Emánuel
3 °C
11 °C

A szenvedés csak eszköz volt

190205 DSC8068 Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum Kiállítás 28
2019.02.07. 10:37
Látszólag távoli világokat köt össze a Hopp Ferenc Múzeum új kiállítása, ami egyszerre vezeti be a látogatót a tibeti misztériumokba és a hetvenes évek magyar underground művészetébe. Hajas Tibor, a saját testét nem kímélő performanszművész sokkoló képei olyan hátteret kaptak, mint korábban még soha.

A performer belép saját víziójába. Onnan visszatekintve minden létező puszta káprázat, hallucináció, alacsonyrendű valóság. Minden alacsonyabb létfokon áll, mint amit megélni érdemes. Két túlvilág, két pokol mered egymásra.

Hajas Tibor ilyennek írta le saját művészetét. Az 1980-ban 33 évesen, tragikus körülmények között meghalt body art és performanszművész, költő életének utolsó, felkavaró munkáira fókuszál a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum most nyíló kiállítása. De mit is keres a Kádár-korszak egyik legismertebb, manapság újra felfedezett, ismét kultikussá váló alakja az ázsiai múzeumban?

A köztes lét túloldalán című kiállítás abba a sorozatba illik, amelyben az ázsiai kultúrák magyar alkotókra gyakorolt hatását vizsgálják. Hajas Tibort élete utolsó szakaszában Hamvas Béla Tibeti misztériumok című kötete, a benne leírt gyakorlatok, azok átértelmezése, megvalósítása foglalkoztatta. Így érnek össze a szálak: a tibeti buddhizmus, különösen a 11–12. században élt költő és jógi Milarepa gyakorlatai Hamvas Béla közvetítésével jutottak el Hajasig. Ő pedig 1979 végén, egy hónap alatt végrehajtotta és barátai segítségével dokumentálta őket.

A Hopp Ferenc Múzeum 18 éven felülieknek szóló kiállítása párhuzamosan mutatja be a forrást, a tibeti hitvilágot, misztériumokat, és azt, ahogy ezek Hajas performanszaiban megjelentek. A tibeti részek fehér hátteret, erős fényt kaptak, míg Hajas Tibor világába szűk, sötét folyosókon jutunk el.

A bevezető folyosón és az első teremben a tibeti életkereket, a kolostorok előtereibe festett etikai útmutatót ismerhetjük meg, ami megóvja a szemlélőjét attól, hogy helytelenül cselekedjen. Aztán feltárulnak a tibeti hitvilág színterei, a mennyországok (ahogy ők mondják, a tiszta földek) és a nyolc forró és nyolc fagyos pokol képei. „Elképesztő találékonysággal jelenítették meg a szenvedést” – mondta ezekről Végh József tibetológus. És valóban: vannak itt „felfakadó fagyhólyagok”, látható “a teljes nyers hússá válás szenvedése” és akad minden irányból nagyon égető, nagytestű, a félelem jajszavát ordító, tűznyelvvel szúró és esőként hulló izzó parázs is”.

A következő termekben pedig azt látjuk, hogyan interpretálta mindezt Hajas Tibor 1979 végén. Ekkor készítette el Vető János közreműködésével Tumo című fotósorozatát, majd pár napra rá Chöd című performanszát. (A kiállításon az eredeti fotósorozat mellett korábban soha ki nem állított, a fennmaradt negatívokról csak erre az alkalomra nagyított dokumentumok is láthatóak. Ezeket a két hónapos tárlat végén jogi okokból kénytelenek megsemmisíteni.) 

A fekete-fehér, szándékosan sokkoló képeket és videókat a művész hagyatékából származó tárgyak egészítik ki, például azok az orvosi eszközök, fogók, csipeszek, tűk, melyekkel a performanszait végrehajtotta.

Ahogy az eszközök felsorolásából is kitalálható, Hajas nem kímélte magát. Kitekert pózokban, leragasztott szemmel, szájjal látjuk. De – ahogy a kiállítás szervezői hangsúlyozták – a géz, az injekciós tűk, az infúziós vezetékek, a ragtapasz, a sötét festékkel drasztikusan átkent felületek, a dróton lógó villanykörte, a körbe zárt kereszt vagy a nyíl nemcsak a kiszolgáltatottságot és szenvedést, hanem az átlényegülést is feltételezik”. Vagyis Hajas számára a performanszokkal járó szenvedés csak eszköz volt, nem az volt a célja, hogy megsebezze vagy megcsonkítsa magát.

„Óriási a transzcendencia iránti igényem” – idézte a művészt a kiállítás kurátora, Kelényi Béla. Mindössze egyetlen esetet említett, amikor Hajas ártott magának, ekkor egy performansz során rapid altatót fecskendeztek be neki. Kelényi hozzátette, hogy Hajas számára az, hogy mondjuk kék festéket ivott és kihányta, a sötétség erőitől való szabadulást jelképezte. A Chöd című performansza pedig, amikor egy expandert nyitott ki újra és újra, de úgy, hogy közben a karjai ki voltak kötözve, vagyis sosem pihenhetett meg a teste, nemcsak az önkínzást, hanem a fizikai léten túli tartomány érzékeltetését is jelentette. (Az expander szintén látható a tárlaton.)

Hajas annyira nem kímélte magát, hogy amikor 1980-ban a makói művésztelepről hazafelé tartva autóbalesetben meghalt, elterjedt róla, hogy nem is baleset történt.

Öngyilkosságról vagy egy utolsó nagy performanszról szóltak a korabeli, teljesen alaptalan pletykák. Hajas nem egyedül ült az autóban, és nem is ő vezetett, amikor a baleset történt.

A kiállításon az is kiderül, hogy mi is az a Csö és a Tummo, amiről Hajas utolsó munkái szóltak. A tárlat utolsó termeiben ezeket a belső hő fejlesztését (tummo) és a testhez, az egóhoz való ragaszkodás elvágását (csö) szolgáló tibeti gyakorlatokat ismerhetjük meg részletesebben. A gyakorlatokhoz tartozó, az emberi test energiavezetékeit és központjait ábrázoló rajzokat, valamint a szertartásokhoz használt eszközöket, koponyákból készített csészéket, lábszárcsonttrombitákat is láthatunk.

A köztes lét túloldalán látszólag távoli világokat köt össze, miközben egyszerre vezeti be a látogatót a tibeti misztériumokba és a hetvenes évek magyar underground művészetébe. Mindenről kapunk egy kis, mégsem felszínes képet.

(A köztes lét túloldalán. Hajas Tibor művészete és a tibeti misztériumok című kiállítás 2019. február 6. és április 14. között látogatható a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban. A kiállítás csak 18 éven felülieket vár.)

Borítókép: Szekeres Máté / Index.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!