Ilona
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

A takarítás és a lomtalanítás boldogíthat

GettyImages-463679694
2019.05.04. 23:53
Egyre nagyobb teret nyer a zero waste mozgalom, ami lehet, hogy kicsit elkésett, hiszen a fél bolygó egy nagy lomtár és szemétlerakó. Egyéni jólétünkön persze még javíthatunk, valószínűleg ezért lett népszerű minden, ami arról szól, hogyan selejtezzük ki felesleges cuccainkat. De tényleg kerekebb lesz az életünk, és létező dolog a kreatív káosz?

Csak ennyi kell nekem az életben, hogy legyen helye a cuccaimnak... Házra is csak azért van szükségünk, hogy legyen helye a cuccainknak. Ha nem lenne annyi cuccunk, nem kellene ház sem. Szabadon járhatnánk, kelhetnénk. A ház valójában egy rakás cucc, amit lefedünk

– mondta ezt George Carlin 1981-ben, és a 2008-ban elhunyt humorista szavai még mindig nagyon aktuálisak, sőt, talán soha nem ültek annyira, mint mostanában. A Los Angeles-i középosztálybeli háztulajdonosok 75 százalékának annyira tele van kacatokkal a garázsa, hogy nem tud beparkolni az autójával. Ez az adat több mint tízéves, de nem valószínű, hogy a helyzet azóta sokat javult. Ami viszont frissebb információ: 2018-ban minden eddiginél hamarabb jött el a túlfogyasztás világnapja. A túlfogyasztás napját akkor hirdetik ki, amikor a Föld lakossága elhasználja azt az erőforrás-mennyiséget, aminek egy évig ki kéne tartania, már amennyiben szeretnénk a mai állapotában megőrizni a bolygót. Könnyen el lehetne intézni egy vállrándítással, de valójában az a helyzet, hogy ebben mi is vastagon benne vagyunk, Magyarország ugyanis tavaly a globális átlagnál több mint egy hónappal előbb érte el a túlfogyasztás napját.

Keleti minimalizmus, nyugati fogyasztás?

Ha rákeresünk a decluttering (azaz lomtalanítás, rendrakás) szavakra, akkor több mint 20 millió találatot dob ki a Google, és ugyan Marie Kondo nevével nem találkoztunk az első oldalon, nehéz megkerülni a KonMari módszer 34 éves japán kitalálóját, aki pár év alatt lett a takarítás mindenható házi istennője. Marie Kondo könyvei (Rend a lelke mindennek - A varázslatos japán módszer, amellyel örökre száműzheted a rendetlenséget az otthonodból, illetve a Tiszta öröm) igazi bestsellerek lettek több millió eladott példánnyal.

A siker viszonylag gyorsan jött: 2015-ben – vagyis abban az évben, amikor megalapította saját cégét – a Time beválasztotta a 100 legbefolyásosabb ember közé, tavaly saját sorozatot kapott a Netflixen, ami 2019 januárjában debütált, és az Oscar-gálán mindenki el volt tőle ájulva. A legfrissebb hírek szerint hamarosan elindítja saját webes életmódmagazinját is. Természetesen saját oldala most is van, de itt egyelőre csak a könyveit lehet megrendelni, meg persze rá lehetne keresni, hogy vannak-e olyan képzett KonMari-tanácsadók, akik minden megrendelőnek segítenek rendbe tenni otthonát. (Nem, Magyarországon egyelőre sajnos nem elérhető ez a szolgáltatás, igaz, vannak, akik hivatalból otthonszervezéssel foglalkoznak.)

Szóval, igen, ő jelenleg a világ első számú rendrakási szakértője. Ha egy mondatban kellene összefoglalni módszerét, ami sokat merít a sintoizmusból, akkor ez lenne:

Csak azokat a dolgokat tartsuk meg, amik örömet okoznak.

És hogyan kezdődött az egész? Ötéves volt, amikor a feng shui nagyon trendi lett szülővárosában, Tokióban. “Az édesanyám igyekezett a feng shui szerint átalakítani a lakásunkat, de én úgy éreztem, nincs elég nagy rend, ezért a saját kezembe vettem a dolgokat” – nyilatkozta Kondo, akinél a rendrakás nagyjából annyit jelentett, hogy egy csomó mindent kidobált, és csak évekkel később jött rá, inkább az a fontos, hogy az ember mit akar tudatosan megtartani.

Szakdolgozatát is ebben a témában írta, pénzért vállalt rendrakást, illetve tanácsadást, és egy idő után komoly várólistája alakult ki. Ügyfelei megkérték, írjon egy könyvet, amit meg is tett 2010-ben, de egy komoly nemzeti tragédiának kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy az emberek felfigyeljenek rá. Ez volt a 2011-es földrengés és cunami. “A japán embereknek fel kellett tenniük a kérdést, hogy mi az igazán fontos számukra? Mi a személyes tárgyaik értéke? Mit jelentett számukra az, amit elveszítettek? Egyáltalán mi az élet értelme?”

