Az egymilliárdos sci-fi után színházban rendez Pálfi György

2018.11.12. 13:04

Pálfi György legújabb filmjét, a kanadai-magyar koprodukcióban készült Az úr hangját csak december végétől lehet megnézni a mozikban, a rendező viszont már meg is találta következő projektjét: a szombathelyi Weöres Sándor Színháznak készít egy darabot. William Shakespeare egy korai művét, a Titus Andronicust rendezi Bajomi Nagy Györggyel és Gubík Ágival a főszerepben.

A darab egy hadvezérről szól, akinek a győzelmei egyre nagyobb hatalmat hoznak. Mindent megtesz azért, hogy tisztességes maradjon, de ez nehezen megy, összeesküvésbe kerül, ami az egész családját veszélybe sodorja. Shakespeare idejében a darab még a véres jelenetei miatt volt népszerű, az új változatban viszont a történet kiszámíthatatlanságán van a hangsúly.

A színház igazgatója, Jordán Tamás elmondta, hogy a bemutató nagy kihívást jelent a társulat számára, de úgy érzik, hogy fogékonyak azokra a világokra, amik általában Pálfi György rendezéseiben megjelennek. Nem ez lesz Pálfi első színházi rendezése, aki korábban a Trip színházzal közösen készített egy romantikus vámpírthrillert.

A Titus Andronicus premierje november 30-án este 7 órától lesz a Nagyszínpadon.