Rafael
17 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Etikátlan lett volna, ha nem reagálok egy nő szenvedésére

Kultrovat podcast 62. epizód
00:00:00 / 00:00:00

Végre a magyar mozikba kerül az Egy nő fogságban című, szívszorító, kőkemény, de kötelező dokumentumfilm, ami megjárta az első magyar filmként 2018-as Sundance-filmfesztivál versenyprogramját és jelölték a legjobb dokumentumfilmnek az Európai Filmdíjakon is. A film középpontjában egy Maris nevű nő áll, aki egy családnál gyakorlatilag rabszolgaként él: takarít, főz, mos, elvisel különböző megaláztatásokat, majd ha mindennel végzett, indul dolgozni a gyárba. A fizetését nem kapja meg, a házat csak engedéllyel hagyhatja el. Mindez a napjainkban történik, Budapesten.

A filmet készítő Tuza-Ritter Bernadett viszont a forgatás közben egészen bizalmas viszonyba kerül Marissal, aki a kamera előtt egyre jobban megnyílik: beszél bántalmazásokról, a múltjáról, gyerekeiről, és felcsillan benne a remény, hogy akár meg is szökhet a fogvatartóitól. Az Egy nő fogságban ezt a folyamatot mutatja be, de voltak még kérdéseink Tuza-Ritterhez, ezért készítettünk vele egy podcastos interjút, hogy a saját szavaival mondja el, milyen a viszonya Marishoz, hogy találta meg a rabszolgatartó családot, és hogy miért maradt le a filmje az Oscarról, amire több külföldi is esélyesnek tartotta.

Tuza-Ritterrel Matalin Dóra és Klág Dávid beszélgetett.

Az Egy nő fogságbant április 18-tól vetítik a magyar mozik. Még tavaly készítettünk a filmről egy cikket, amikor a Sundance-es hír után levetítették a magyar sajtónak, azt  itt lehet elolvasni.

Szerkesztett részlet a beszélgetésből:

Mennyire voltál te benne abban, hogy Maris ráébredt a saját helyzetére? Mennyire volt tudatos, hogy rávezetted erre?

Ez tudatos volt. Ennek abszolút egy emberi oldala is volt. Ódivatúnak tartom azt az elképzelést, hogy egy dokumentumfilmes maradjon kívülálló. Nem értem, hogy miért maradjon az. Van olyan szabadságunk, hogy eldönthessük, akarunk-e reagálni az előttünk történő eseményekre, vagy nem. Ha ez felvállaltan történik, ha hallod az én hangomat, akkor ezzel nincsen probléma. Számomra az lett volna etikátlan, ha nem reagáltam volna egy nő szenvedésére. Emberként vagyok ott, és egy embert látok.

Voltak különbségek a magyar és amerikai reakciók között?

Abban éreztem a különbséget, hogy mekkora mértékű az áldozathibáztatás. Amerikában egyáltalán nem teszik fel azt a kérdést, hogy de hát ő volt a hibás, miért nem ment el. Európában többen, és Kelet-Európában még többen. Ez nagyon érdekes volt. A lelkesedés is más. Az amerikaiak rettenetesen lelkesek és elkötelezettek voltak utána. Nagyon megható volt, hogy a vetítés után odajött egy nő azzal, hogy ő is túlélő, ő is ilyen helyzetben volt, és kiszabadult. Olyat is hallottunk, hogy a buszon egy nő mesélte a fiának, hogy milyen szép filmet látott tegnap arról, hogyan nem szabad viselkedni a másikkal, és ezt majd neki is meg kell néznie. Ezek voltak az első élményeim arról, hogy a film hogyan hat az emberekre.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!