Kásler Miklós díjazta Mága Zoltánt és az Animal Cannibalst

2019.03.13. 14:39
Az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából több állami kitüntetést kiosztott, és most már megvan a teljes lista. Dózsa László csak a kezdet volt, a felsorolásban többek között olyan nevek is feltűnnek, akik a Nemzeti Kulturális Alap tagjai.

Ahogy írtuk, a március 15-e előtti díjcunami egyik kitüntetettje Dózsa László volt. Ő kedden, a Várkert Bazárban kapta meg a Magyarország Kiváló Művésze díjat. Szerdán Kásler Miklós újabb elismeréseket osztott ki,  ezúttal a művészeti és egészségügyi díjak voltak soron.

A március 15-e alkalmából kitüntetettek életművükkel, alkotásaikkal a magyar nemzet kultúrkincseit gazdagították 

  - hangzott el a Pesti Vigadóban megrendezett eseményen.

A nyilvánosságra hozott nevek listája hosszú, de mindenképpen érdemes végigböngészni.  A tisztikereszt polgári tagozata után Mága Zoltán egy újabb állami kitüntetést zsebelhetett be, ezúttal a Liszt Ferenc-díjat, ami  "kiemelkedő zenei előadóművészi tevékenysége elismeréseként" kapott.  A Nemzeti Kulturális Alap tagjai sem maradtak díjak nélkül, a Zenei Kollégiumból Póka Egon és Dósa László részesült elismerésben. Dósa, azaz Ricsipí természetesen nem teljesen alanyi jogon kapta meg a Máté-Péter díjat, hanem az Animal Cannibals tagjaként,  vagyis Koller Lászlóval, Qka MC-vel közösen.

A minisztérium honlapján nem találtuk meg a március 13-án díjazottak teljes listáját, de az MTI szerencsére a segítségünkre sietett. Íme minden díjazott névvel, foglalkozással együtt. 

Az emberi erőforrások minisztere március 15-e alkalmából kiemelkedő fotóművészeti, fotóriporteri tevékenysége elismeréseként Balogh Rudolf-díjat adott át:

  • DETVAY JENŐ fotóművész,
  • GÁBOR ENIKŐ fotóművész,
  • KÁSA BÉLA fotóművész,
  • URBÁN ÁDÁM fotográfus részére.

A mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenysége elismeréseként Balázs Béla-díjban részesült:

  • BABOS TAMÁS operatőr,
  • GYÖNGYÖSSY BENCE filmrendező, operatőr, író, producer,
  • MOHAROS ATTILA filmrendező,
  • NÁDORFI LAJOS operatőr,
  • POZSGAI ZSOLT rendező, író, a Horatio Film ügyvezetője,
  • STŐHR LÓRÁNT filmkritikus, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyetemi docense,
  • TÓTH KLÁRA filmkritikus, publicista, az MMA levelező tagja,
  • ZALÁN JÁNOS producer, színművész, a Pesti Magyar Színház igazgatója.

A táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesült:

  • FELMÉRY LILI, a Magyar Állami Operaház magántáncosa,
  • JANÁCS EVELYN, a Magyar Állami Operaház balettmestere,
  • KÖNCZEI ÁRPÁD koreográfus, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó / Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója,
  • KULCSÁR NOÉMI koreográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem Moderntánc Tanszékének vezetője,
  • SÁNTA GERGŐ ANDRÁS, a Honvéd Együttes - Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistája,
  • UJVÁRI KATALIN, a Pécsi Balett magántáncosa.

Kiemelkedő színvonalú irodalmi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjat kapott:

  • BENCE LAJOS költő, publicista, az MNTI Lendva, Népújság szerkesztője,
  • BENGI LÁSZLÓ irodalomtörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar egyetemi docense,
  • BÍRÓ JÓZSEF író,
  • BOKA LÁSZLÓ irodalomtörténész, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója, kiadóvezetője,
  • DEVECSERY LÁSZLÓ író, költő, rendező, tanár,
  • ERŐS KINGA irodalomtörténész, kritikus, Magyar Írószövetség elnökségi tagja és titkára,
  • FINTA ÉVA költő, drámaíró, irodalomtörténész, az egri Eszterházy Károly Egyetem nyugalmazott tanársegédje,
  • FÜZESI MAGDA költő, az MMA rendes tagja,
  • HÁSZ RÓBERT, a Tiszatáj folyóirat főszerkesztője,
  • KELEMEN ERZSÉBET író, költő, a debreceni Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium minősített kutatótanára,
  • KIRÁLY ZOLTÁN költő, a Sétatér Kulturális Egyesület elnöke,
  • LISZTÓCZKY LÁSZLÓ irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola nyugalmazott docense,
  • SÁNTHA ATTILA BARNA író,
  • SOPOTNIK ZOLTÁN író, költő,
  • SUTARSKI KONRAD nyugalmazott író,
  • TAKARÓ MIHÁLY író, költő, irodalomtörténész.

