Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Már az elején sajnáltam, hogy egyszer vége lesz

Kritika Paul Auster 4 3 2 1 című könyvéről

IMG 90386jjjj
2018.12.04. 05:25

Felemás érzésekkel töltött el, amikor idén megjelent magyarul (Pék Zoltán fordításában) is Paul Auster 4 3 2 1 című legújabb, az életmű betetőzésének ígért nagyregénye. Egyfelől persze elöntött a bizsergés, hogy itt van majdnem nyolcszáz oldal a könnyed és fanyar stílusú írótól, akit szeretek, remek két hónap vár rám, ha belevágok. Másrészt viszont hetekig őrlődtem, hogy nekikezdjek-e, ugyanis azt szokták mondani, hogy Austernek az első, New York Trilógia című könyve a legjobb. A többi is hangulatos, de azt a szintet nem tudta később megugrani, mint a 80-as évek végén.

A trilógia első húsz oldala nem tetszett igazán, utána viszont annyira behúzott a könyv világa, hogy igyekeztem egyszerre a lehető legkevesebbet olvasni (néha csak pár oldalt), hogy minél tovább elnyújtsam az élményt.

A regény jó értelemben vett posztmodern irodalom, amelyben a szerző nem a saját intellektuális nagyságának kíván szobrot faragni az intertextualitás tocsogó eszközeivel, hanem három detektívtörténeten keresztül egyszerűen bemutatja a XX. század önmagából kiforduló világát, ahol sohasem lehetünk biztosak abban, hogy amit látunk, az az, ami, és nem a fordítottja.

Második Auster-élményem a Holdpalota volt. Valószínűleg nagyon tetszett volna, ha nincs a trilógia, mert magában hordozza a szerzői repertoár minden fontos és hangulatos kellékét, mégsem annyira erős. Egyszerűen azért, mert a könyv mondanivalója túl sok hasonlóságot mutat az előzővel, annak zseniális egyszerűségével ellentétben viszont sokszor éreztem azt, hogy túlírt. Olyan benyomást keltett, mintha a trilógia három kisregényének világát le akarta volna másolni, és a három kisregény helyett írni egy nagyobbat. Ez tulajdonképpen mind sikerült is, csak közben felhígult a tartalom.

A Holdpalota után arra jutottam, hogy itt abba is hagyom Austerrel. A trilógia mindig is a kedvenceim közé fog tartozni, a többi pedig más lapra tartozik, van ilyen. Aztán időről időre eszembe jutott a 4 3 2 1, és arra jutottam, hogy az író iránti tiszteletből elolvasom az évekig készülő, az első kritikák szerint legötletesebben szerkesztett regényét. Olvasási szempontból ez az idei évem legjobb döntésének bizonyult.

A 4 3 2 1 egy ember életének négyféle verzióját mutatja be, ami már önmagában érdekes, de ennél jóval többről van szó. Nemcsak négy Archie Fergusont követhetünk végig születésétől a fiatal felnőtté válásig, hanem egy család és a hozzá kapcsolódó szűk baráti kör történetét is.

A könyv sava-borsát nem a nagy megfejtések adják, hogy igen, Ferguson azért hoz meg egy bizonyos döntést tizenhét évesen, mert a szülei ezt és ezt csinálták vele korábban, lám-lám okuljon ebből mindenki, aki olvassa. Ez a szöveg mentes az emberi létezés örök érvényű tanulságainak levonásától, hiába hetvenéves korára fejezte be a szerző. Auster arra sem törekedett, hogy klasszikus fejlődésregényt írjon, amiben a főszereplő számot vet korábbi hibáival, hogy a felismerés után legközelebb már ne kövesse el őket. Ehelyett felvillantja, hogy egy ember élete sokféleképpen kanyarodhat, a verziók alakulását befolyásoló véletlenek tárháza pedig végtelen.

Ez sem falrengető újdonság,  a könyv szerkezete mégis meglepő, nekem legalábbis nem rémlik olyan, hogy egy könyvön belül négyszer mondanak el egy ugyanabból a tőből fakadó, de más-más irányokba haladó történetet. De nemcsak a strukturáltsága és a párhuzamos történetvezetése miatt jó könyv a 4 3 2 1, hanem mert Auster visszanyúlt az ötvenes-hatvanas évek Amerikájához, részletekbe menően foglalkozik a polgári jogi és a diákmozgalmakkal, szenvtelenül vegyítve a meghatározó történelmi eseményeket (merénylet JFK ellen, Martin Luther King meggyilkolása) az első szexuális kalandokkal.

Mindeközben a nagyregény hozza a szerzői életmű esszenciáját is. A főszereplő családneve egy fatális véletlen következménye, az egyik fontos helyszín Newark (itt nőtt fel Auster és egyébként Philiph Roth is), a bekezdések végén pedig néha olyan erővel sújt le az olvasóra egy-egy velős, mindent felforgató tőmondat, hogy muszáj megállni egy pillanatra és kifújni a levegőt.

A fenntartásaim miatt egy elvárások nélküli utazásként tekintettem a 4 3 2 1-re, de már az első olvasás közben sajnáltam, hogy egyszer vége lesz. Az első oldalak után megfogadtam, hogy amennyire csak lehet, igyekszem kis adagokban fogyasztani, hogy minél tovább tartson az élmény. Két hónapig sikerült húzni.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?