Meghalt Demjén Gyöngyvér

2019.02.27. 11:43

78 éves korában meghalt Demjén Gyöngyvér, Jászai Mari-díjas színésznő, írja a Blikk.

Demjén Gyöngyvér 1940. május 26-án született Budapesten. Érettségi után egyből felvették a Színművészeti Főiskolára, ahol 1962-ben végzett Várkonyi Zoltán osztályában. Ezután a Győri Kisfaludy Színház társulatának tagja lett, majd 1964-ben a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. Egy kis szerepben feltűnt Jancsó Miklós Oldás és kötés című 1963-as filmjében, illetve szerepelt a Zöldár című 1965-ös drámában, amit Gaál István rendezett.

Demjén 25 éven keresztül a Veszprémi Petőfi Színház meghatározó tagja volt, olyan előadásokban lehetett látni, mint A hajnalok itt csendesek, a Csongor és Tünde, Három nővér, Úri muri, Tartuffe, vagy éppen a Macskajáték.

Munkásságát 1988-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el. A Jóban rosszban című sorozatban rendszeresen feltűnt a kórház büfésének szerepében.

Urnás temetése 2019. március 18-án 10:30 órakor lesz a Farkasréti temetőben.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport