Kulka János visszavonul

2018.05.03. 08:43 Módosítva: 2018.05.03. 08:53

Kulka János visszavonul a színpadtól, írja a Bors. A lap egy "névtelenséget kérő, több állami díjjal kitüntetett, nagynevű művésztársától" úgy értesült, hogy Kulka nem kíván szerződést hosszabbítani társulatával, a Katona József Színházzal. A Kossuth-díjas színész 2016 áprilisában kapott stroke-ot, életmentő műtétet hajtottak végre rajta. 

A Bors cikke szerint a művész azóta mindent elkövetett annak érdekében, hogy teljesen visszanyerje be­szédkészségét és a mozgása is újra tökéletes legyen. "Gyógytornász és logopédus segíti a mai napig ebben az emberfeletti küzdelemben, de úgy fest, még mindig nem tud gond nélkül, a tőle megszokott minőségben beszélni, a szerepekhez nélkülözhetetlen koreográfiát megtanulni". A cikk szerint Kulka ezért döntött úgy, hogy nem tér vissza a színpadra.

2016 őszén a Katona József színházban ő is részt vett A nagy tapsrend című produkcióban; ebben a színészek jelmezben adják elő különböző előadások tapsrendjeit. Később láthattuk a betegsége előtt forgatott Budapest Noir című filmben, és szerepel Ujj Mészáros Károly új filmjében, az X.-ben is.

Kulka János 2013 augusztusa óta tagja a Katona József Színháznak, a Nemzetiből szerződött ide. Megbetegedése idején négy darabban játszott fontos szerepet. 

update: "Kulka János legnagyobb sajnálatunkra felmondott színházunkban. Munkaviszonya ez év márciusában megszűnt. A Katona József Színház az üggyel kapcsolatban semmilyen további információt nem kíván adni" - közölte a Katona.