Operettszínház: A bizottság a társulat ellenében választana igazgatót

2018.09.24. 08:43

Megtartották a Budapesti Operettszínház igazgatóválasztásának utolsó előtti felvonását: a pályázatokat elbíráló bizottság azt a Kiss B. Atilla operaénekest ajánlotta a kinevezésről döntő miniszter, Kásler Miklós figyelmébe, akit korábban, a társulati szavazáson a színház munkatársainak mindössze 9,2 százaléka támogatott. A Népszava értesülését az Index forrásai is megerősítették.

A másik két pályázó Lőrinczy György, a jelenlegi igazgató és Szente Vajk musicalszínész és -rendező voltak. Beadta pályázatát a színház korábbi igazgatója, Kerényi Miklós Gábor (Kero) is, akit korábban azért nyugdíjaztak és mentettek fel az operettszínházi munkavégzés alól, mert többen zaklatással és nem megfelelő viselkedéssel vádolták meg. Kero azonban még a társulati szavazás előtt visszavonta a pályázatát.

Kiss B. Atilla, a Magyar Művészeti Akadémia tagja ugyanakkor információink szerint jó viszonyban van Keróval, maga is sok Kero-rendezésben szerepelt már korábban, információink szerint felmerült az is, hogy a pályázatában Kerényi Miklós Gábor tanácsadóként vehetne részt. A Népszava úgy tudja, az operaénekes pályázatában az szerepel, megválasztása esetén a színház balettigazgatója Apáti Bence lenne, aki jelenleg a kormány propagandalapja és hivatalos üzenőfüzete, a Magyar Idők publicistája, az Echo TV és a Hír TV műsorainak visszatérő szereplője.

A Népszava úgy tudja: a bíráló bizottságba delegálták Rost Andrea operaénekest, Vincze Balázs koreográfust, Balázs Pétert, a szolnoki és Kirják Róbertet, a nyíregyházi színház igazgatóját, Hamar Zsoltot, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatóját, Dubrovay László zeneszerzőt, Eperjes Károly színészt, rendezőt, Rónai Pál karmestert, Peller Károly színészt. Utóbbi két tag az Operettszínház képviseletében volt jelen, és a társulati akaratot tükrözve Lőrinczyre szavaztak. A lap úgy tudja, a többiek viszont Kiss B. Atillát támogatták, noha a szabályok szerint több jelöltet is alkalmasnak tarthat egy tag. 

Ne maradjon le semmiről!