A „csalások múzeuma” kölcsönözte Pestre az inka aranyakat

Augusztusig látogatható a néhány napja nyílt legújabb kiállítás a budapesti Komplexben, az Inkák aranya. Látványos rendőri felvezetés, az elátkozott kincs legendája („egy kollégának már el is tört a karja” – írta meg a bulvársajtó), „a világ egyik legértékesebb aranygyűjteménye”: a marketing alapján nem kérdés, hogy a kiállítást szervező JVS Group (ők csinálták korábban a kínai hullákat bemutató, erkölcsileg is kérdőjeles Bodiest és a Titanic-kiállítást is) most is a szenzációhajhász tálalást választotta.

Azt állítják, hogy a kiállítás „az UNESCO világörökségének gyűjteményét” mutatja be, ez a világ egyik legértékesebb gyűjteménye és legrégebbi aranylelete. Csakhogy a Peruból érkezett anyaggal kapcsolatban az emberben kétségek fogalmazódhatnak meg. Mint a kiállításnyitóról írt cikkünkben is megjegyeztük „El kell ismerni, hogy a kiállított arany ékszerek, maszkok, kesztyűk, lándzsák, fejdíszek valóban gyönyörűek, bár arról sem tudunk meg semmit, hogy mitől lehetünk teljesen biztosak abban, hogy valódiak.”

A körítés látványosan szakmaiatlan: az MTV műsorában a kiállítók például azt állították, hogy az „inkvesztádorok” hozták be az aranyat Európába, és „emiatt tört ki a spanyol polgárháború, ami egész Európát vérbe borította”. A szervezők azzal turnéznak, hogy „a világ második legrégebbi aranygyűjteményéről van szó”, aminél csak Tutanhamon halotti maszkja ősibb – hogy mást ne mondjunk, Bulgáriában nemrég találtak több mint 6000 éves aranytárgyakat is, miközben Pesten a legrégebbi kiállított perui aranytárgy a kiállítók szerint sincs 3000 éves.

„Ez egy promóciós szöveg, én nem mondanám, hogy a második legrégebbi, inkább, hogy a világ egyik legnagyobb aranygyűjteménye” – válaszolta kérdésünkre óvatosan Varga András, a kiállítás magyarországi kurátora, amikor az ellentmondás feloldására kértük. Őt azért kerestük meg, mert amikor utánanéztünk a perui aranygyűjtemény történetének, érdekes információkat találtunk.

A budapesti kiállításon bemutatott aranytárgyak (vannak kerámiák és textíliák is, ezeket nagyrészt magyarországi múzeumok kölcsönözték ki, a mi szempontunkból ezek most nem érdekesek) egy perui magángyűjteményből származnak, a limai Mujica Gallo Aranymúzeumból. A kollekciót egy gazdag helyi vállalkozó, mellékesen tigris- és elefántvadász és ex-külügyminiszter, Miguel Mujica Gallo hozta össze a 20. században. A színes egyéniségű alapító a legenda szerint amazóniai vadászatain szerezte be első kincseit. Nem a limai a legjelentősebb Latin-Amerika aranymúzeumai közül, de népszerű turistacélpont Peruban, és már Budapesten is volt vándorkiállításuk, igaz, jó régen, még 1975-ben. Akkor a Magyar Nemzeti Múzeum adott otthont a tárlatnak, és a korabeli beszámolók kételyek nélkül üdvözölték az 1958 óta 41 városban megfordult utazó tárlatot. Azóta azonban történt egy s más.

A Faking the Ancient Andes (Az ősi Andok meghamisítása) című szakkönyvben a pesti kiállítás aranygyűjteményének gazdájáról külön fejezet szól, ennek címe egyszerűen a „Csalások múzeuma”. Azt írják, a hatvanas évek elejétől pletykálták, hogy Mujica Gallo számos darabja nem lehet olyan régi, mint ahogy a milliomos gyűjtő hiszi. Hiteles eredetiségvizsgálat nem történt, a tudományos közösségnek sokáig lehetősége sem volt érdemben megvizsgálni a műkincseket. Az arany leleteknél ráadásul van egy adukártya, ha kételyek merülnének fel: mivel azoknál más tárgycsoportokhoz képest valóban nagyobb a változatosság, mindig lehet az egyedi stílusra hivatkozni.

Erről Gyarmati János főmuzeológus mesélt nekünk, aki a Szépművészeti Múzeum 2007-es perui kiállításának is egyik kurátora volt. A kiállított tárgyakat akkor a jóval megbízhatóbbnak tartott Larco Herrera Múzeum kölcsönözte ki Budapestre. Bár a mostani kiállítás hitelességéről nem akart véleményt mondani, a tárgyak származása elmondása szerint ott jobban követhető volt. Régészeti leleteknél a hitelesség  szempontjából különösen fontos, hogy a tárgyak jól dokumentált feltárásból származzanak, ha pedig nem ez a helyzet, mert például sírrablóktól vásárolja meg azokat egy gyűjtemény, mindent megtegyenek az eredetiség tisztázására. Éppen az aranytárgyaknál ez hatványozottan számít, ezeket ugyanis viszonylag könnyű hamisítani.

„Kerámiát, textíliát nehezebb, mert ott sok olyan mesterségbeli fogás és anyagjellemző van, ami árulkodó lehet” – mondta Gyarmati az Indexnek.

Az arany sokkal problematikusabb, jóval nehezebb leleplezni a modern készítésű tárgyakat.

Ennek egyik oka, hogy aranynál nem lehet az anyagból kormeghatározást sem végezni, a laboratóriumi anyagelemzés pedig ritka, ráadásul az sem feltétlenül buktatja le a csalókat. Ilyenkor azt kellene tisztázni, hogy az aranytárgy biztosan régészeti forrásból származik-e, amire az arany nyomelem-összetétele utalhat, de ha a modern aranytárgy korábbi tárgyak beolvasztásával készült, még ez sem hoz egyértelmű eredményt. Gyarmati elmondása szerint azonban komoly anyagvizsgálatot vendégkiállításoknál nem is szoktak csinálni, ilyenkor a magyar múzeumok az intézményi bizalom nevében egyszerűen elhiszik a kölcsönző gyűjteményeknek, hogy a tárgyak eredetiségével minden rendben van.

A múzeum, ahol a tárgyak 98 százaléka hamisítvány

Ez azonban nem minden intézménynél vehető evidensnek. A prekolumbián hamisításipar a 19. század óta nagy volumennel üzemel Peruban, különösen az inka nemesfémtárgyaknál, azokból ugyanis nagyon kevés maradt fent, döntő többségüket a spanyol hódítók beolvasztották (inflációt okozva ezzel a 16. századi Spanyolországban). Mujica Gallo gyűjteményével kapcsolatban a balhé Montrealban tört ki. Amikor 1989-ben ott volt vendégkiállításuk, több észak-amerikai antropológus a nyilvánossághoz fordult azzal, hogy számos darab egyszerű hamisítvány: egy ősinek mondott koponyában például olyan rózsaszín kvarcfog volt, amilyen implantátumot nem is használtak Peruban, egy eredetinek mondott késről kiderült, hogy azt modern ragasztóanyaggal illesztették össze. Amikor a gazdag gyűjtőt szembesítették a vádakkal, lehülyézte az amerikai régészeket, mondván nem is lehet fogalmuk Peruról, hiszen nem is peruiak.

1999-ben egy németországi kiállításon derült ki ismét, hogy az odavitt aranytárgyak jelentős része szintén gyenge kivitelezésű modern hamisítvány; ekkor az is napvilágra került, hogy melyik limai család készítette ezeket az egyre rosszabb megítélésű múzeumnak. 2002-ben aztán a perui hatóságok is közbeléptek. Előbb egy fogyasztóvédelmi társaság kezdeményezett vizsgálatot. Ezt a limai katolikus egyetem régészei végezték el, és arra az eredményre jutottak, hogy az aranymúzeum kiállított tárgyainak 85 százaléka nem eredeti tárgy. Ezután már a perui kulturális minisztérium szerve, a nemzeti kulturális intézet (Instituto Nacional de Cultura, INC) is saját vizsgálatba fogott, ami brutális eredménnyel végződött:

A 4349 megvizsgált fémtárgy közül 4237 hamisítványnak bizonyult, és további több mint száz kapcsán komoly gyanú merült fel az eredetiségét illetően

– szögezték le. A több mint 4000 tárgyról mindössze 12-ről állapították meg, hogy egyértelműen eredeti. A "nem eredeti" ebben az esetben több mindent jelenthet: valódi régiségek felhasználásával készült tárgyakat, valódi tárgyak másolatait, művészi újraértelmezéseit, vagy akár színtiszta hamisítványokat.

Ez volt az egyetlen komolynak tekinthető, független vizsgálat, és ennek már 17 éve. A botrány után a múzeum rövid időre bezárt, de hamarosan újranyitott, az azonban nem derül ki, hogy utána pontosan mi változott. A múzeumot kezelő alapítvány azt állította, hogy igyekeztek minden hamisítványt eltávolítani a kiállítási anyagból, de hogy ez hány tárgyat érintett (a vizsgálat szerint ugye lényegében a teljes állományukat kellett volna), arról nem közöltek részleteket.

A válságkommunikációba átment Gallo család előbb megkérdőjelezte a vizsgálatot, majd különféle történeteket dobott be arról, hogy mégis hogy lephették el a múzeumukat a hamisítványok, többek között azt állították, hogy Mujica Gallo utolsó éveiben gyakorlatilag megvakult, így könnyebben átverhették a kuncsaftjai (akik, ha nem egyszerű hamisítók, jellemzően sírrablók, orgazdák lehettek). Mások szerint a vagyonos perui soha nem értett annyira a tárgyakhoz, hogy meg tudja különböztetni a hamisat a valóditól, de azt is mondták, hogy egyes sértett örökösök lehetnek a bűnösök, akik érdekeltek lehettek az eredeti alkotások lecserélésében.

A nemzetközi régészet még mindig szkeptikus

Azóta nincs érdemi információ a limai aranymúzeum tárgyainak hitelességéről, bár a turisztikai oldalak időnként azóta is óvatosságra intenek. Arról, hogy miért nincs komolyabb tisztázás, Patricia Lyont, az Institute of Andean Studies of California kutatóját lehet idézni:

Annak, aki belemegy ebbe, sok problémája lesz. Az utánzatokat tartalmazó nagy gyűjtemények tulajdonosainak komoly hatalma és vagyona van. (...) A muzeológusok és régészek nem találnak munkát, ha beperelik a nagyhatalmú gyűjtőket.

A kérdéssel, hogy mennyire tekinthető a botrányok után hitelesnek 2019-ben a Mujica Gallo-gyűjtemény, Karen Olsen Bruhnst, a San Franciscó-i Egyetem régészét kerestük meg. Bruhns azon túl, hogy Latin-Amerika-szakértő, az inka és preinka hamisításokkal külön is behatóan foglalkozott. „Nyilvánvaló, hogy egy egész fémmegmunkáló ipar készített tárgyakat Mujica úrnak. Peruban óriási hamisításipar működik, és a nagy része arannyal foglalkozik. Egy teljes iparág épült hamis mocse aranyak gyártására önmagában is” – válaszolta a múzeum múltjával és általában a perui helyzettel kapcsolatban. A kutató megerősítette nekünk, hogy a 2001-es perui vizsgálat helyes megállapításokra jutott. „A szakmai vélemény, amit én is osztok, az, hogy a perui régészeknek igazuk volt abban, hogy a gyűjtemény nagy része modern” – írta az Indexnek.

Hogy az elmúlt 18 évben változott-e érdemben valami, ebből nem derül ki, mindenesetre Karen Olsen Bruhns szerint a szakma ezt nem nagyon gondolja:

Egy nagyon valószínűséggel igaz pletyka szerint az egész utazó gyűjtemény hamisítvány!

– fogalmazott a kaliforniai kutató az Indexnek írt válaszában.

A magyar kiállítók bíznak Peruban

Kérdéseinkkel a budapesti kiállítást szervező JVS Groupon keresztül megkerestük Varga Andrást, a kiállítás magyarországi kurátorát. Varga megerősítette, hogy olvasott a Mujica Gallo gyűjteménnyel kapcsolatos korábbi problémákról („2002 környékén voltak olyan felvetések, elgondolások a limai aranymúzeummal kapcsolatban, hogy nem minden tárgy eredeti” – fogalmazott), de azt mondta, ő annak az eredményét fenntartásokkal fogadja el.

Ez egy szokásos dél-amerikai túlzás, hogy több ezer tárgy nem volt eredeti

– mondta a kérdésünkre, és azt hangsúlyozta, hogy a Budapestre hozott műtárgyak mindegyike szerepel a perui minisztériumi kulturális értékek nemzeti regiszterében, a regisztrációs számukat a kiállításon is feltüntették. Mint mondta, a kiszállítási engedélyt is a perui kulturális minisztérium adta ki.

„Ilyen minisztériumi háttérrel kizártnak tartható, hogy hamis tárgyakat hozzanak be. Ha egy múzeum korábban ilyen problémába került, kizártnak tartom, hogy még egyszer ilyen hibát kövessen el” – mondta nekünk Varga András. Arra, hogy korábban szintén egy minisztériumi vizsgálat állapította meg, hogy szinte az egész gyűjtemény hamisítványokból áll, azzal válaszolt, hogy szerinte az elmúlt 10-20 évben Peru sokat változott pozitív irányba. Varga ugyan elismerte, hogy nincs konkrét információja arról, hogy volt-e a 2002-es botrány óta hiteles eredetiségvizsgálat, azt hangsúlyozta, hogy „a perui minisztérium hozzáértését kérdőjeleznénk meg, ha hamisítványokról beszélünk”.

A tárgyak Varga információi szerint kivétel nélkül eredetiek, jó állapotukat pedig azzal magyarázta, hogy döntő többségük sírokból került elő, ezért kevesebb rajtuk a sérülés és az oxidáció. Más kérdés, hogy a magyarországi kurátor, mint maga mondta, nem került kapcsolatba a kérdéses perui aranytárgyakkal. Varga reszortja a magyarországi múzeumokból kölcsönzött kerámiák és textíliák, valamint a kísérőanyag részbeni összeállítása, korrektúrája volt. „Helyi szakember ezekhez a tárgyakhoz gyakorlatilag hozzá sem nyúl, peruiak csomagolják ki és helyezik el őket a vitrinekben, ez így van mindenhol a világon” – mondta.

Gyakorlatilag a helyet adtuk hozzá.

A kiállítás megszervezése és összeállítása ennél jóval több és összetettebb volt, de az igaz, hogy az aranytárgyakhoz nem is nyúlhattak – egészítette ki a JVS Group.

(Borítókép: Az inkák aranya című kiállítás egyik darabja a Komplex rendezvényközposztban, 2019. március 12-én. Fotó: Szekeres Máté/Index)