Ilona
17 °C
32 °C

Megint a Louvre lett a világ leglátogatottabb múzeuma

2018.05.23. 08:37

Tavaly újra a párizsi Louvre lett a leglátogatottabb múzeum a világon, százezer látogatóval többen keresték fel, mint a statisztika szerint a második helyen végzett pekingi Kínai Nemzeti Múzeumot, írja az MTI a Themed Entertainment Asssociation és az AECOM rangsora alapján.

A Louvre 2016-ban ugyan elveszítette első helyét az éves listán, ám 2017-ben 8,2 millió látogatóval ismét visszatért a lista élére. Az adatok szerint  tavaly 10 százalékkal nőtt a látogatók száma a múzeumban, amiben a szakértők szerint nagy szerepe volt a Vermeer és a zsánerfestészet mesterei című kiállításnak.

A Kínai Nemzeti Múzeumnak – amely két éve átvette a vezetést a Louvre-tól – tavaly 8,1 millió látogatója volt. A harmadik helyet fej-fej mellett a washingtoni Nemzeti Légi és Űrkutatási Múzeum, valamint a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum foglalta el 7-7 millió látogatóval.

A húsz legnagyobb közönségű múzeum között hét található Kínában. Egy év alatt 11 százalékos látogatószám-növekedéssel az ázsiai múzeumok mutatták a leggyorsabb növekedést 2017-ben.

A top tízben a fentiek mellett sorrendben

  • a Vatikáni Múzeum,
  • a Sanghaji Tudományos és Technológiai Múzeum,
  • a washingtoni Nemzeti Természettudományi Múzeum,
  • a londoni British Múzeum,
  • a szintén londoni Tate Modern
  • és a washingtoni Nemzeti Művészeti Galéria szerepel még.

A világ toplistás múzeumainak összesen 108 millió látogatója volt 2017-ben. A húsz leglátogatottabb múzeum közönsége globálisan mindössze 0,2 százalékkal nőtt tavaly a 2016-os adatokhoz képest.