Előd
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Három Tandori-vers

2019.02.13. 16:23

"A NYÍLT ÉG EZÜST VITORLÁSAI"

A taposófüvek lefagyogatnak,
barnás foltot hagynak a járdaszélen,
figyelmeztetésül a madaraknak,
hogy nem élhetnek már ilyen kenyéren.
Indán-száron sok kis göb besötétül,
nem kínálkozik többé eleségül;
     más felett fognak szállani
a nyílt ég ezüst vitorlásai.

A Duna tükrén a keleti partsor
késő délig reggellel tündökölhet,
s nappalodba fél hétig belealszol,
költhet ébresztőd öt harminca, költhet.
A fürgeségért is jár ellenérték,
s tavasz, nyár, ősz súlyait tovamérték;
     más felett fognak szállani
a nyílt ég ezüst vitorlásai.

Milyen lehet a hegyről a kilátás,
melyet hanyatt szemléltél rönkpadodról?
Rögomlásként, fojtott madárkiáltás
zörömböl fel a csontig-tarka lombból?
És mi röppen minden korábbi évből?
Kihez mi jut e kéretlen cserékből?
     Más felett fognak szállani
a nyílt ég ezüst vitorlásai.

Milyen lehet belépni ott a boltba,
ajtó-kettényiszálta lehelettel?
S milyen, mint ha ki-tudja-messze volna,
így találgatni az emlékezettel?
Nem veszett el semmi, vinne magával
szinte akármi, újult változással
     – más felett fognak szállani
a nyílt ég ezüst vitorlásai.

A távolság, az eszméletnyi lépték,
mindig szín mozgás, bár semmi se moccan,
útjait roppantabb lábak kilépték,
jelzésük leled már egy-egy sarokban:
legszemélyesebb térképed, magánzó,
az is csak a Nagyobbakat utánzó;
     a messze fönn úszó teher,
meghidd, visz közös léggömbjeivel:

és minden nézésed: fonó kosár csak,
mely formát kerít, mert széthullna másképp,
ami látatlan is, télen is árad,
és ha netán megállsz, készséggel átlép,
siethet nyugton, hisz ámítva-lassan
elérhetetlen fényt szállít magasban,
     tűnteit látod szállani:
a nyílt ég ezüst vitorlásai.

A Semmi Kéz

Egy vak madár azt hiszi, álmodott,
pedig csak megsímogattam a hátát,
     mit ő engedni nem szokott,
s kezünket is ez az egy pár madárláb
nem érinti önszántából soha,
     de majd annak is lesz sora,
mikor néhány lelkünkkel tovatűnten,
egy-test, ott fog feküdni tenyerünkben;
miféle előleg ez a halálra,
hogy megsímogatható volt a háta?

Szárnyra ki volt dobva a szürke toll,
ahogy álldogált a teljes sötétben,
     tudtam, ott vagyunk valahol:
nem is padlón, nem is csonk deszkalécen,
melyen parányi hő a talpnyoma,
     s még annyi se az örök éjszaka,
melyről tudnom kell, hogy két elürült szemköz
vetíti bár tudatunkba, szűrten,
előleg ez a tiszta nemtudásra,
mit magunk is elérünk valahára.

Csak annyi voltam, mint a Semmi Kéz,
mely nem mutat se innenre, se túlra,
     nem kerül, el se vész,
mintha az idő ide-oda múlna;
ujjam alatt a hát mintázata nyugodt volt;
     mintha nem is látszana,
a csőr lassan kinyílt, nem lihegősen,
inkább csak mártózni valami hűsben,
mert a forróság a nem várt hatásra
a harminc grammnyi testet be- s bejárta.

És hangom szólt hozzá, az ismerős,
az örökké megválaszolhatatlan,
     három-verébnyi-ős
helyett ő állt világtalan-alakban,
mint kérdezetlenségünk válasza,
     melynek elég, hogy önmaga;
kezem távolodott kalitka-űrben,
nem érzett hullámlásába vegyülten,
s a másfél perc még-sosem-volt csodája
jó ok lett neki egy tollászkodásra.

Nappali sötétség

Karácsonyra a kismedvék
Szoba-Villanófényt kaptak.
A szerkezetét kiismerték,
Egész nap villogtattak.

Húsz tucat villanás alatt
Kiforrt a medve-ítélet:
Új fényben látjuk a dolgokat,
De valahogy több sötét lett!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport