Itt vannak a legjobb idei gimis filmek

2018.11.27. 09:36

Egy időutazó lányról szóló film nyerte a 2018-as, 14. Országos Középiskolai Filmszemlét, a Mundruczó Kornél vezette zsűri díjazott egy hajléktalanságról készült munkát és egy jővőben játszódó alkotást is. Az Indavideó felületén lehetett a szemlére pályázni, a fesztivált pedig a budapesti Káldor Miklós Kollégiumban tartották november 24-25 között.

Balogh Benedek Megtörve című, a piliscsabai Páduai Szent Antal iskolából érkező filmje nyerte a szemlét. A pályamű kiindulópontja, hogy a főhős rájön, egy bakelitlemezzel vissza tudja tekerni az időt.

Megtörve

A zsűri két társadalmi felelősségvállalás kérdését pedzegető filmet is díjazott. A második díjat Kertész Ambrus Vakvilág című filmje érdemelte ki (Fóti Szabad Waldorf Iskola). A filmben egy vak lány szemműtétje után rájön, hogy a másik ember nyomora mellett mennyien mennek el vakon.

Vakvilág

Harmadik Tulipán Viktória Ahová tartunk című munkája lett, ami 2168-ban játszódik, akkor, amikor a vízhiány miatt a fürdést már el sem tudják képzelni az emberek. Az ötletes munka a hajdúböszörményi Bocskai Gimnázium szineiben készült.

Ahová Tartunk

Különdíjat kapott Csordás Bernadett és Mihók Júlia Emberek című pályaműve (Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium), valamint a Vakvilág című film főszereplője, Kertész Janka.

Dicséretben részesült a szintén a BEKG-ból érkező Denial című film, Pregun Soma munkája, és Kondor Áron A tudós macskája című animációja (Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium).

A Mundruczó Kornél vezette zsűri – további tagjai Balog Judit színművésznő, valamint Kardos Sándor és Kende János operatőrök voltak – 32 pályamű közül választotta ki a díjazottakat, emellett a fesztiválon elemezték is a filmeket. A pályaművek levetítése és megbeszélése mellett a szemle vendége volt egy pódiumbeszélgetés erejéig Mácsai Pál színész-rendező, az Örkény Színház igazgatója.