Jónás, Renátó
4 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Demokráciát csinált a diliházban, de mindenkiről jelentett

DSC 6816
2019.05.09. 23:03
A Batthyányak egykori uradalmi kastélyában 1958 óta működik Pszichiátriai Rehabilitációs Intézet, ma a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház részeként. Úri albérlők, szovjet kastélyfoglalók, gyűjtő- és igazoltatólágerből lett legendás aranyketrec, ahol a pszichiáterguru hosszú és részletes jelentéseket írt betegeiről, kollégáiról – ez Intaháza története.

Az Index Mi Vidékünk  projektje Zala után Vas megyében folytatódik.

Ez is a Batthyányak kastélya volt

A több környékbeli településből álló intai uradalmat az 1700-as években szerezte meg a Batthyány család. Az Intán hamarosan felépített kastély terveit a Batthyányak körmendi uradalmi építészei készítették. A család sosem lakott itt, az 1880-as évektől bérlőknek adták ki az uradalmat és a barokkból klasszicistává átépített épületet.

A Batthyányak szívesen szabadultak volna a talán nem elég modern kastélytól: ha rajtuk és nem a történelem hullámain múlik, ma egy másik épület állna itt. 1913-ban ugyanis szerződést kötöttek a bérlőkkel a régi lebontására és helyén egy új építésére, mesélte az Indexnek Móricz Péter, a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum intézményvezetője. Az azóta boldoggá avatott dr. Batthyány-Strattmann László azonban 1916-ban „a világháború folytán beállott és közismert nehéz viszonyok miatt” az új épület felépítési határidejét 1921-re módosította. A beállott és közismert viszonyok húszas évekbeli, majd végtelenített folytatódása miatt az épület végül a helyén maradt.

A Tanácsköztársaság idején az intéző költözött be, majd hamarosan Gyömörey György főispán, aki a második világháború végéig a bérlője maradt. A helyiek azt beszélték, a különösen szép cserépkályhákkal fűtött, gazdag könyv- és képgyűjteménnyel rendelkező házban Gömbös Gyula is többször megfordult.

   

A gyűjtő- és igazoltatóláger megközelíthetetlen titkai

1945-ben szovjet katonák költöztek be a harminckét szobás épületbe. A ma is őrzött, az akkori dolgozók és a betegek által a felszabadulás 25. évfordulójára szerkesztett Intapusztai krónika című album szerint ekkor kellett kivágni a kastély homlokzatával szembeni fenyőfasort, mert kifutópályát építettek a helyére. Az intaiak feladata volt, hogy a harcokból visszatérő repülőgépeket gallyakkal álcázzák.

Hamarosan foglyok is érkeztek. „Egy napon nagy fekete autón magas rangú szovjet tiszt jött, aki jól beszélt magyarul. Ő felszólította az Intapusztán lévő összes lakost [a kastélytól nagyjából 100 m-re terült el a gazdasági major, istállók, gazdasági épületek, magtárak és a cselédházak], hogy aznap délelőtt 11 órára ingóságaikkal együtt hagyják el a települést, mert fogolytábort fognak létesíteni. A szokásos kivitelű fogolytábor el is készült”– írja a krónika. Olyan sokan voltak a táborban, hogy minden szál füvet kitapostak, volt, hogy a tábor kerítésén kívül a lucernaföldre is telepedtek. A történeti kutatások szerint a szovjet politikai rendőrség a magyar belügyi szervekkel közösen nemcsak Intaházán, hanem a környék más településein is gyűjtő- és igazoltatólágereket hozott létre, ahol a németek oldalára átállt és a Németországból hazaszállított, „repatriálásra” váró egykori szovjet állampolgárok - főként ukránok - igazoltatása folyt. Sokakat közülük a feltételezések szerint ki is végeztek.

A fogolytábor megszűnése után évekig üresen pusztult és „megközelíthetetlen titkokat rejtett” a kastélyépület. Felmerült, hogy seprűgyárat csinálnak belőle, de végül a celldömölki közkórház főorvosa, dr. Maráczy Jenő javaslatára a Pszichiátriai Rehabilitációs Intézet költözött a falak közé, mely ma a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház egyik részlege. A láger emlékét még sokáig őrizte az óriási latrinák termékeny tartalma, mely évekre elegendő volt az elhanyagolt föld felfrissítésére.

Demokráciát teremtett a diliházban, majd jelentett róla

Bár a Rákosi-korszak szemében a pszichológia és a pszichiátria gyanús, polgári tudomány volt, Hajdu Lilly, a megrázó sorsú pszichiáternő keresztülvitte a munkaterápiás kísérleti intézet létrehozását. A kastély átépítése és a legminimálisabb feltételek megteremtése 1952-re fejeződött be. A kezdettől nyílt elmeosztályként működő intézet első főorvosa Benedek István lett, az ápológárda az intai major lakóiból állt össze.

