Erzsébet
4 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Egy kis hullaszag jöhet?

12
2019.01.29. 16:31
2012-ben óriási siker volt a sorozatgyilkosokat megidéző Murder – A gyilkos tárlat. Tavaly némileg átalakítva újra megnyitották, és a napokban a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának köszönhetően egy magyar résszel is kiegészítették. Így most „tematikus szagokkal” és élő szereplőkkel kiegészülve tocsoghatunk a vérben egy olyan kiállításon, ami hét év alatt nem sokkal lett informatívabb vagy jobb ízlésű, de büdösebb igen.

Tizenegy keményfedeles és 31 puhakötésű könyv, két színdarab, egy mozifilm, egy off-Broadway darab, öt dal és több mint 5000 újságcikk foglalkozik velem. Most mit mondhatnék erre? Nyaljátok ki a seggem!

Állítólag ezek voltak a hírhedt sorozatgyilkos, a 33 férfit és fiút megerőszakoló, megkínzó és meggyilkoló John Wayne Gacy utolsó szavai a kivégzése előtt. Ha létezett volna már 1994-ben az őt és a hozzá hasonlókat bemutató Murder - A gyilkos tárlat, biztos a kiállítást is hozzácsapja a felsoroláshoz. De Murder csak 2012 óta van, akkor született meg az ötlet, hogy összeszedjék egy csomó sorozatgyilkos sztoriját, és interaktív tárlaton mutassák be a rémtetteiket. Az egyszeri alkalomnak induló produkció annyira sikeres volt, hogy tavaly újra megnyitották. Igaz, a mostani Murder nem teljesen ugyanaz, mint a hét évvel ezelőtti.

A szervezők két újdonsággal is készültek, egyrészt a kiállítás “tematikus szagokkal” és élő szereplőkkel bővült. Másrészt azzal kecsegtettek, hogy a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának köszönhetően a megújult tárlatból az is kiderül, hogy elfogásuk után mi történik Magyarországon a legborzalmasabb bűntetteket elkövetőkkel. (A Ku Klux Klánról szóló rész és néhány teljesen felesleges elem viszont kikerült a kiállításból.)

A tematikus szagokról szerencsére nem tudok nyilatkozni, mert enyhe náthával küzdve csak egyszer csapott meg valami vegyszerszag egy boncterem imitációjában.

A “hullaszag” feliratú küblinek meg nem volt nehéz ellenállni, és ahogy elnéztem, mások sem vetették rá magukat a lehetőségre.

Ahogy ebből is kitalálható, a Murder nem egy jóízlésű kiállítás, már hét éve sem volt az.

De akinek van ízlése, az eleve nem megy el egy olyan sorozatgyilkosos interaktív tárlatra, aminek elsődleges célja vállaltan nem az ismeretterjesztés, hanem a szórakoztatás. Ilyen szempontból a Murder - A gyilkos tárlat tökéletesen beleillik azoknak az utazó kiállításoknak a sorába, mint amilyen a kínai hullákat bemutató Bodies vagy a Titanic-kiállítás volt. De azokkal ellentétben ez magyar fejlesztés, ami annyira a nulláról indult, hogy egyetlen egykori láncdohányos kipreparált tüdeje vagy az óceán mélyéről előkerült csorba csésze sem állt rendelkezésre.

Adott volt viszont több tucat sorozatgyilkos története, undorítóbbnál undorítóbb részletekkel. A kiállítás találomra kiválasztott közülük néhányat, aztán köréjük építették a tárlatot. Ehhez pedig bevetettek mindent, amit elfedheti, hogy tulajdonképpen nem volt mit kiállítani. A Murderen van holoplexi, holovetítés, 3D-s megjelenítés, ködképernyő, páravetítés, pneumatikus szobamozgatás, kézzel készített korhű jelmezek, mozgatott élethű bábuk, animációk és professzionális filmes díszletek. (A kiállítás látogatása 10-12 fős turnusokban audio-guide segítségével történik, animátor vezetésével. Vagyis mindenki kap egy fejhallgatót, így hallgatja az adott teremről szóló magyarázatot, amikor meg tovább kell menni, az animátor int. Bóklászás nincs.)

Mindezek ellenére, vagy talán éppen ezért, a tárlat elég szedett-vedett maradt. 

Olyan merészen ugrálunk térben és időben, hogy az több, mint kissé zavaró.

Az egyik pillanatban még Báthory Erzsébet és Vlad Tepes rémtettei a téma, de pár perccel később már Hasfelmetsző Jack vagy Al Capone világában járunk. Utóbbi jelenléte a kiállításon mutatja meg igazán a Murder kaotikusságát: Capone lelkén nyilván egy csomó ember halála szárad, de nem volt sorozatgyilkos, ellentétben a szintén bemutatott John Wayne Gacy-vel, Ted Bundy-val vagy Jeffrey Dahmerrel. Jó, valószínűleg Báthory Erzsébet sem volt az, de róla legalább páran azt hiszik.

A Báthory Erzsébetről szóló szoba egyébként jól jellemzi a kiállítást. Látunk egy vérrel teli kádat, meg pár fellógatott, kivéreztetett szüzet, és végighallgathatjuk, hogy micsoda szörnyeteg is volt a grófnő. Aztán, amikor a történelmi tényekkel legalább minimális szinten tisztában lévő látogató már majdnem rosszul lesz (és nem a vértől), akkor azért elhangzik a kérdés, hogy vajon valóban elkövette mindazt Báthory, amit a számlájára írtak? Nem csak a vagyonára vetettek szemet, akik megvádolták? Nem egy sötét koncepciós perrel van tulajdonképpen dolgunk? De itt ennyiben is hagyjuk a kérdést, és visszatérünk a tunkoláshoz.

Persze, ahogy említettem, a Murder nem elsősorban informálni, inkább rémisztgetni, meg szórakoztatni akar. Utóbbihoz viszont nem elég ötletes, kevés az olyan érdekes, valóban interaktív rész benne, mint amikor minden látogató kap egy zseblámpát, és elkezdhet helyszínelni Ed Gein (A bárányok hallgatnak, a Psycho és A texasi láncfűrészes mészárlás ihletője) házában, vagy amikor egyszercsak kikötünk Jeffrey Dahmer, a milwaukee-i kannibál hűtőjében.

Az, hogy kinek mennyire rémületes a Murder, idegállapot és korábbi moziélmények kérdése,

de biztos ijesztőbb lenne, ha nem lépnénk folyton egymás lábára, és néhány szobában az animátor integetése nélkül is tudnánk, hogy éppen merre kell nézni. Az élő szereplő viszont simán ránk hozhatja a frászt, sajnos én őt először bábunak, majd robotnak néztem.

Ami az újonnan hozzácsapott magyar részt illeti, ez egyértelműen csalódás.

A sátoraljaújhelyi börtönmúzeum beígért tárgyai közül csak néhányat láthatunk, ellenben levetítik a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának kisfilmjét, amiből sok minden kiderül, de az életfogytiglanra ítélt fogvatartottak mindennapjai nem igazán. Így aztán semmit nem tudunk meg arról a 60 emberről, akik Magyarországon jelenleg tényleges életfogytiglanra ítélve élnek. Ahogy a magyar sorozatgyilkosokról sem. Közülük egyedül Kiss Béla, a 24 nő meggyilkolásával vádolt cinkotai rém alakját idézik meg minimálisan.

A Murder javára írandó, hogy miközben szörnyű részletességgel kéjeleg a gyilkosságokban, nem győzi hangsúlyozni, hogy senki nem születik gyilkosnak. Szinte minden sorozatgyilkosnál kiemelik, hogy alkoholista, erőszakos, pedofil családban, elhanyagolva vagy éppen ellenkezőleg, betegesen erős kontroll alatt nőttek fel. Hogy azért lettek ilyenek, mert ilyenné tette őket a környezetük. Az utolsó szobában külön is emlékeztetnek erre, szerencsére jóval rövidebben és ízlésesebben, mint a tárlat hét évvel ezelőtti verziójában. Nagy kár viszont, hogy ebből az együttérzésből az áldozatoknak jóval kevesebb jut.

(A Murder – A gyilkos tárlat február 15-ig látogatható a budapesti Central Passage földszintjén. A kiállítás csak 14 éven felülieknek szól.)

(Borítókép:  Boldog Attila / murder.hu)