Jön az új, "értékorientált múzeumi törvény"

2019.02.25. 18:07 Módosítva: 2019.02.25. 21:52

Hogyan lesz új, értékorientált múzeumi törvénye az országnak? – ebbe a folyamatba láthatunk bele, mintegy a kulisszák mögé pillantva egy tévéműsorban, amiben Demeter Szilárddal, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) új főigazgatójával beszélgetett G. Fodor Gábor.

Untitled-2

Mint a beszélgetésben elhangzik, az egész úgy indult, hogy az új igazgató értekezletén felállt „az egyik, egyébként kitűnő kolléga”, és azt mondta, hogy Demeter Szilárd főigazgatói pályázata ellentmond a múzeumi törvénynek. (A harcias pályázatnak arra a részére gondolhatott a munkatárs, amiben Demeter azt írja: a PIM-nek politizálni kell, beleállni az európai és magyar értékek védelmébe.)

Mint Demeter a műsorban kifejtette: a múzeumi törvény most arról szól, hogy a múzeumoknak semlegesnek kell lenni mindenféle vallás, világnézet tekintetében. De mivel ez ellentmond az alaptörvénynek, miszerint büszkék vagyunk a kereszténység nemzetmegtartó szerepére, következésképpen meg kell változtatni a jogszabályt. 

A főigazgató közölte, hogy „a maga szintjén” már kezdeményezte is a múzeumi törvény megváltoztatását, és „úgy tűnik, hogy van rá fogadókészség”, tehát „valószínű, hogy írnak egy új múzeumi törvényt”.  

Már amúgy is hozzá kellett volna nyúlni, hiszen korszerűtlen

– tette hozzá. Mint elmondta, „egy XXI. századi, értékorientált múzeumi törvényt” kapunk a régi helyett.

Mint arról beszámoltunk, a PIM előző főigazgatóját, Prőhle Gergelyt tavaly októberben menesztették, miután a kormánymédiában komoly támadások érték, amiért olyan írókat népszerűsített, mint Dragomán György, Krasznahorkai László vagy Nádas Péter. A Petőfi Irodalmi Múzeum az egyik fő színtere volt a Fideszen belül zajló kultúrharcnak, aminek hátterét ebben a cikkünkben mutattuk be. Demeter Szilárd a kinevezése előtt a Századvég politikai elemzőjeként is dolgozott.