Egyiptom bepipult a piramison szexelő pár látványa miatt

2018.12.11. 14:03
Andreas Hvid tette a konzervatív muszlim országban jobban megbotránkoztatta a közvéleményt, mint ha egy európai látnivaló tetején teszi ugyanezt. A dán fotós szerint ez művészet.

Miután a gízai nagy piramis tetején szexelő (vagy szexet imitáló) pár képe bejárta a netet, Egyiptom régiségügyi miniszterének nyomására az egyiptomi hatóságok nyomozást indítottak a felvételen szereplő dán fotós és barátnője ellen, írja a Guardian.

Mint ismert, Andreas Hvid és női kísérője valamikor november második felében megmászta a gízai piramisok legnagyobbikát, a 4500 éves Hufu-piramist, a kalandról pedig több felvételt is készített, például egy olyat, amelyiken az őröket kijátszó páros a világ hét csodájának egyikén szexel.

A kép rettenetesen kiverte a biztosítékot a mélyen konzervatív országban (ahol mostanság épp egy túl sokat láttató ruha miatt fenyegetnek több év börtönnel egy helyi színésznőt), a régiségügyi miniszter a közerkölcs megsértésének nevezte az incidenst, de a kommentelők még ennél is cifrábbakat üzentek a fotósnak.

Az említett fotó Andreas Hvid honlapján továbbra is elérhető, a dán fotós a YouTube-csatornáján pedig egy videót is közzétett a több mint 140 méter magas piramis megmászásáról, amiben szexjelenet ugyan nem szerepel, de a felvétel azzal ér véget, hogy az őt elkísérő lány ünnepélyesen (megszabadulva a felsőjétől) félmeztelenre vetkőzik.

Bár korábban felmerült, hogy a fotók talán valamilyen képszerkesztővel készültek, Hvid azt állítja, valódi minden képe, amit a videó is alátámasztani látszik. A dán Ekstra Bladet interjúja szerint a fotós régi álmát váltotta valóra a Hufu fáraóról elnevezett piramis megmászásával, és a pucér kép ötlete sem ott a magasban jutott eszébe.

Hvid sajnálja, hogy ennyi embert felbőszített, és hangsúlyozta: nem szexelt a képen látható lánnyal, csupán a kép kedvéért szabadultak meg a ruháiktól. 

A LADbible szerint a piramis tetejének meghódítása a nyolcvanas évek óta tilos, miután több turista is életét vesztette a több mint 140 méter magas csúcs megmászása közben. Két éve egy német tinédzsert tiltottak ki egy életre az országból, miután néhány képért felrohant a piramis tetejére.

Hvid gyakran készít képeket magas helyeken, illetve előszeretettel fotóz aktokat is, néha pedig ötvözi a két szenvedélyét. A dán fotós egyébként nemcsak Egyiptomban fordult meg mostanság, hanem többek között Párizsban, Kijevben, Csernobilban, Minszkben és Budapesten is. Nálunk a Lánchidat mászta meg, de a Duna valamelyik másik hídja is érdekelte (ha jól sejtjük, az Árpád híd), szintén egy fiatal nő társaságában kereste fel mindkettőt.

Andreas Hvid egy darabig biztosan nem szeretne visszatérni Egyiptomba, mint mondja, egyáltalán nem hiányzik neki egy letartóztatás, és utólag már szerinte is borzasztóan ostoba ötlet volt ez az egész. Az mindenesetre szerencséje, hogy nem érték őket tetten a régészeti területet felügyelő őrök, mivel a közszeméremsértést az egyiptomi törvények ötéves börtönnel büntetik.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport