A botrányok miatt változnak az irodalmi Nobel szabályai

2018.05.03. 09:29

Megváltoztatták az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia szabályzatát, a tagság státusával kapcsolatos új szabályozást XVI. Károly Gusztáv svéd király, az akadémia patrónusa is jóváhagyta, írja az MTI. A szabályok felülvizsgálatát az egyik akadémiai tag körüli botrány miatt határozták el. Áprilisban bizonyítást nyert, hogy Katarina Frostenson költő, az akadémia egyik tagja és férje, Jean-Claude Arnault súlyos dolgokat követett el. A fotós férjről kiderült, hogy éveken át több nőt molesztált, és köze van a Nobel-díjazottak nevének kiszivárogtatásához. A költőnő pedig eltitkolta, hogy érdekeltsége van egy feladatával összeegyeztethetetlen vállalkozásban.

A botrány kitörése óta az akadémia nyolc tagja, köztük az elnök, Sara Darius is lemondott. Ő volt az 1786-ban alapított testület első női vezetője. A Svéd Akadémia tagjai mindeddig életük végéig maradtak a testületben. Az új szabályzat lehetővé teszi, hogy az akadémia tagja írásban lemondhasson, és elhagyhassa a testületet. Azokat a tagokat, akik két évig nem vesznek részt az akadémia munkájában, ugyancsak lemondottként kezelik.

A király a közlemény szerint mély aggodalommal követte az utóbbi időben az akadémia körül kialakult áldatlan állapotot. A királyi udvar közleménye szerint "helyre kell állítani a Svéd Akadémia működőképességét és az iránta való bizalmat".

Az akadémia novemberben bízott meg egy ügyvédi irodát azzal, hogy vizsgálja ki az Arnault elleni szexuális zaklatási vádakat, mivel 18 nő állította, hogy molesztálta őket, visszaélt helyzetével és megengedhetetlenül viselkedett velük. A fotós tagadta a gyanúsításokat. Frostensonnal szemben az a vád merült fel, hogy megszegte az összeférhetetlenség szabályait, mivel nem jelentette be, hogy férjével együtt társtulajdonosa egy olyan vállalkozásnak, amely korábban az akadémiától kapott finanszírozási forrásokat.

A svéd rádió közben úgy értesült, az akadémia pénteken dönt arról, hogy a botrányok fényében egy évvel elhalasztják-e az idei irodalmi Nobel-díj átadását.