Móriczcal és Csehovval tér vissza a színpadra Kulka János

2019.01.23. 11:42

Kulka János közel három évvel a stroke-ja után ismét premierre készül: Csehov Cseresznyéskert című darabjában áll színpadra márciusban. Kulka tavaly szeptemberben az RTL Klub Portré című műsorában még azt nyilatkozta, hogy minden napja küzdelem, és szavak helyett képekkel igyekszik közölni gondolatait, mert néha egyszerűbb, mint kimondani azokat. A műsorban az is elhangzott, hogy Kulka jó ideig nem állhat színpadra, ami a 2018 augusztusában mondottakhoz  képest ("Soha többé nem szeretnék színpadra állni") nagy előrelépésnek tekinthető - a mostani bejelentés pedig arra utal, hogy Kulka állapota szerencsére gyorsabban javul, mint gondolta volna.

Kulka.PNG

Soós Attila, a darab rendezője azt nyilatkozta a Blikknek, hogy az olvasó- és elemzőpróbákon már túl vannak, most jönnek a rendes próbák.

Jánossal előzetesen felmértük a helyzetet, hogy mit és hogyan tud megcsinálni. Azt gondolom, minden megvan benne ahhoz, hogy csodálatos legyen a játéka. Arról nem is beszélve, hogy milyen nyugodt és derűs. Jelenléte sok erőt ad a társulat tagjainak.

A darabot a Trojka Színházi Társulás viszi színpadra Cseresznyéskert – pénzes komédia tragikus napokról címmel (Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert című darabját Morcsányi Géza fordítása alapján színpadra alkalmazta: Balassa Eszter) az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körtermében. Kulka mellett szerepel a darabban Gryllus Dorka, Eke Angéla, Nagy Dóra, Bárnai Péter, Mátrai Lukács Sándor és a rendező Soós Attila is.

Kulka egyébként még korábban, január 30-án, 31-én és február 1-jén látható lesz színpadon, a Dollár Papa Gyermekei nevű független alkotói csoport Móricz Zsigmond Árvácska című regényének Ördög Tamás által rendezett adaptációjában játszik majd a Trafóban. A három előadásra már minden jegy elkelt.