Az egyik legnagyobb kritika, ha ez annak számít, amit meg lehet fogalmazni Marie Kondóval kapcsolatban, hogy a keleti filozófiákon, szokásokon alapuló módszereket mennyire lehet alkalmazni a nyugati kultúrában. Mások pedig azt vetették fel, hogy alapvetően még az ő módszere is a birtoklásról szól, arról, hogyan határoznak meg a tárgyaink, hiszen a selejtezésnél azokat tartjuk meg, amik örömet okoznak nekünk. Erről hosszan lehetne vitatkozni, ahogyan arról is, hogy sokak a szerint KonMari módszert alkalmazni lehet a társas kapcsolatoknál is. 

És még sokan mások?

Skandinávia kulturálisan közelebb van, mint Japán, de így is tudtak újdonsággal szolgálni a számunkra. Volt a hygge, a laggom, utána pedig jött a svéd haláltakarítás. A döstädninggel akkor ismerkedett meg a világ többi része, amikor megjelent a most 85 éves Margareta Magnusson Végső rendrakás svéd módra – Hogyan szabadítsd meg magad és családodat a felgyűlt holmiktól című könyve. A lényeg: életünk utolsó évtizedeiben érdemes megszabadulni a felesleges holmijainktól, hogyha meghalunk, a hátrahagyott családtagokat legalább a lomtalanítás nehéz kötelezettsége alól mentesítsük. Tény, hogy a modern időkben a halálhoz való viszonyunk nagyon megváltozott, nem szívesen veszünk róla tudomást, sem akkor, ha saját életünk végességéről van szó, sem akkor, ha a szeretteinkéről. Hogy a döstädning miben segít jobban, abban, hogy rendezettebb környezetben éljünk, vagy abban, hogy máshogy lássuk életünket, ez egyéni megítélés kérdése.

Amellett, hogy a minimalizmus egy modern művészeti irányzat neve, életszemlélet is, ami arról szól, hogy tényleg csak annyi tárgyat birtokoljunk, amennyire ténylegesen szükségünk van. Azt, hogy ez pontosan mennyit jelent, mindenki maga dönti el – állítja a The Minimalists blog két szerzője, Joshua Fields Millburn és Ryan Nicodemus. “Nincs baj azzal, hogy tárgyakat birtoklunk, az a baj, hogy milyen jelentéssel ruházzuk fel ezeket. A minimalizmus egy eszköz, hogy megszabadulj mindentől, ami felesleges, és hogy azokra a dolgokra tudj koncentrálni, amik igazán fontosak, hogy boldog, teljes életet tudj élni, hogy szabad legyél“ – foglalták össze filozófiájukat. Ők 2010 óta élnek így, és egyfajta gurukká léptek elő, rendszeresen járják a világot, 2016-ban mutatták be dokumentumfilmjüket. A Minimalism: A Documentary About the Important Things 2018 decemberében megérkezett a Netflixre is, egyfajta előkészítésként Marie Kondo műsorára.  (Kritikaként olvastam valahol, hogy minimalizmus, mármint önkéntes formája a gazdagok, vagyis a gazdagabbak sportja, hiszen sokan vannak, akik kényszerűségből birtokolnak keveset, egyszerűen az anyagi lehetőségeik szűkössége miatt.)

És most ugorjunk a folyamat elejére. Mennyivel szebb lenne a világ, ha olyan keveset vásárolnánk és olyan hatékonyan hasznosítanánk újra, hogy egy egész éves hulladékunk beleférne egy befőttes üvegbe? Bea Johnsonnak sikerült ezt megvalósítania, és természetesen könyvet is írt róla Zero Waste Otthon címmel, ami magyarul is elérhető. A hulladékmentesség persze nemcsak egyéni szinten értelmezhető, Svédország például azt tűzte ki célul, hogy szemetük 100 százalékát újrahasznosítják. És nem kell azonnal a befőttes üvegre gondolni. Pár hónapja Tóth Andrea Dobd ki a szemetest! Hulladékcsökkentés lépésről lépésre című könyvének bemutatóján jártunk, ahol elhangzott, hulladékmentességet mindenki a maga szintjén értelmezheti, érdemes belevágni, de ha valaki elsőre csak addig jut, hogy vászontáskát visz magával vásárláshoz, és vesz magának egy kulacsot, az is rendben van. És van benne logika, hiszen hosszú távon a fogyókúra is sokkal eredményesebb, ha nem kínozzuk magunkat. Igaz, azon nem múlik a bolygó sorsa. És igen, a zero waste divat lett, amivel nincs baj, amíg nem kezdjük el indokolatlan mennyiségben felhalmozni a kulacsokat, az ételes dobozokat, miközben büszkén állítjuk magunkról, hogy mi aztán védjük a környezetet.

Hogyan lomtalanítanak a magyarok?

Az önbevallásos adatokat érdemes mindig kellő fenntartással kezelni, de azért a Jófogás felmérése érdekes információkkal szolgál. A kérdés az volt, hogy mi magyarok mennyire ragaszkodunk a tárgyainkhoz. A válaszadók a 46 százalékának nehézséget okozott megválni a felesleges kacatoktól. A legtöbben (16%) úgy gondolják, hogy sose lehet tudni, egy holmi mire lesz még jó, 12 százalék bevallotta, hogy halogató típus, 10 százalék egyszerűen a lustasággal indokolja a gyűjtögetést, míg 8 százalék hivatkozott érzelmi okokra. A résztvevők 58 százaléka minimum évente, 16 százalék havonta átnézi a dolgait. 22 százalék akkor szabadul meg a tárgyaktól, amikor azok már nem férnek el a szekrényben és a polcokon, és a válaszadók mindössze 2 százaléka állította azt, hogy soha nem szabadul meg a felesleges dolgaitól. 

Tudta? A tudatos vásárlásban és a selejtezésben nem segít az, hogy már akkor is kötődni kezdünk egy tárgyhoz, ha csak megérintjük, és persze minél tovább van a kezünkben (vagy a tulajdonunkban), annál nagyobb értéket tulajdonítunk neki.

Hogy jutottunk ide?

Ha a túlfogyasztást nézzük, annak egyértelműen társadalmi okai vannak. Nem új keletű dolog, hogy adott tárgyak birtoklása sokat elárul tulajdonosuk státuszáról, és az sem, hogy mindenki szeretne magasabb kasztba tartozni, vagy legalább ennek a látszatát fenntartani. Aztán jött a fogyasztói társadalom, a tömegtermelés, ami először csak Nyugaton vezetett túlfogyasztáshoz, majd a hiánygazdaság után az 1960-as évektől kezdve a többi környező országgal együtt Magyarország is “fellélegzett”. (Az internet és bankkártyák megjelenése nyilván olaj volt a tűzre, az első azért, mert még inkább kinyílt a világ, a második pedig azért, mert minél könnyebb fizetni, annál többet költünk, ez tudományos tény.)

A külső, nagyívű változások mellett természetesen ugyanolyan fontos az is, hogy milyen kognitív és lélektani háttere van a gyűjtögetésnek és a rendnek.

Ez is egy függőség?

Ha kimaradsz, lemaradsz?

A fiatalabb korosztályok a tárgyak helyett egyre inkább az élményeket szeretnék halmozni, ami szintén visszaüthet, lásd a Fyre fesztivál elhíresült esetét. Ez már átvezet a közösségi média problémájára. “A minimalizmus nemcsak egyszerűsítés, nem korlátozódik a fizikai környezetünkre. Változtatni kell az információ-, illetve médiafogyasztásai szokásainkon annak ellenére, hogy nyilván nagyon erős továbbra is a FoMO, azaz a fear of missing out érzése. És a fenntarthatóságot a társasági életünkre is lehet alkalmazni. Fontos, hogy a hozzánk közelállókkal minőségi időt tudjunk tölteni” – nyilatkozta Krajcsó Nelli a Slow Budapest mozgalomtól. 

A Yale Egyetem orvostudományi karának egyik kísérletében gyűjtögetőknek és nem gyűjtögetőknek olyan tárgyak között kellett válogatniuk, amelyek egy része a sajátjuk volt. Amikor saját tulajdonuk sorsáról kellett dönteniük, a kényszeres gyűjtögetőknél két agyterület volt nagyon aktív: az egyik az insula, ami fontos a fájdalomérzet megítélésében, és a szenzoros élményeknek érzelmi kontextust, töltetet ad. A másik az anterior cinguláris kéreg volt, aminek szintén köze van a fájdalom és a konfliktusok megéléséhez. Minél kellemetlenebbül érezték magukat a gyűjtögetők, annál aktívabbak voltak ezek a területek, amik egyébként akkor is fokozott tevékenységet mutatnak, amikor egy drogfüggő vagy egy dohányos megpróbál leszokni. A hasonlóság érthető, hiszen mindkét esetben arról van szó, hogy egy régi, esetleg kellemes élményeket nyújtó szokásunktól kell megszabadulni.