Kiemelkedő írói életművének elismeréseként Márai Sándor-díjban részesült:

  • FALUDI ÁDÁM író, költő,
  • FEHÉR BÉLA író.

Kiemelkedő zenetudományi tevékenysége elismeréseként Szabolcsi Bence-díjat kapott:

  • DALOS ANNA zenetörténész, az MTA BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa, kutatócsoport-vezetője részére,
  • SIPOS JÁNOS népzenekutató, az MTA BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa, az MMA levelező tagja részére.

Kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenységéért Erkel Ferenc-díjban részesült:

  • KELEMEN LÁSZLÓ zeneszerző,
  • MATZ ÁDÁM zenei rendező, hangmérnök,
  • OLÁH KÁLMÁN zeneszerző, zongoratanár, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa,
  • ZÁVODI GÁBOR zeneszerző, producer.

Kiemelkedő zenei előadóművészi tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjat kapott:

  • ÉRDI TAMÁS zongoraművész,
  • HÁMORI MÁTÉ karmester, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője,
  • LÉTAY KISS GABRIELLA, a Magyar Állami Operaház magánénekese, szólistája,
  • MÁGA ZOLTÁN hegedűművész, a Primarius Kft. ügyvezetője,
  • MOCSÁRI KÁROLY zongoraművész, a monori Budai Imre Alapfokú Művészeti Iskola tanára,
  • MOHOS NAGY ÉVA operaénekes, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar professor emeritája,
  • ÖKRÖS CSABA hegedűművész, népzenegyűjtő, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem művésztanára,
  • PAULIK LÁSZLÓ hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára,
  • RADICS FERENC hegedűművész, a Hagyományok Háza, Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása,
  • SZILASI ALEX zongoraművész, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára.

Könnyűzenei előadóművészi tevékenysége elismeréseként Máté Péter-díjban részesült:

  • DÓSA RICHÁRD, RICSIPÍ és KOLLER LÁSZLÓ, QKA MC az Animal Cannibals rap- és hiphopcsapat előadói,
  • FERENCZI GYÖRGY zenész, szájharmonika-művész, a Rackajam zenekar vezetője,
  • NÉMETH ALAJOS előadóművész, a Bikini Együttes vezetője,
  • PÓKA EGON előadóművész, zeneszerző, Kőbányai Zenei Stúdió ügyvezető igazgatója,
  • TÖRÖK ÁDÁM fuvolista, énekes,
  • POÓR PÉTER énekes, előadóművész.

Kiemelkedő bábművészeti tevékenysége elismeréseként Blattner Géza-díjat kapott:

  • GALÁNTAI CSABA bábművész,
  • LENKEFI ZOLTÁN, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója.

Kiemelkedő színészi, rendezői tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjban részesült:

  • BUCZ HUNOR, a Térszínház Egyesület igazgató-rendezője,
  • GÁL TAMÁS, a hetényi Csavar Színház színművésze,
  • GREGOR BERNADETT, az Újszínház színművésze,
  • HORÁNYI LÁSZLÓ színművész, az Esztergomi Várszínház igazgató-művészeti vezetője,
  • HUSZÁRIK KATA, a Maladype Színház színművésze,
  • KÁLLÓ BÉLA, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház színművésze,
  • KIS DOMONKOS MÁRK színművész, a Váci Dunakanyar Színház ügyvezető igazgatója,
  • KOVÁCS EDIT, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze,
  • LAPIS ERIKA, a tatabányai Jászai Mari Színház színművésze,
  • LÉTAY DÓRA, a budapesti József Attila Színház színművésze,
  • LUX ÁDÁM, az Újszínház színművésze,
  • PAPADIMITRIU ATHINA, a Budapesti Operettszínház, a Nemzeti Lovas Színház és a Spirit Színház színművésze,
  • PATAKI ANDRÁS főrendező, a Pro Kultúra Sopron ügyvezető igazgatója,
  • PINDROCH CSABA, a Thália Színház színművésze,
  • SZENTE VAJK, a Madách Színház rendezője,
  • VASS GYÖRGY, az Újszínház színművésze.

Kiemelkedő cirkuszművészeti tevékenysége elismeréseként Hortobágyi Károly-díj kapott:

  • KRANITZ-NAGY KRISZTIÁN és FÜZY ANITA, a Silver Power artistái,
  • ÓCSAI BÖBE, a Recirquel Újcirkusz Társulat artistamestere.

Kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült:

  • GÁLHIDY PÉTER szobrászművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékének művésztanára,
  • ILYÉS ISTVÁN szobrászművész,
  • JUHA RICHÁRD szobrászművész,
  • KOTORMÁN NORBERT képzőművész,
  • LIEBER ERZSÉBET DLA képzőművész, a Kaposvári Egyetem egyetemi docense,
  • MÉSZÁROS GÉZA festőművész,
  • OLESCHER TAMÁS festőművész,
  • ŐRY ANNAMÁRIA festőművész,
  • PÁRKÁNYI PÉTER szobrászművész,
  • POGÁNY GÁBOR BENŐ szobrászművész,
  • RÉNYI KATALIN festőművész, tervezőgrafikus,
  • SZ. VARGA ÁGNES festőművész, grafikus,
  • TAKÁCS TAMÁS PÉTER tervezőgrafikus-művész,
  • VARGA-AMÁR LÁSZLÓ festőművész, a Szent Gellért Katolikus Gimnázium tanára.

Kiemelkedő kortárs képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Németh Lajos-díjban részesült:

  • SULYOK MIKLÓS, a Budapest Galéria művészettörténésze, az MMA levelező tagja,
  • SZEIFERT JUDIT művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria osztályvezető főmuzeológusa.

Kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenység elismeréseként Ferenczy Noémi-díjat kapott:

  • ATTALAI ZITA tervezőművész, vezető formatervező,
  • BEDŐ CSONGOR László restaurátor-művész,
  • BORNEMISZA ROZI grafikus tipográfus, a Számalk-Szalézi Szakgimnázium művésztanára,
  • ELN FERENC tervezőgrafikus,
  • FÁBRY JÁNOS iparművész, grafikus, művészeti szerkesztő,
  • FICZERE ANETT, a Muzsai-Ficzere Művészeti és Építészeti Kft. belsőépítész tervezője,
  • GULYÁS JUDIT textilművész, a Jelky András Művészeti Szakgimnázium művésztanára,
  • JÓRY JUDIT művészettörténész, író,
  • MAKAI LÁSZLÓ filmberendező, díszlettervező,
  • MAKKAI MÁRTA textilművész.

Kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként Táncsics Mihály-díjban részesült:

  • ALEXA KÁROLY irodalomtörténész, kritikus, újságíró, az Életünk folyóirat főszerkesztője,
  • FARKAS EMESE, az ECHO Tv programigazgatója,
  • FÖLDI-KOVÁCS ANDREA, a Hír Tv szerkesztő-műsorvezetője,
  • GAZSÓ L. FERENC, az MTI nyugalmazott vezérigazgatója,
  • HAEFFLER ANDRÁS, a Lakihegy Rádió főszerkesztője,
  • KORPÁS ÉVA, az MTVA Kossuth rádió szerkesztő-riportere.

Kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként miniszteri elismerő oklevelet kapott:

  • BALOGH LAJOSNÉ, az Országos Onkológiai Intézet nyugalmazott személyi asszisztense.

Az egészségügyi ellátás fejlesztéséhez történő szakmai, közszolgálati és tudományos tevékenységének elismeréseként Batthyány-Strattmann László-díjat kapott:

  • MAGÓCS GUSZTÁV, a létavértesi Háziorvosi Szolgálat háziorvosa,
  • SZÁNTÓ LÁSZLÓNÉ DR. TAKÁCS ERZSÉBET, a debreceni Allergológiai Járóbeteg Szakrendelés főorvosa,
  • URBANCSEK HILDA, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Onkológiai Intézet Sugárterápia osztály egyetemi adjunktusa.

Az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése és a gyógyítás terén kivételesen magas színvonalú tevékenysége elismeréseként Semmelweis Ignác-díjban részesült:

  • PAULIN FERENC, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika professzor emeritusa.