Bernát, Felícia
13 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Még mindig él a Petőfi-kultusz Kínában és Bulgáriában

PetofiVers 20190123 (1)
2019.05.05. 18:01 Módosítva: 2019.05.05. 22:15
Hogy kerül egy nagy Petőfi-idézet egy szófiai épület falára? És hogyan került a magyar költő mindjárt két szobra is Kínába? Petőfi Sándor költészete sokkal messzebbre jutott, mint talán elsőre gondolnánk. A János vitéz és a Szabadság, szerelem szerzője nagy népszerűségnek örvend közelebbi és távoli országokban.

„Hát ez meg mi a szösz?” – értetlenkedtem, amikor az év elején kiléptem egy tényleg jópofa ajándéktárgyakkal telepakolt szófiai üzlet ajtaján, és a szemközti épület falán váratlanul megpillantottam Petőfi Sándor Szabadság, szerelem című versét magyarul és bolgár fordításban is, igazán nem elhanyagolható méretben.

A két szöveg a két nemzet zászlajába írva került fel a falra, a két – színekben harmonizáló – trikolórt pedig egy hatalmas szívecske köti össze egymással, benne néhány gyárkéménynek vagy ágyúcsőnek tűnő izével, valamint két pixeles hatást keltő, nyershús színű csáp vagy cafat erotikus összefonódásával (gondolom, ez szimbolizálja a szerelmet). Ebből az egészből pedig két hatalmas szárny nő ki (ez meg a szabadságot), mintha csak a boldogság kék madara bújt volna el lányos zavarában a látottak mögött.

A furcsa kompozíció láttán újabb kérdések kezdtek záporozni a fejemben: Hogyan, mikor és miért került az épületre a Petőfi-falfestés? Kinek állt ez érdekében? Ki szorgalmazta, és ki követte el? Mit jelent egyáltalán ez az egész? A kérdések napokkal később, Bulgáriából hazatérve is kínoztak, ezért levelet írtam a Szófiai Magyar Intézetnek, hogy segítsenek közelebb kerülni a válaszokhoz.

A grandiózus alkotás egy középiskola falát díszíti Szófia belvárosában, az utolsó bolgár cárról, Iván Sismanról elnevezett utcában. Mint  a rendelkezésemre bocsátott dokumentumokból kiderült, a Petőfi-falfestést az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára adták át 2006. október 18-án. Az ünnepélyes átadón az akkori nagykövet, dr. Faller Jenő mellett Bojko Boriszov főpolgármester is részt vett, akiből három éven belül kormányfő lett, és azóta is – kisebb megszakításokkal – az egykori rendőr, tűzoltó és karatebajnok Boriszov az ország miniszterelnöke.

A Petőfi-alkotás vizuális tervét a Magyarországon tanult Oleg Gocsev professzor, a bolgár Képzőművészeti Egyetem Falfestmény Tanszékének vezetője készítette. A szófiai magyar versfal egy EU-s projekt, a Wall to Wall Poetry részeként valósult meg. A projekt Hollandia és Luxemburg soros elnöksége alatt indult, a célja pedig az volt, hogy a tagállamok, illetve az akkor még nem csatlakozott Bulgária és Törökország irodalmának egy-egy ismert alkotását szófiai falfelületeken tegyék még ismertebbé.

Hogy hová kerüljenek az idézetek, azt az egyes országok követségei választották ki a főváros által összeállított listából. A szófiai magyar nagykövetség a 7.sz. Középiskola falát nézte ki a Szófiai Magyar Intézet közelsége miatt. A projekt részeként 28 ország 28 versét festették fel a bolgár főváros különböző falfelületeire: a franciákat például Paul Éluard képviseli, az olaszokat Dante, a románokat Mihai Eminescu, a spanyolokat Félix Lope de Vega, a bolgárokat pedig Hriszto Botev. A világirodalomra és az idegen országok verseire nyitott turistáknak egyébként biciklis körutakat is szerveznek a 28 versfal helyszíneire – az ingyenes városnézéséket szervező Free Sofia Tour honlapján a teljes lista megtekinthető szerzőkkel és pontos címekkel.

De miért épp Petőfi?

Valószínűleg azért, mert nem volt ismeretlen a bolgárok számára. 1949 augusztusában az MTI a szófiai rádió híre nyomán azt jelentette, hogy Petőfi halálának századik évfordulóján, egy szombati napon, emlékünnepélyt rendeztek a tiszteletére a bolgár fővárosban, méghozzá „a bolgár kulturális élet kimagasló egyéniségeivel” és „a magyar nép barátaival”.

Ám Petőfi ekkor már régóta jelen volt a bolgár irodalmi körökben. Illés Lajos A Felhőktől Az apostolig – Petőfi bulgáriai fogadtatásának történetéből című tanulmánya szerint az első bolgárra fordított Petőfi-vers a Szállnak a reményeink volt a Felhő ciklusból, amelyet a Prágában tanult Atanász Trifonov Iliev egyetemista korában ültetett át bolgárra, miután egy cseh kötetben megismerkedett a magyar költő munkásságával. A fordítás 1872 nyarán egy isztambuli bolgár folyóiratban (a Csitaliste címűben) jelent meg, ahová a fiatal költő egyébként is gyakran publikált. A verset lehozták, aztán vagy húsz évig nem történt semmi.

Ekkor jött a képbe a bolgárok Petőfije, Ivan Vazov, aki Az őrültet ültette bolgárra (szintén a Felhők ciklusból). A fordítás a Dennica című folyóiratában jelent meg 1891-ben, amelyet hamarosan éppen a demokratikussága és kritikussága miatt tiltottak be. Az őrült mindenesetre népszerű lett a bolgár versbarátok körében, Petőfi nevét pedig egyre több bolgár ismerte meg.

Illés a tanulmányban azt írja:

Eleinte korabeli versantológiákban, majd napilapokban, folyóiratokban, szavalókönyvben találkozunk vele, egyedül vagy más bolgár költők, írók és műfordítók munkáival együtt. Szerepel Petőfi önálló bolgár versköteteiben és szépprózai írásai kiadásaiban is, ékesítve s gazdagítva azokat. A húszas évek elején azt írták róla, hogy „nincs olyan rendezvény, ahol ne szavalnák.”

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egy Petőfi-vers már 1849 őszén elhangzott Bulgária területén: Az őrültet a Szózat zenéjét szerző Egressy Béni bátyja, Petőfi Sándor barátja, Egressy Gábor adta elő Vörösmarty Mihály A hontalan című versével egy szűkkörű műsoros esten, amelyet a szabadságharc bukása után elmenekült magyar emigránsok körében tartottak – jelen volt Kossuth Lajos is. Az előadás hatásos lehetett, mert egy magas rangú török rendőrtiszt ijedten hagyta ott a magyar menekültek buliját, miután úgy észlelte, hogy a verset szavaló színésznek valóban elmentek otthonról.

A tanulmány szerzője egyúttal egy saját bulgáriai élményét is megosztja a szövegben:

1954 nyarán először jártam ebben az országban tanulmányúton, Bárány Tamás és Gyárfás Miklós írókkal együtt. Amikor a várnai tengeröböl partján álltunk, gyönyörködve a benyúló móló falának csapódó és szétomló-porló hullámokban, egyszercsak kérdést hallottunk. A mögöttünk álló, kissé már őszülő férfi így szólt hozzánk: – Magyarok? Honnan jöttek? – Azonnal feleltünk neki, szinte egymás szavába vágva: – Igen. Azok vagyunk, s Budapestről jöttünk. – Az ismeretlen férfi arca felderült, és lelkesen egy szót válaszolt: – Petőfi! Petőfi! – Majd rövid idő múlva, többször mély lélegzetet véve, elkezdett szavalni, egyre harsányabb s zengőbb hangon. Az őrültet mondta el nekünk. Ezután kezet nyújtott, és elment. Mi tagadás, mindhárman meghatódtunk... Hasonló élményben máskor is volt részünk.

A kínai Petőfi-kultusz

Petőfi nemcsak Bulgáriában, hanem Kínában is rendkívül népszerű. A távol-keleti országban az ezredfordulót követően két szobrot is állítottak a tiszteletére – 2003-ban Pekingben, majd 2007-ben Sanghajban – költészete pedig tananyag a kínai középiskolákban. A magyar költőt Pei Duo Fei néven ismerik Kínában, ahol szintén a Szabadság, szerelem a legismertebb verse. Egy 2007-es MTI-tudósítás szerint

a második világháború alatt a japán ellen harcoló kínai katonák a Szabadság, szerelem sorait szavalva indultak rohamra.

A szobrok felállításának évszámai jól jelzik, hogy a kínai Petőfi-kultusz nem valami régóta elfeledett jelenség, amire legfeljebb az idősek emlékeznek, hanem máig élő dolog. A pekingi mellszobrot Medgyessy Péter avatta fel a Lu Hszün irodalmi múzeum kertjében, a költő második kínai szobrát pedig Gyurcsány Ferenc egy szintén Lu Hszünről elnevezett parkban Sanghajban. Egyébként mindkét szobrot magyar szobrászok készítették: a pekingit Vígh Tamás, a sanghajit Szabó Gábor.

A múzeum és a park névadóját, Lu Hszünt nemcsak a modern kínai irodalom atyjának, hanem egyúttal a kínai Petőfi-kultusz megteremtőjének is tartják, aki osztályharcos proletárforradalmárként és a Baloldali Írók Ligájának vezetőjeként annyira ósdinak vélte a bezárkózásra berendezkedett kínai kultúrát, hogy azt hirdette, a kínaiak lehetőleg ne is fogyasszák a szülőföldjük irodalmát, összpontosítsanak inkább helyette a külföldi szerzők műveire.

„Senki sem tagadhatja – még a legbuzgóbb patrióták sem –, hogy kultúránk, a kínai kultúra meglehetősen elmaradott. Minden, ami új, kívülről hatolt be hozzánk” – jelentette ki egy alkalommal Lu Hszün, aki maga is hazáján kívül, Japánban ismerkedett meg a magyar költő munkáival, méghozzá német fordításban.

Lu Hszün munkája (fordításai, elemzései és Petőfi-életrajza) nyomán aztán Kína lett a világ első országa, ahol Petőfi valamennyi művét lefordították, illetve kiadták: a teljes életmű hat kötetben, több mint 2600 oldalon jelent meg 1998-ban, Hszing Van-seng munkájának köszönhetően. Az első kínaira fordított Petőfi-vers egyébként a Nemzeti dal volt, amelyet Mao Tun ültetett át hazája nyelvére 1921-ben. Petőfi műveinek kínai fordításai sokáig nem eredetiből, hanem idegen nyelvekből (gyakran németből) születtek.

És nemcsak Petőfinek áll emlékműve Kínában, egy Lu Hszün-szobor is helyet kapott Petőfi szülővárosában, Kiskőrösön, a Petőfi Emlékmúzeum szoborparkjában, ahol a magyar költő külföldi fordítóinak másai állnak. Lu Hszün fordításai idővel más kínai költők érdeklődését is Petőfi versei felé irányították, például Szun Jungét is, aki szintén szobrot kapott a parkban. A Köztérkép szerint 1987. októberben Kádár János hivatalos baráti látogatáson vett részt Kínában, ahol a kínai nép ajándékaként vehette át a két Petőfi-fordító szobrát.

A kínai Petőfi-kultuszról a magyar National Geographic is beszámolt. „Népszerűségének fő oka, hogy a költő forradalmi témájú versei jól illeszkedtek az 1920-30-as évek félfeudális Kínáját modernizálni akaró fiatal értelmiségiek törekvéseibe, gondolat- és érzelemvilágába. A népköztársaság kikiáltása után Petőfit az új kultúrpolitika forradalmi költőként tartotta számon, akkor vált Szabadság, szerelem című verse középiskolai tananyaggá.”

Lu Hszün például egyenesen a feudális társadalmi rend kritikájaként értelmezte még a János vitézt is.

Azt a János vitézt, amelyet Kosztolányi a magyar Odüsszeiának nevezett, és amely Vörösmarty szerint „bármely irodalomnak díszére válna”. Azt a János vitézt, amelyben a nép gyermeke, az elárvult, majd a gazdája által elzavart Kukorica Jancsi végül Tündérország királya lesz, a gonosz mostoha pedig elnyeri méltó büntetését.

Munka s ütleg között ekkép nevelkedtem,

Részesűltem nagyon kevés örömekben;

Az egész örömem csak annyiból állott,

Hogy a faluban egy szép kis szőke lyány volt

– foglalja össze az életét János vitéz a francia királynak, miután Iluska szerelmére hivatkozva nagylelkűen nemet mond a lánya kezére és az egész országára. A kizsákmányoltság érzése pedig korántsem csak a magyar emberek számára volt ismert.

(Borítókép: Szófiai Magyar Intézet) 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!