Halott maradt Ady a múzeumban
További Kultúr cikkek
Az általa tudatosan épített önkultusz és az egymást váltó ideológiai irányzatok kisajátító Ady-kultuszának bemutatása életet lehelhetett volna a költő szobrába. Ady azonban a kiállítás címét adó versben és magán a tárlaton is hiába várja, hogy „valaki majd / Hivni fog / S édes, meleg szájjal / Sugja meg majd, hogy ki vagyok.” Mindez azért is meglepő, mert az Ady100-nál jelentősebb irodalmi évfordulót nehéz lenne elképzelni, és a múzeum körül nyáron felforrósodó kultúrharc után jót is tett volna az intézménynek egy szakmai és közönségsikerre számot tartó, jelentős időszaki tárlat.
De lássuk először, hogy milyen személyes és politikai körülmények között következett be ez a haláleset száz éve, 1919. januárjának végén!
Csak annyit mondott csendesen, hogy: jaj
Az első világháborús vereség és az őszirózsás forradalom győzelme után Ady volt az újonnan kikiáltott Magyar Népköztársaság - így nevezték hivatalosan a Károlyi-féle új magyar köztársaságot - első díszhalottja. 1919. január 27-i halálhíre futótűzként terjedt el a forrongó, hektikus Budapesten. A nagybeteg költőt január elején vitték be a Liget-szanatóriumba (ma Benczúr utca 47.), miután a hosszas betegeskedésektől, alkoholtól már amúgy is roncsolt teste átesett a fővárosban is taroló spanyolbetegségen.
A halott költőt megörökítő felvételt Szőnyi Lajos, az Érdekes Újság fotóriportere készítette
„Harag, gyűlölet, szeretet, élet vele ment” – írta Boncza Berta a végül szívszélhűdésben elhunyt Adyról anyósának, aki a román-magyar háborús viszonyok miatt a partiumi Érmindszenten rekedt. A huszonöt éves özvegy (ahogy magát a levélben emlegeti: „a bánattól megtisztult és saját akaratból tönkretett fiatal élet”) az utolsó estét Adynál töltötte. „Az utolsó erős, drága, kapaszkodó ölelése, csókja az enyém volt. Megérdemeltem és megőrzöm. A halál váratlanul jött. Álmában hétfőn reggel 1/4 9 kor szívszélhűdés ölte meg. Haldoklása 3 vagy 4 percig tartott. Nem hívott, nem várt, nem emlegetett senkit.”
Csinszka a Világ című lapnak részletesebben is mesélt Ady állapotáról és az utolsó órákról.
És tegnap, tegnap ez volt az utolsó szava: Nem tudod megfordítani a dolgokat. Mert bennem bízott, tudta, hogy én minden veszélyből visszaverekszem őt. De tegnap már bennem sem bízott. Nagyon gyenge volt már. És megölték a külső dolgok. […] Felfigyelt folyton és leste a híreket, amiket ide is elhoztak az Erdélyből menekvők. És mikor hallotta, hogy Csúcsán is raboltak, a mi kis kúriánkon is, ezeket már nem bírta ki. Ötször volt tüdőgyulladása és hogy újból nagyon elgyengült, az orvosok szanatóriumot ajánlottak. Mikor két hete bevittük, szelíden felöltözött és hagyta, hogy vigyük. Nem lázadozott. De én láttam a szemében, hogy búcsúzik a fehér szobáitól. És tegnap azt mondta nekem: „Csinszka, már te se tudod megfordítani a dolgokat.”
Pap Márta, Ady ápolónője is mesélt. Ő az, aki Szőnyi Lajos másik felvételén látható egy nővér és a halott Ady fejét felskiccelő Kober Leó festőművész mellett.
Csendes beteg volt, nagyon csendes. Tegnap este nyolc órakor még megvacsorázott, aztán elaludt egy kicsit. Egész nap lázas volt, harminckilencen felül. […] Nem szólt semmit, csak csendesen nyöszörgött. Kérdeztem egyre, mi fáj? hol fáj? hívjak orvost? Nem felelt, csak annyit mondott, halkan, csendesen, hogy: jaj. […] Hajnal felé el is aludt. De reggel, úgy háromnegyed nyolc órakor hallottam, hogy nem jól veszi a lélegzetet. […] Meggyújtottam mind a két lámpát, hogy lássam jól az arcát. Ekkor láttam, hogy az arca halálos sápadt. Nyomban borogatást tettem a szívére és a másik kezemmel nyomtam a villamos-gombot, hogy jöjjön azonnal az inspekciós orvos. Jött is rögtön a Reiss doktorkisasszony. A kisasszony kámforinjekciót adott. De a halálos sápadtság nem múlt el. Egynegyed kilenckor nem vert többet a szíve. Fél óráig tartott az egész.
Fejedelmi, nagy, megérdemelt temetés
Adyt a Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel január 29-én. Ahogy Az Est nemrég előkerült filmhíradójából is látszik, aznap hatalmas tömeg lepte el a múzeum előtti térséget. A kormány tagjai, a főváros, az irodalmi és művészi testületek képviselői, sőt maga az özvegy is csak nagy nehezen tudtak a ravatalhoz férni. A búcsúbeszédek után az érckoporsót múzeum előtt várakozó négylovas gyászkocsi vitte többezres gyászoló közönség kíséretében a Kerepesi úti temető felé.
Költőt így Magyarországon már régen nem temettek, és annál is inkább említésre méltó ez a nagyszerű gyászünnepség, mert Ady a legkevésbé sem számított a régi, az előző ősszel megbukott hivatalos Magyarország koszorús költőjének. Amikor az új, demokratikus köztársaság a saját halottjának nyilvánította és gyászpompával vette körül, egyben a szakítást is kifejezte a múlttal - mindaz, ami három hónappal azelőttig felforgatónak és félig-meddig rendszeren kívülinek számított, már hivatalos és intézményesült lett.
Temetéséről a magyar nemzet gondoskodott. Fejedelmi volt, nagy és megérdemelt. A lapok ezt különben részletesen közölték, amennyiben nem kapták meg Anyámék, én megszerzem és megőrzöm. Mindszentre való elszállítása tavasszal lehetetlen. A nemzet halottját a kormány ki nem adja. Sírja a legszebb helyen van, szemben a Jókaiéval.
– írta Csinszka a szertartásról lemaradó és halott fiát a maga közelében tudni akaró Ady Lőrincnének.
Az új Magyarország nemzeti szobra – de melyiké?
Az Ady-rajongó kortársak néhány nappal később már sürgették a költő szobrának felállítását. Az „Ady Endre emlékezetére és szobrának felállítására megindult mozgalom” egy hónap alatt országossá nőtt, emlékünnepeket, Ady-estélyeket rendeztek, verseinek illusztrálására pályázatot írtak ki. A Móricz Zsigmond vezette Vörösmarty Akadémia Károlyi Mihály védnöksége alatt országos szoborbizottságot szervezett.
Azt akarjuk, hogy Ady Endre szobrának felállítása nemzeti cél legyen; úgy képzeljük, hogy Ady szobra a mai politikai viszonyok között az új Magyarország nemzeti szobra lesz
– nyilatkozta Móricz 1919 februárjában.
Az 1919 márciusában kikiáltott Tanácsköztársaság, annak leverése és Horthy bevonulása körüli zűrzavaros idők egy időre elsöpörték az Ady-kultusz köztéri tárgyiasulását. A temetéskor elhelyezett egyszerű fakeresztet ugyan a család 1921-ben lecseréltette egy Debrecenben, tiszántúli református hagyomány szerint faragott fejfára, de a síremlékként funkcionáló Ady-szoborra 1930-ig várni kellett. A főváros vezetése csak a húszas években írt ki pályázatot a síremlék tervére, melyre több mint száz pályamű érkezett. Végül Csorba Géza modern felfogású szoborterve nyert, az avatást filmhíradó is megörökítette:
Ugyanakkor nem véletlen, hogy az eredetileg tervezetthez képest nem valódi köztéri szobrot, hanem síremléket kapott: megítélését pont az tette problematikussá a Horthy-korszakban, hogy emléke annyira szorosan összekapcsolódott az 1918-as köztársaságéval és az ahhoz vezető szellemi áramlatokkal. Az évtizedek nyomait magán viselő emlékművet 2013-ban újították fel egy Svédországban élő, nagyvonalú, Ady-rajongó házaspár adományából. A köztéri szoborállítás csak az 1950-es évek elején került újra napirendre, és 1960-ra valósult meg a Liszt Ferenc téren – jellemző módon szocreál stílusban, heroikus pózba merevedve.
