zaklatás.

Változtat ezen, ha a vádlott a sértett felett áll a hierarchiában?

Természetesen, ha a szexuális cselekményt hatalmi befolyási viszonnyal visszaélve követi el a vádlott, az az egyes nemi erkölcs elleni bűncselekmények minősített esete, és szigorúbban büntetendő cselekmény, a kiszolgáltatott helyzet miatt.

Mi a helyzet egy kéretlenül a combra, nemi szervre tett kézzel?

A test olyan sértő megérintése, amelyet a sértett nem akar, az kimerítheti a bűncselekményi kategóriát. De hogy szexuális bűncselekményről vagy tettleges becsületsértésről van-e szó, az megint a bizonyítás során derül ki. Meg kell vizsgálni, mi volt az elkövető célja, tudattartalma, mert – bár természetesen nem elfogadható, hogy bárki kéretlenül a másik combjára tegye a kezét – a bíróságnak máshogy kell kezelnie, ha egy ember főnöke barátkozó, emberi gesztusnak szánja a rossz mozdulatát, vagy ha közben aktusra utalva azt mondja, „ha ezt most megteszed nekem, lehet, hogy fizetésemelést kapsz”.

Kéz a combon

A jogalkotó és a nőjogi szervezet képviselőjének álláspontja ebben a kérdésben sem fedi egymást. „Úgy gondolom, az embereknek a bőrüknél kell, hogy legyen a határuk, ahová más nem nyúlhat, hacsak nem teljesen világos, hogy az illető is ezt szeretné. Nem tiltásra kell utazni, de a pozitív akarat általában könnyen kideríthető, nem kell kísérletezgetni” – mondja Wirth Judit.

„De ha annyira nem tudjuk olvasni a jeleket, és mégis elkövettük azt a hibát, hogy a másik fél lelkes igenlése hiányában is a combjára tettük a kezünket, és ezt a kezet ő leveszi a combjáról, akkor onnantól kezdve minden további lépés nyilvánvalóan szexuális zaklatás, egyértelmű határátlépés. Ne legyenek kétségeink. Bárki, aki mást akar megmagyarázni nekünk, az céltudatosan hazudik, hogy normalizálja a társadalomban az ilyen magatartást” – állítja Wirth.

Hogyan dönti el a bíróság, hogy egyáltalán szexualitással, nemi erkölccsel összefüggő bűncselekményről van-e szó, ha mondjuk az elkövető a vád szerint fiúk meztelen fenekét verte el?

Ahogy mondtam, a vádlotti tudattartalmat vizsgáljuk. Mondok egy egyszerű példát. Ha valakinek nagyon kell pisilnie, ezért egy játszótér melletti bokorban végzi el a dolgát, megtörténhet, hogy valaki felkiált: ott a mutogatós bácsi! Mire ő: ugyan, kérem, én csak dolgomat végzem. Ezzel nem nemi erkölcs elleni bűncselekményt, legfeljebb köztisztasági szabálysértést követ el. Ha viszont előveszi a nemi szervét, majd onanizál, miközben a gyerekek felé is fordul, akkor már nem valószínű, hogy a szándéka csak a pisilésre irányult. Ez a cselekmény már például szeméremsértés lehet, hiszen magát nemi vágyának felkeltése vagy kielégítése céljából más előtt szeméremsértő módon mutogatja. Nehéz hihetően azzal védekezni, hogy csak pisilni akart.

Vagyis, ha az elkövető csak a bántalmazás szándékával ütlegeli a sértett meztelen fenekét, akkor az nem minősülhet nemi bűncselekménynek, hanem – sérülés vagy annak lehetősége esetén – „csak” testi sértésnek. De ha a magatartás és a vádlotti tudat magában hordozza a szexualitással összefüggő jeleket, akkor az kimeríthet nemi bűncselekményt.