Az intézetnek saját varrodája, mosodája, asztalos-, cipész-, lakatosműhelye és üvegháza lett, állatokat is tartottak. A munkaterápia nem azt jelentette, hogy a kórház egyéb osztályainak igényeit szolgálták ki , hanem fizikai munkával igyekeztek elősegíteni a betegek pszichés gyógyulását. „A Puszta célja: megaranyozni a ketrecet”– írta Benedek az elmebetegek lelke köré épített saját, és a testük köré a társadalom által húzott kettős kalitkáról az Intapusztáról szóló Aranyketrec című regényében. Bár elektrosokkot ő is alkalmazott, az akkoriban szokványos kényszerítő eszközöket, például hálóságyat, kényszerzubbonyt nem.

1958-tól a pszichiáter-guru Goldschmidt Dénes vezette az osztályt. Az ő ellentmondásos kaméleonszemélyiségéről szól Gervai András Titkos Magyarország című könyvének egyik fejezete, illetve Dér András és Muhi Klára 2018-as dokumentumfilmje, A szabadság bolond körei.

„Az a fajta teremtő ember, aki képes a pusztában oázist teremteni”, „hiteles ember volt és sohasem maníros”, „a személyiségének volt egy extrém lazasága, nagyon közel tudott kerülni emberekhez” és „volt egy olyan légkör, hogy nemcsak a betegek voltak szabadok, hanem mi is”– mondják róla ma is egykori kollégái. „A diliházban létrehozott egy demokráciát, szabadságot, én ebben éltem”– emlékszik a lánya, Liza. Ő nyolcvanas évek óta sejtette, de a filmben is csak mással képes kimondatni: „jelentett rólunk, rólam, mindenkiről a politika felé.”

Goldschmidt Intapusztát Benedek nyomán végképp igazi szocialista sikertörténetté varázsolta, az intézet fogalom volt a szakmában és a betegek között is. Családias közelségben élt betegeivel, az országban elsők között alkalmazott modern szociálpszichiátriai elveket és módszereket a pszichiátriai ápoltak rehabilitációjában. A hely tizenöt éves fennállásakor, 1968-ban leltár készült: az addigi kétezer ápolt közül több mint ezren tértek vissza a társadalomba, és bár máshol ápolónőhiány volt, itt túljelentkezés. „Pedig ebben az intézetben azután igazán nincs borravaló” – jegyezte meg az Ország-Világ. A tudományos műhelyként is működő Intán többször megfordult Polcz Alaine, Mérei Ferenc, és a hatvanas években itt dolgozott segédápolóként eredetileg pszichiáternek készülő Petri György. Később tervezgette, hogy megírja Intát: „már csak azért is, hogy porig romboljam dr. Benedek édeskés-nyálas hazugságait, és emléket állítsak dr. Goldschmidt Dénesnek. No meg az ápolóság megfoghatatlan magasrendű élményének – minden fárasztó robot és rutin és megalázó alulfizetettség ellenére.”

Mindeközben a harmincas éveiben kapott gyerekparalízise után pszichiátriára specializálódó Goldschmidt 1965 óta jelentett III/II (kémelhárító) informátorként, Hegyi fedőnéven. Mivel beszervezési dossziéja eltűnt, nem lehet tudni a beszervezés okát. Gervai csak találgat könyvében: talán azt ígérték neki, segítenek felkerülni és elhelyezkedni Budapesten. Goldschmidt gyakran és hosszú anyagokat írt elsősorban a börtönből nemrég szabadult és vele jó barátságban lévő Mérei Ferencről, illetve a munkatársairól és azok családjáról, a felesége apjáról, a betegeiről és hozzátartozóikról.

„Goldschmidt szakmailag nyitott volt, bár a munkájában sok kifogásolnivaló akadt. Nem volt rossz főnök. [...] Rendkívüli karriervágy hajtotta. Úgy helyezkedett, nyilatkozott, viselkedett, hogy azzal megfeleljen a mindenkori széljárásnak. Kaméleon természete volt, több személyiséggel”– mondta róla később egyik intaházi kollégája-megfigyeltje, dr. Süle Ferenc.

Goldschmidt 1971-ben hagyta el Intaházát, amikor a pesthidegkúti Pszichoterápiás Osztályra helyezték. Rövid időre kizárták a hálózatból, de 1976-ben újra aktiválták és 1988-as haláláig jelentett a kulturális elhárításnak.

Mára csak az ember maradt és a tisztesség. Meg az a biztos tudat, hogy hófehéren születünk, és csak mi rontjuk el egymást” – mondta 1987-ben Goldschmidt élete egyik utolsó interjújában. A kastélyban bútorait és személyes tárgyait őrző szoba, a parkban fa őrzi a saját magával és a rendszerrel tudathasadásban élt pszichiáter emlékét. A filmben talán csak két egykori munkatársában merül fel düh és kétség Goldschmidt ügynöki múltjával kapcsolatban. A ma is pszichiátriaként működő kastélyban minket körülvezető főnővér sem hiszi el, hogy a minden beteget ismerő, karizmatikus főorvos nemcsak gyógyított, de jelentett is.

(Borítókép:  Az intaházi Batthyány-kastély homlokzata, az épületben ma a Pszichiátriai Rehabilitációs Intézet működik a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház részeként. Fotó:  Bődey János / Index)

 

Ezt az anyagot az Index olvasóinak támogatásából készítettük.