Ady-kultusz: ön vs. kisajátító
„A második magyar forradalom Petőfije volt”– mondta ravatalánál a kormány nevében Kunfi Zsigmond közoktatásügyi miniszter. A szociáldemokrata párt „a proletárok bajnokának” nevezte azt az Adyt, akiről ugyanekkor ezt írta a konzervatív Uj Idők:
A Nemzeti Múzeumból temettük, s a ravatala ezen a helyen szimbolikusan intézte el azt a kérdést, amelyért életében annyi vita folyt, hogy a költő kié, hová tartozik, kiknek írt és kiket szeretett. Párt és irányzat akarta és próbálja lefoglalni, ez azonban teljesen sohasem fog sikerülni, mert Ady Endre a nemzeté.
Ady maga is többször írt a saját és mások kultuszteremtéséről, egyszerre bírálva és használva a kultikus gyakorlatokat. „Mintha megérezte volna, hogy kik mernek valamikor az ő nevében szólni, legalább a tetemét elrejtette”– idézi Petőfi kapcsán Adyt Teslár Ákos 2015-ös, „Egész tehetségét az önmaga kultuszának szenteli" című izgalmas tanulmányában.
Serlegeket emelünk, emlékbeszédeket mondunk, halottakat idézünk ma Magyarországon, holott tudjuk, hogy ököl, friss szó s több élő kellene
– írta 1912-ben.
Adyt nem véletlenül nevezték egyes kortársai a „modern Petőfinek”, hiszen a költői pálya tudatos alakításában, a brand- és kultuszépítésben a Petőfi által kitaposott utat követte.
Folyamatos irodalmi jelenlétre törekedett, a Nyugat minden számában ott akart lenni. „Mániája volt, hogy sohse maradjon ki egy számból se. Azt hitte, hogy a kimaradás, csak egyetlen kimaradás is, az elfeledtetést jelenti számára” – emlékezett Hatvany Lajos. Nem is volt még egy szerzője az ikonikus folyóiratnak, akinek két különszámot szenteltek volna: egyet életében, egyet halálakor. Beleállt a sajtóban zajló vitákba, több megnyilvánulásában a regnáló miniszterelnökkel, Tisza Istvánnal szemben lépett fel, ebből született a sokáig élő ellenpár: a régi, feudális országot megtestesítő Tisza vs. a haladó Ady. Saját képi megjelenését is tudatosan formálta: a Székely Aladár fotográfiákkal tekintette magát önazonosnak, az amatőr képeket összetépte. Ez a vizuális cenzúra olyan sikeres volt, hogy alig maradt fenn róla ettől eltérő, hétköznapibb hangulatú felvétel. Székely viszont az Ady-kultusz lelkes papja volt, a költőről készített könyöklős képe szerepelt az Ady-szobor gyűjtését támogató képeslapokon, később bélyegeken és persze minden tankönyvben. Székely 1926-ban egy Ady-mappát is meg akart jelentetni Móricz előszavával, de ez végül költő testvére, Ady Lajos miatt nem került kereskedelmi forgalomba.
Az Ady gondolatai, sírja, feltámadása felett veszekedők azonban némák maradnak az alig pár négyzetmétert elfoglaló kiállításon, mely úgy tűnik, a százéves évforduló kapcsán nem akart mélyre ásni: beérte azzal, hogy végigköveti egy tetem halottas ágytól a sírig tartó útját. A boncolás elmaradt. Könnyen lehet, hogy ez is elmond valamit a közegről, amiben a múzeum ma dolgozni kénytelen.
A föltámadás szomorúsága című, Ady Endre halálának 100. évfordulójára készült emlékkiállítás 2020. január 5-ig látogatható a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Borítókép: MTI.