Árpád
-2 °C
4 °C

Ha azt mondják, hogy maradjak kussban, ordítok

07
2018.11.29. 17:33
Még csak 22 éves, de már előadás készült az életéről. Ónodi Adél transznemű színésznő, aki egy vidéki kisvárosból küzdötte fel magát odáig, hogy Berlinben színésznőként, énekesnőként élhessen. A Dear Future Me című előadás erről az útról szól sok drámai fordulattal a gyerekkori bántásoktól a nemátalakító műtéten át a halálos fenyegetésekig. Ónodi Adél arról is mesélt az Indexnek, hogy miért egészíti ki az előadást egy róla készült aktsorozat, és milyen nehézséget jelent a munkában és a magánéletben transzneműnek lenni.

Kétszer játszottátok eddig az életedről szóló monodrámát telt házzal, lesznek is még előadások. Meglepett, hogy az emberek ennyire kíváncsiak az életedre?

Úgy gondolom, hogy nem az én életemre, hanem erre az identitásra voltak kíváncsiak. Úgy írtuk meg a szöveget, hogy mindenki kapcsolódni tudjon hozzá valamennyire. Célkitűzés volt, hogy mindenkit el tudjunk érni, ne csak a transznemű embereket.

Az előadást követte egy beszélgetés, ahol lehetett tőled kérdezni. Mire voltak leginkább kíváncsiak a nézők?

Nem is az előadásról kérdeztek leginkább, hanem a transzneműségről. Például volt egy kérdés, amin azóta is gondolkodom, hogy mi az, ami egy transzneműnek nem jó megszólítás, mi nem elég érzékeny, mi lehet bántó. Ott ült két transznemű lány is, és nem tudtak rá válaszolni. Előítéletekről beszélünk, de néha mi magunk sem tudjuk, hogy mi a rossz, csak azt tudjuk, hogy ahogy bizonyos dolgokat mondanak, amilyen helyzetekbe így kerülünk, azokból rosszul jövünk ki.

Mikor döntötted el, hogy beszélni akarsz magadról, a transzneműségedről?

Tavaly decemberben fogalmazódott meg bennem, hogy ezt tök jó lenne művészi formában bemutatni. Először egy táncelőadásra gondoltam, de később rájöttem, hogy inkább beszélni szeretnék. Találtam hozzá egy csapatot, akik segítettek, mert az addig oké volt, hogy akartam erről beszélni, de nem mindig tudtam.

Olvastam, hogy halálosan megfenyegetett valaki, akit még a szülővárosodból ismertél. Erre te úgy döntöttél, hogy akkor tudja meg mindenki, hogy transznemű vagy. Miért?

Azért, mert azt mondta, hogy bújjak el, dögöljek meg, ha nem akasztom fel magam, akkor majd ő fog. Olyan vagyok, hogy ha valaki azt mondja nekem, hogy maradjak kussban, akkor ordítani fogok. Előtte is bántottak persze, de ez már az átalakulásom után volt, amikor már Berlinben éltem. Ott kinyíltam, szabadnak éreztem magam, és amikor elkezdett fenyegetni, akkor azt éreztem, hogy ezt már nem teheti meg velem senki. A TASZ-tól kértem jogi segítséget.

Mi lett az ügy vége?

Semmi, a rendőrségen annyira vettek komolyan, hogy az adataimat felvevő rendőrnő ki akarta számolni a horoszkópomat. Aztán elküldték az iratokat az ügyészségre, ahol megszüntették az eljárást, ez ellen mi panaszt tettünk, jóváhagyták, most itt tart az ügy.

Nem féltél attól, hogy ha színpadra állsz, interjúkat adsz, akkor még több ilyen fenyegetés érhet?

Erre azt mondom, hogy valamibe meg kell halni. És akkor már inkább abba, hogy előbújtam, és tettem valamit.

Miért döntöttetek úgy, hogy kicsit elemelitek a történetet a valóságtól, és meseformában adjátok elő?

Kaptunk olyan kritikát is, hogy nem elég személyes az előadás. Lehet, hogy az emberek arra vágytak, hogy beszélek például a nemi átalakító műtétemről. Amit meg is kapnak, de nem olyan formában, ahogy azt gondolták. Ha nem emeljük el, akkor egyszerűen nem tudom megcsinálni. Vannak bizonyos részletek, amiket a próbafolyamat alatt többször is el kellett mondanom, és volt egy pont, amikor azt éreztem, hogy ha még egyszer el kell mondanom, az már káros lesz rám nézve. Az már nem épít, hanem rombol. Két héttel a bemutató előtt teljesen leblokkoltam, csak az kattogott a fejemben, hogy egyedül leszek a színpadon a saját történetemmel.