A sajtó is sokat kockáztat

A szexuális bűncselekmények ügyében a sértetten, a vádlotton és a bíróságon kívül még egy szereplő is nehéz helyzetben van: a sajtó, amely a „negyedik hatalmi ágként” segíthet az addig ismeretlen ügyek feltárásában. De ha másból nem, hát abból látszik, hogy az ilyesmiről író újságírók nincsenek könnyű helyzetben, hogy a Harvey Weinstein-ügy egyik feltárója, Ronan Farrow is tíz hónapot dolgozott addig, amíg nyilvánosságra hozhatta a New Yorkerben a megszerzett információkat. De amikor az Index először írt az Operettszínház korábbi igazgatójának zaklatási ügyeiről, egyedülálló módon már a cikk megjelenése előtt sok mindennel fenyegető ügyvédi felszólítást kaptunk arra hivatkozva, hogy „úgy tudják”, cikket készülünk megjelentetni az ügyről.

Ha ugyanis a sajtó bármilyen információt leközöl, akkor onnantól az adott médium felel annak valóságtartamáért: hiába hivatkozik arra az újságíró, hogy amit leírt, informátor(ok)tól származik, ha a bíróságon az informátor vagy a médium képviselője nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani az állítását, vagy akár egy valós tényből levont következtetését – és a fenti interjúból kiderül, ez mennyire összetett feladat –, elítélhetik rágalmazásért, becsületsértésért vagy a jó hírnév megsértéséért. Sőt, egy személy pert indíthat nemcsak az információt először közlő médium ellen, hanem az összes, a hírt a másikra hivatkozva átvevő lap ellen is, akár jelentős, sokmilliós sérelemdíjakat szerezve ezzel – sorolja Bodolai László, az Index jogásza.

Egy újságcikk szereplője akkor indíthat polgári pert, ha a cikkben – állítása szerint – valótlan és sértő tényt állítanak róla, vagy olyan véleményt fogalmaznak meg vele kapcsolatban, ami lealacsonyító, és olyan súlyosan befolyásolja az emberi méltóságát és a társadalmi megítélését, hogy az már személyi jogi sérelmet okoz. Ráadásul erre öt év áll a rendelkezésére, azaz lehet, hogy akár egy négy és fél éves cikk miatt indul eljárás. Emellett viszont – 30 napon belül – az érintett akár büntetőeljárást is indíthat a cikk szerzője vagy a médium főszerkesztője ellen rágalmazás vagy becsületsértés miatt.

Ha tehát egy újságíró tudomást szerez egy, a Weinstein-ügyhöz hasonló bűncselekményről, azt elvileg semmilyen módon nem írhatná meg úgy, hogy azzal ne vállaljon hatalmas kockázatot. A sajtó csak mérlegelni és találgatni tud azzal kapcsolatban, hány egybehangzó áldozati nyilatkozat vagy hány, az állítást már leközlő médium után nem valószínű, hogy pert indít a vádlott. Még az sem nyújt teljes védelmet, ha az újságíró a megvádolt nevének kimondása nélkül ír cikket, mert ha az illetőt legalább két ember felismeri a cikk alapján, az a bíróságon épp elég. Kockázat nélkül kizárólag azt az ügyet lehetne megírni, amellyel kapcsolatban a rendőrség már nyomozást indított, noha a (tényfeltáró) sajtó feladata épp az lenne, hogy addig ismeretlen információkat hozzon nyilvánosságra.

Borítókép: E. Zsanett jogi képviselőjével a tárgyalótermben, amikor megkezdődött pótmagánvádas büntetőpere öt rendőr ellen a Fővárosi Bíróságon. A 21 éves lány állítása szerint az öt rendőr 2007. május 4-én hajnalban közúti ellenőrzés során megállította Budapesten, egy sötét mellékutcába vitte, majd közülük ketten megerőszakolták. A rendőrök mindvégig tagadták bűnösségüket. Az ellenük indult közvádas büntetőperben az elsőfokú bíróság csupán az ügyészség által kötelességszegés miatt emelt vádban mondta ki bűnösségüket. Eközben Zsanett ellen is büntetőeljárás indult hamis vád miatt, ám ezt felfüggesztették. MTI Fotó: Beliczay László

Ne maradjon le semmiről!