Pandora, Gabriella
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Mintha belehamuztak volna a korsóba. De finom!

2019.03.30. 12:35
A Soproni IPA-t még azok közül is sokan szeretik, akik szerint a magyar nagyüzemi sörök mind közelebb állnak a poshadt csapvízhez, mint egy igazi jó pilzenihez. A nagy sörgyár azóta is próbál még egy akkorát szakítani, mint az IPA-val: most előjöttek egy meggysörrel. Megkóstoltuk.

A nagyüzemi sörfőzdék már rég rájöttek, hogy kizárólag úgy tudják lenyomni az ő söreiknél jóval izgalmasabbakat készítő kézműves főzdéket, ha egyszerűen lemásolják őket, aztán sokkal olcsóbban árulják a végeredményt. A legtöbb nagy főzde évek óta a rettenetes és a semmilyen közötti eredményekkel próbálja létrehozni a fából vaskarikát, a nem kézműves kézműves, a nagyipari kisipari sört, de volt egy márka, amelyik a többinél sokkal népszerűbb lett: a Soproni IPA (India Pale Ale). Valószínűleg egyszerűen azért, mert ez a sör tényleg eléggé hasonlít arra, amit IPA-nak hívnak, és nemcsak az íztelen tucatsör címkéjén olvasható egy fennhéjázó, kamu felirat.

A Soproninak több se kellett, megpróbálkozott a márka barna verziójával is, aztán az APA-val (American Pale Ale), már sokkal kevésbé átütő eredménnyel. És most, nyilván a nyárra időzítve itt a következő újdonság az Óvatos Duhaj termékcsaládban: a meggyes ale. Az eredmény viszont ezúttal is finoman szólva megosztó, pláne azért, mert most talán még az IPA-nál is nagyobb fába vágta a fejszéjét a Soproni: nehéz olyan embert találni, aki egy meggysört ne reflexből a műfaj etalonjához, a belga gyümölcsös sörökhöz hasonlítana, és talán nem túl nagy spoiler azt már most elárulni, hogy hát attól nagyon, nagyon távol van a végeredmény.

A gyümölcsös sörökről nagyjából annyit kell tudni, hogy akkor lesznek igazán jók, ha nem szirupot vagy aromát kevernek a sörhöz, oszt jónapot, hanem a minél „valódibb” gyümölcs az erjesztési folyamat minél korábbi szakaszától fogva együtt érik a sörrel. Na ez az, amit kapásból nehéz elhinni erről a meggyes ale-ről, pedig a hivatalos tájékoztatás valami ilyesmit ígér, bár gyanúsan homályosan: „a gyümölcskoncentrátum már valamennyivel az erjedés előtt” a sörbe kerül – azért ezt lehet jóhiszeműen meg kevésbé jóhiszeműen is értelmezni. Nekem személy szerint a kóstolás után kicsit nehezemre esik jóhiszeműnek lenni, mert ebben a sörben teljesen különválik három íz: a söré, ami sajnos a legkevésbé érződik, egy gejl, túlzottan édes, cukorszirupos emlékeket idéző gyümölcsös íz, és utána a legrosszabb, egy természetellenes, keserű aroma, ami az egészet tönkreteszi.

De a szerkesztőségből többen is megkóstolták az új sört, és nem mindenki ilyen szigorú, mint én, bár nekem a legjobban Hegyeshalmi Richárd kollégám leírása tetszik, ami úgy simogat, hogy közben üt is.

Olyan, mint egy használt söröskorsóba öntött meggyszörp, amibe valaki véletlenül belehamuzott, de finom. Már ha túltesszük magunkat azon, hogy a négyszázalékos alkoholtartalom ellenére is inkább üdítőnek érződik.

Kárpáti Márton érzései szintén kettősek, pláne, ha hozzávesszük, hogy egyes kollégáink szerint nem is stimmel a doboz felirata, mert a belgák valójában már az 1600-as évek óta készítenek gyümölcsös sört:

»Régészek bebizonyították, hogy már időszámításunk előtt több ezer évvel is adtak gyümölcsöt a sörükhöz az emberek. Az igazi újítók azonban a belgák voltak, akik az 1930-as évek óta főznek meggyes sört« – írják a Soproni meggyes dobozán, és ez egyből meg is magyarázza, hogy a belga meggyes sörök miért sokkal jobbak. A soproni verzió édes, keserű mellékízzel, ami tök érhető egy édesre ízesített, alapvetően keserű ital esetében, de a keserűség itt kilóg. Nincs meg a harmónia, na. Ettől függetlenül el tudom képzelni, hogy egy nyári estén rákívánok, és nyilván hozzáférhetőbb is lesz, mint a belga meggyes.

Thüringer Barbara szerint viszont nem árt vigyáznia Kárpáti Marcinak, amikor nyáron rákíván:

Szép próbálkozás, de nagyon messze van még a belga meggysöröktől. Ráadásul becsapós is, mert miközben egyszerűen kesernyés szörpíze van, a sör maga 4 %-os, tehát ha valaki a nyári melegben lehúz majd belőle pár dobozzal, egészen váratlanul fejre állhat.

A videórovat vezetője, Lengyel-Szabó Péter már nem ilyen megengedő:

Én nagyon szeretem a Soproni IPA-ját, az APA-jával is jól megvagyok, de ez nagyon nem talált el: egyszerre túl savanyú és túl édes. Hasonló, mint a savanyú gumicukor, ami gumicukorban tök jó, de sörben nem annyira szerencsés.

Cser Ildikó csalódása még a meggyes sörnél is keserűbb:

Nem vagyok sörös egyáltalán, de amikor Brüsszelben a Deliriumban életemben először ittam meggyes sört, akkor jöttem rá, hogy a sör finom is lehet. Ezt a tegnapinál nem éreztem, csak a domináns szörp ízt, amit amúgy is utálok.

A kegyelemdöfést viszont Földi Gábor adta meg, itt már nincs elnézés, nincs finomkodás, csak a kőkemény ítélet:

Ha ez egy vakteszt lett volna, akkor eszembe sem jut, hogy sörről van szó. Az enyémből szinte teljes egészében hiányzott a szénsav, és semmit nem tudtam felidézni abból az ízből, amit általában az ehhez hasonló belga meggyes sörök hoznak. Nekem nem sikerült értelmezni ezt az egészet, 0/10, felejtsük el, köszi.

Ne maradjon le semmiről!