Pedig a veled készült beszélgetésekből úgy tűnik, hogy viszonylag könnyen beszélsz fájdalmas dolgokról is.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Ha azt mondják, hogy maradjak kussban, ordítok

Ónodi Adél még csak 22 éves, de már előadás készült az életéről. Transznemű színésznő, aki egy vidéki kisvárosból küzdötte fel magát odáig, hogy Berlinben művészként élhessen. Nyíltan beszél mindenről: a gyerekkori bántásoktól a nemátalakító műtéten át a halálos fenyegetésekig.

2418 · Nov 29, 2018 05:33pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Egyszer elmondani oké. De sokszor mélyen belemenni más. Ha elválsz, akkor simán el tudod mesélni, hogy elváltál. De nem mész bele a részletekbe, mert az már fájna. És itt minden részletbe bele kellett menni. Öngyilkossági kísérletbe, a gimnáziumba, abba, hogy felmentem Pestre, hogy elkezdtem a nemátalakító folyamatot és így tovább. Van az előadásban egy rész, amikor bejátszunk mondatokat, amiket korábban nekem mondtak mások.

A csapat tagjai mondták, hogy még nekik is mennyire fájdalmas volt ezeket hallgatni.

Hát még nekem.

Az előadáshoz tartozik egy fotókiállítás is, rólad készült aktokkal. Ezt miért érezted fontosnak?

Mindig csak azt mutatják be, ha transzneműekről van szó, hogy milyenek, amikor még nem alakultak át teljesen. Meg akartam mutatni, hogy milyen egy teljesen átalakult transznemű ember, egy nő. Csak neki volt egy útja, hogy nő legyen. Nem volt egyértelmű, mint mondjuk neked, vagy bárkinek. Kellett egy nemi átalakító műtét hozzá. Azt akartam, hogy ezen legyen a hangsúly, ez legyen a téma. Amúgy rossz, hogy itt Magyarországon ez a kiállítás nem fog tudni működni, egyre inkább úgy érzem.

Miért?

Nem nyitnak rá a galériák, nem értik talán. Nem tart még ott az ország, hogy ezt befogadja. Akik megnézték, nagyjából azt látták, hogy itt egy ember, aki meztelen és mutatós. De szerintem ezeknek a képeknek mélyebb üzenete van, nem a Playboynak vetkőztem le.

Nem is olyan jellegűek a képek.

Igen, de ha Berlinbe vagy máshova elvisszük, talán jobban értik az üzenetét, mert ott a transzneműség már inkább téma, nálunk még tabu. Ahol máshol tartanak az emberek, ott talán jobban átjön. Ez nem kritika, egyszerűen itthon még máshol tartunk.

Mégis Magyarországon mutattad be az előadást, nem Berlinben, ahol egyébként már élsz.

Ez az ösztöndíj miatt van, amit elnyertem a Nyílt Társadalom Alapítványnál, ami roma és nem roma LMBT projekteket támogat. Ennek részeként jött létre Magyarországon az előadás. Januárban folytatjuk, lesznek további előadások, és szeretnénk levinni vidékre is, roma közösségekbe, hogy ott is érzékenyíthessünk. Később bemutatnánk színházi közegben és külföldre is elvinnénk. Nem nagyon láttak még transz monodrámákat, ez teljesen új terep. És az is jó lenne, ha olyan szakemberekhez is eljuthatna, akik segítő szerepben vannak, találkoznak az érintettekkel. 2019-ig tart az ösztöndíjam, de az előadás mellett szeretnék könyvet is írni egy roma, transznemű lányról, aki vidéken él. Előbújt, de újra el kellett bújnia, mert bántották. Énekelek is, lesz egy jazzből, népdalokból és megzenésített versekből álló estem.

Berlinben mennyire nehéz színésznőként érvényesülnöd?

Nekem egyelőre ennyi a referenciám, ez az előadás. Most kezdenek el castingokra hívni, ami nagyon jó dolog. Három castingon voltam eddig kint, ebből egy transznemű és két női szerep volt. De itt Magyarországon is járok castingokra, mind női szerepekre. Azon még sokat kell dolgoznom, hogy Németországban egy válogatáson eredményesen, jól szólaljak meg. Itthon meg van egy előítélet, hívnak, de sokszor azt érzem benne, hogy csak érdekességképpen, hogy lássanak egy ilyet is. Nagy fenntartásokat érzek, de legalább ennek az előadásnak köszönhetően már hívnak.

A Színművészeti Egyetemet nem is próbáltad meg?

De, kétszer is. Elmentem abban a testemben, ami még a műtét előtt volt. Erre csak hibaként szoktam hivatkozni, sosem mondom azt, hogy férfitestben éltem, az egy hibás test volt. De nem tudtam megszólalni, mert nem voltam önazonos. Előadóként csak úgy tudsz megszólalni, ha rendben vagy magaddal. Így aztán fogtam a kabátom és kimentem. Aztán elmentem lányként is, de még nagyon az átalakulás elején voltam, ezért azt tanácsolták nekem, hogy inkább ne mondjam el. Így akkor sem voltam igazán önmagam. 

Volt egy neves rendező a felvételi bizottságban, aki odasúgta a mellette ülőnek, hogy ez fiú vagy lány?

Súgta ugyan, de elég hangosan ahhoz, hogy én is meghalljam. De másodszor már sokkal jobban teljesítettem, ugyanakkor megértem, hogy nem vettek fel.

Ez is vezetett Berlinbe, azt éreztem, hogy itt, ha a fejemen pörgök, akkor sem tudok a művészpálya közelébe érni. És a magánéletemben is problémák voltak, úgy éreztem, hogy a férfiak nehezen fogadnak el. Én pedig nem akartam letagadni, hogy ki vagyok, mert az olyan lenne, mintha húsz évet letagadnék az életemből. Ne akarja senki a negyed sütit megenni, ha én kellek neki, fogadjon el egészen.

Berlinben a magánéletet tekintve is nagy különbséget tapasztalsz?

Nem. Volt egy német orvos barátom, akinek nem mondtam el fél évig az igazat magamról. Úgy voltam vele, hogy most önző leszek, akarok egy jó félévet magamnak. Én heteró nőként tekintek magamra, aki egy egyszerű heteró férfira vágyik. És amikor végül elmondtam a barátomnak, gondot jelentett neki. Azt hittem, hogy rég tudja, hiszen orvos, de kiakadt, hogy miért nem mondtam el, joga lett volna tudni. Nekem meg jogom van ahhoz, hogy simán megöleljenek, szeressenek. De ha mindent elmondok, akkor ezt nem kapom meg.

“Ónodi Adél napjaink egyik legfontosabb transznemű aktivistája. Vagyis ne szerénykedjünk: Magyarország valaha volt egyik legnagyobb aktivistája” - írták rólad. Mennyire tartod magad jogvédő aktivistának?

Teszek dolgokat, amikről azt gondolom, hogy kutya kötelességem megtenni. Elsősorban művészként szeretnék tevékenykedni, de ha ez amúgy aktivizmusnak is számít, az tök jó.

Úgy tűnik, hogy a világon erősebb lett a transzneműek hangja. Oscart nyert az Egy fantasztikus nő, aminek egy transznemű nő a főszereplője, Scarlett Johansson visszalépett egy szereptől, mert a transz közösség bírálta érte.

Igen, de még mindig az a gyakoribb, hogy cisz férfiak játszanak el transz női szerepeket, ami még nagyobb undort kelthet a heteró férfiakban. Ezáltal úgy tekintenek a transznemű nőkre, hogy azok tulajdonképpen férfiak. De tény, hogy 2014-ben elindult valami, a Transparent sorozattal meg A dán lánnyal. És most jön a mozikba A lány című film is, ugyanilyen témában. Nekem egyébként sem A dán lány, sem az Egy fantasztikus nő nem tetszett annyira, nem éreztem bennük az erős érzelmeket. Amikor például elkezdtem a hormonkezelést, nagyon sokat sírtam, intenzív, mély fájdalmat éreztem.

Amúgy van egy filmtervem is, ami egy heteró férfi és egy transznemű nő kapcsolatát mutatná be. A nő őrlődik, hogy elmondja, ne mondja el. Nekem volt egy ilyen kapcsolatom, mentünk kézen fogva a Nyugatitól az Oktogon felé. Elmondtam neki, hogy én egy transznemű lány vagyok, mire rávágta, hogy semmi gond, te lány vagy. Majd egy kicsit később elhúzta a kezét és azt mondta, hogy úristen, akkor én most meleg vagyok, akkor hogy lesz gyerekem, mit fog szólni a családom meg ilyenek. Szóval lehet, hogy valaki önmagától elfogadná, de mégsem fogadja el, mert ezzel jár egy óriási teher.

(Borítókép: Huszti István / Index)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?