Ősbemutató az Indexen!

Untitled-4
2018.11.22. 15:23

Ma este fél nyolckor ismét kapcsoljuk a Zeneakadémiát. Az Óbudai Danubia Zenekar a koncert első felében a két éve elhunyt finn Einojuhani Rautavaara VII., „A fény angyala” című szimfóniáját játssza. A különös hangulatú, spirituális művet gyerekkori álmok és látomások ihlették. A ma esti a darab magyarországi ősbemutatója. Az elérhető felvételek szerint a zene már nem Rautavaara fiatalkori schönbergiánus, atonális korszakában született: szinte filmzene-szerűen dallamos.

A szünet után Liszt Ferenc Dante-szimfóniája következik. Lisztre nagy hatással volt az Isteni színjáték, amit elég szabadon értelmezett újra: a harmadik részt, a Paradicsomot egy kétrészes Magnificattal, Istent dicsőítő hálaénekkel váltott ki, amit természetesen kórus ad elő. A már pályája csúcsán álló Liszt bátran kísérletezett, például a 19. század közepén még nagyon merész újításnak számító kromatikus skála használatával.

A fiatal- (és nem annyira fiatal-)korában nagy nőfaló Lisztet erősen foglalkoztatta a (tiltott) szerelem, a bűn és a bűnhődés kérdésköre, és ebből a szempontból különösen érdekes volt számára Dante elbeszélő költeményének harmadik része: a mennyben a költőt már nem Vergilius, hanem fiatalkori és fiatalon meghalt plátói szerelme, Beatrice vezeti. A romantikus, drámai programzene Liszt egyik legfontosabb műve.

A zenekart Hámori Máté vezényli, közreműködik a Nyíregyházi Cantemus Kórus Pro Musica Leánykara. Ha fent van a Facebok-on, és a közvetítést az Index Facebook-oldalán keresztül nézi, a zenéhez kapcsolódó szöveges kommentárjainkat is követheti.