Az emberek többsége persze nem kényszerbeteg, de sokan vannak azok, akik a vásárlásra egyfajta terápiaként tekintenek – ők olyanok mint a stresszevők, csak nekik az új dolgok beszerzése okoz örömet. Egy 2007-es tanulmány kimutatta, hogy az agyunkban aktívak lesznek a dopamin termelésért felelős területek, ha olyan tárgyakat mutattak nekünk, amiket meg szeretnénk venni. A jutalmazás okozta boldogság azonban hamar véget ér, és után jön a bűnbánás, ami miatt rosszul érezzük magunkat, és szeretnénk megint felvidítani magunkat, vagyis újból veszünk valamit. Ezt hívják úgy, hogy ördögi kör, és a vásárlásmánia is ölthet kóros mértéket.

A szokások makacs dolgok, és érdemes jobban utánajárni, hogy mi a háttere annak, hogy nem tud valaki mozdulni a kacatoktól, mert ha az eredeti okra nem bukkannak rá, nincs az a könyv, blog vagy sorozat, ami hosszútávon segíthet. "A fogyasztás minimalizálására meg kell érni, és könnyen a ló túloldalára lehet átesni. Van ennek egy mélyebb pszichológiája, van, amikor természetesen jön, előkúszik a tudatalattiból. A kevesebb fogyasztás a saját lelki életünk szempontjából is fontos" – vallja Krajcsó Nelli.

Létezik kreatív káosz?

Ha a rendetlen asztal a zavaros elme jele, akkor vajon mit jelez az üres íróasztal?

– tette fel a költői kérdést Albert Einstein.

A Princeton Egyetem kutatói szerint ha kupleráj van az asztalon, az megakadályozza, hogy elég produktívak legyünk, hiszen rengeteg olyan dolog vesz körül, ami elvonhatja a figyelmünket. Ezért nem működik a multitasking sem. Persze egy ideig úgy érezzük, hogy piszok hatékonyak vagyunk, de valójában ennek pont az ellenkezője igaz. És nemcsak munka közben zavaró az "ingergazdagság", hanem otthon is, és főleg azoknak a családtagoknak lehet kellemetlen, akik a rendért felelősek, miközben ugyanis küzdenek a káosz ellen, szervezetükben megemelkedik a kortizol nevű stresszhormon szintje.

Szóval akkor mindenki egyetért abban, hogy rend a lelke mindennek? Nem, a helyzet nem ennyire egyszerű. A marketingelmélettel foglalkozó Katherina Vos és kollégái kutatása alapján igenis létezik a kreatív káosz, a rendezetlen környezet jobban kedvez a gondolatok szabad áramlásának. A rend pedig pont azért olyan hívogató, mert úgy érezzük, tiszták a keretek, pontosan tudjuk, hogy mit kell csinálnunk, nem kell döntéseket hoznunk.

Persze nem vagyunk egyformák, személytől, munkakörtől is függ, hogy mi az ideális, és talán többen vannak azok, akik szeretik a kiszámítható helyzeteket, az átlátható környezetet. Ennek persze evolúciós okai vannak. A túlélést ugyanis nagyban elősegíti, ha előre meg tudjuk jósolni, vagy legalább elméleteket tudunk gyártani arról, mi történik majd. Ha pedig úgy érezzük, nem mi irányítunk, nem látjuk át a helyzetet, az szorongáshoz vezethet, míg ha rendet rakunk, úgy érezzük, legalább az életünk egyik területén a mi kezünkben van a kontroll. Ráadásul a takarításnak, rendrakásnak az az előnye is megvan, hogy repetitív, monoton feladat, az ilyenek pedig kikapcsolnak, nyugtatóan hatnak az idegekre. Természetesen a rend- és a tisztaságmániát is túlzásba lehet vinni, a kényszeres gyűjtögetőkkel szemben ott állnak a tisztaságmániások. 

Rendpornó

Miközben a digitális szemét ugyanolyan nyomasztó tud lenni, mint az otthoni, vagy a munkahelyi káosz, a rendmániások a közösségi oldalakon is találhatnak megnyugvást, elég csak megnézni például  Emily Blincoe Instagram-oldalát vagy a Things Organized Neatly-t, ami 2016-ban könyv formájában is megjelent.  Miért imádjuk ezeket? Ezek a képek általában különböznek azoktól az ingerektől, amikhez az agyunk hozzászokott, a szín és méret szerint rendezett levelek azért keltik fel a figyelmünket, mert mert a fák lombja kaotikus, és már hozzászoktunk.

De ennél sokkal több van mögötte, ahogyan arra Vos kutatása és más tanulmányok is rámutatnak. "Sok embertől hallottam, hogy azért jönnek az oldalamra, hogy relaxáljanak, fellégezzenek egy kicsit. Van valami megnyugtató abban, ha a dolgokat ilyen átlátható módon rendezzük el, ha megszüntetjük a zűrzavart" - nyilatkozta Austin Radcliffe, a Things Organized Neatly gazdája.

(Borítókép: Marie Kondo a tévéműsorának egyik forgatásán - fotó:  Joanne Rathe / The Boston Globe / Getty Images)