Hallottak már az igazi Indiana Jonesról? Épp megtalált egy 1500 éves mozaikot
Arthur Brand holland műkincsnyomozó megtalált egy Ciprusról ellopott, felbecsülhetetlen értékű 6. századi mozaikot egy monacói lakásban. Az alkotást pénteken átadta Ciprus hágai nagykövetségének – írja az MTI.
Szent Márk bizánci stílusú arcképét az 1970-es években lopták el a Lythrangomi faluban álló Panayia Kanakaria templomból. A holland műkincsnyomozó majdnem két éven át kutatott a mozaik után Európa-szerte, végül a nyomok egy brit családhoz vezették, akik „jóhiszeműen vásárolták az alkotást több mint négy évtizede” – mondta el Brand az AFP hírügynökségnek.
„Megdöbbentek, amikor meghallották, hogy felbecsülhetetlen értékű alkotás van a birtokukban, melyet a török megszállás után csempésztek ki bűnözők Ciprusról” – tette hozzá a holland nyomozó, aki a mozaik megtalálását élete egyik legcsodálatosabb pillanatának nevezte.
Brandot akkor kezdték a műkincsek Indiana Jonesának nevezni, amikor 2015-ben rátalált Hitler lovaira, vagyis azokra a bronzból készült életnagyságú lószobrokra, amelyek egykor a náci diktátor berlini hivatala előtt álltak, majd a nyolcvanas évek végén eltűntek egy kelet-németországi szovjet laktanya területéről.