Meghalt Éva néni, aki padot kapott a Gellérthegy utcában

2019.03.01. 20:04 Módosítva: 2019.03.02. 00:11

Péntek hajnal ötkor meghalt a 101 éves Éva néni, akiről tavaly decemberben mi is forgattunk videót annak apropóján, hogy a jó fej kocsmáros barátja padot állíttatott neki a Gellérthegy utcán, hogy meg tudjon pihenni, amikor a napi kávézáshoz indult:

A 101 éves Éva kapott egy saját pihenőpadot

Sasvári Éva januárban eltörte a lábát, ekkor úgy érezte, ezzel aljasul megfúrták azt a tervét, hogy bebizonyítsa, az emberi élet eltarthat 120 évig – írta a haláláról szóló hírben Sándor Erzsi a Facebookján

Éva néni legutóbb akkor került a hírekbe, amikor egy Mindeközben-posztban megírtuk, hogy Csaba, a kocsmáros kijárta az önkormányzatnál, hogy ott, ahol meg szokott pihenni, ne a kőre kelljen leülnie, hanem legyen neki egy pad. 

Ahogy Sándor Erzsitől a búcsúposztban megtudtuk, Éva néni naprakész volt a kortárs irodalomból, amit három nyelven olvasott. „Minőségi életet akart élni mindenáron, és mindent megtett ezért. Jól aludt, jókat evett, nem szedett gyógyszereket, azt csinálta, ami érdekelte, és azokkal, akiket szeretett” – írta róla. 

A januári lábtöréséről azt mondta, hogy az öregek a hófolton, a jeges aszfalton csúsznak el, ő meg azért, mert három fiatal férfit bámult, akik előtte mentek át az úttesten, és finom eleganciával szökkentek föl a járdára, amiben ő már megbotlott nem messze a padjától, amit Csabától kapott. 

A 100. születésnapja alkalmából írt cikket életéről itt olvashatják

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport