Lenke
17 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Vadállatok az Indexben

IMG 8438
2019.05.22. 14:16

A rendszeres olvasóink biztosan emlékeznek, mennyi betévedő, megmentett, vagy hivatalosan is szerkesztőségi állatról írtunk az évek során, de nagyon jól sikerült huszadik születésnapunk alkalmából érdemes újra felidézni az indexes fauna legérdekesebb történeteit.

Kezdjük a megkerülhetetlen kutyákkal, akiket sajnos a Flórián téri irodába már nem lehetett behozni, de az újpesti és korábbi szerkesztőségek elmaradhatatlan szereplői voltak. Főként Dudás Gergő Mannája, és Szémann Tamás Majkája voltak az állandó kutyák a szerkesztőségben, de rajtuk kívül azért többször jöttek még időszakos vendégek is – nyomukban pedig többször elrágott kábelek maradtak, ezzel őrjítve meg az IT-supportos kollégákat. A kábelrágásban főleg Szily László Kifli nevű szálkás szőrű törpetacskója járt élen, akinek szerkesztőségi ténykedését és szeretgetését még külön blog is megörökítette.

Manna és Majka nagyon jól viselkedett, nem nagyon foglalkozott egymással, viszont sokszor bátorította a megszeppent gyakornokokat, az ebéd maradékáért kuncsorgott, vagy éppen lelkes farokcsóválással szurkolt az új címlapdizájn átadásakor. Azért nem véletlenül nem vedlett át a szerkesztőség egy állandó kutyamennyországgá: sokakban megmaradt az a pillanat, amikor kicsit sokan hoztak egyszerre kutyát, amiből heves ugatások lettek, erre pedig több kolléga hangos bazmegolása volt a válasz. Néhányan azóta sem békéltek meg teljesen az irodai kutyák intézményével, mások viszont visszasírják ezt az időszakot.

20 éves az Index, és ez a két évtized könnyed sétagaloppnak tűnik ahhoz képest, amilyennek a mostani állás szerint a jövő ígérkezik. Ha szeretnéd, hogy a lap biztosabb alapokon álljon, támogasd te is!

Szerkesztőségi macskánk nem volt, de egy kisebb és egy nagyobb macskamentés is jutott az évek során. Egészen drámai művelet végén került Thüringer Barbara kollégánkhoz az a kismacska, akinek a mentését, gyógyulását és örökbefogadását videón is végigizgulhatták velünk olvasóink. Egyik nap azt vettük észre, hogy a szerkesztőség ablaka előtti felüljáró szélén egy láthatóan törött lábú, elkeseredett kismacska próbál egyensúlyozni az elzúgó autók mellett. Hívtuk a tűzoltókat, közben pedig Csonka Anna vezetésével lement egy különítmény, akik a legendás benti takaróink egyikét kifeszítve próbáltak szaladgálni, hogy ha leesne a cica, akkor azzal elkapják. Végül a tűzoltók segítségével sikerült lehozni, utána pedig bevittük magunkkal az állatkórházba. Ott megműtötték, és Barbaránál azóta is nagyon jól érzi magát – immár jó nagyra nőtt kandúrként.

Megmentettünk egy kismacskát

A másik eset ennél kisebb mentőakciót igényelt. Gőzsy Kati szólt, hogy a lenti biztonsági őr egy kismacskával kergetőzik az aulában, miután valaki bedobta szegényt az oldalsó bejáraton. A kollégák sokkal humánusabban álltak hozzá, mint a fejét fogó biztonsági őr, így aztán az udvari bokrok között menedéket kereső, és onnan szomorúan nyávogó cicát sikerült is kiédesgetni némi maradék és tej ígéretével. Habár Sixx fülig érő mosollyal vette a kezébe, tudtuk, hogy az a legjobb, ha az olvasókat kérjük arra, fogadja örökbe valaki a cicát. Azt már csak utólag tudtuk meg, hogy teljesen véletlenül ismerősökhöz került a macska, és azóta is jól érzi magát náluk.

Beköltözött egy egész denevérfamília

A Flórián téri szerkesztőség vitathatatlanul legemlékezetesebb betévedő állatai a denevérek voltak. Rendszeresen előfordult, hogy egy-egy nyitva hagyott ablakon át berepültek az udvarban légiakrobatikázó állatok, Hudák Hajni az egyik legfáradhatatlanabb denevérkiterelgetőnk lett az évek során. A denevéres sztorik egy részéhez a szerkesztőség jellemző hozzáállása is kellett: egyszer sikerült a tárva nyitva hagyott ablak alatt csúcsra járatni a légkondit, amitől a teremben persze a legkevésbé sem lett hűvösebb, az ablakpárkánynál viszont sikerült egy 10 fok körüli tökéletes mikroklímát varázsolni. Egy fiatal denevér meg is járta, berepült az ablak tetejére, ahonnan egészen addig ki sem tudott menekülni, amíg a behajtott ablakról le nem pottyant a párkányra.

De ha egy állatos történetet kellene mondani az elmúlt húsz évből, akkor valószínűleg a többség azt a bizonyos napot, illetve hetet emelné ki, amikor a hajnali ügyeletbe érkező Német Tamás kollégánk azzal a képtelennek tűnő bejelentéssel fogadta az embereket, hogy „vagy nyolc denevér röpköd a newsroom felett". Sokáig jó viccnek tűnt az egész, hiszen senki nem látott semmit, habár Tomi váltig állította, hogy az állatok csak elbújtak a lámpatestekben. Amúgy pedig a denevérekre hivatkozva azonnali takarítást kért az asztalán és annak környékén, mondván a kis légi ragadozók mindent összeszartak. Délután viszont megjelentek a kis pamacsok a képszerkesztők feletti csöveknél, és mindenkinek leesett, hogy az asztalokon talált fekete kis pálcikák tényleg denevérkakik voltak.

Végül napokig vendégeskedtek nálunk, mint szakértőktől megtudtuk, valószínűleg telelőhelyet kerestek maguknak. Ahogy Hernádi Levente megjegyezte, az irodánk a volt dohánygyári épülethez tartozó belmagassággal olyan lehetett nekik, mint egy tágas barlang – csak éppen ezernyi műszaki, elektronikai cuccal együtt, ami nem annyira kedvez a tájékozódásuknak. Miután a nyitott ablakokon nem nagyon akartak kimenni este sem, kénytelenek voltunk napokon át újságpapírokkal beteríteni az asztalainkat, ha nem akartuk, hogy reggel ott várjanak minket a kis pálcikák. A denevérek közül végül volt, amelyik magától kiugrott az ablakon, egy másik fáradtan lezuhant egy velvetes kolléga mellé, és végül egy hörcsöghordóban jutott ki az udvarra, egy harmadikat pedig a takarítónő vitt ki. Végül csak annyi volt biztos, hogy négy nap után többször már nem jöttek elő.

Két hím hörcsög, mi baj lehet?

Az említett hörcsöghordóra a Velvet törpehörcsögjei miatt volt szükség. Az egész úgy indult, hogy behoztak két hörcsögöt, amikről szentül meg voltak győződve, hogy hímek. Hát, mire észbe kaptunk, három különböző alomban izegtek a törpehörcsögök az épület különböző egységeiben. A listákon pedig rendszeresen jöttek a szökésükről érkező hírek, az egyikük majdnem messzire jutott, ugyanis belelavírozta magát az egyik kukába, ott találtuk meg. A legcsodásabb hörcsögös történet mégis az volt, amikor egy héten át az esti ügyeletekben tíz után elkezdődött egy földöntúlinak tűnő nyikorgás, ami csak ahhoz volt hasonlítható, mintha szellemek hintáznának a kistárgyalóban. Eltartott egy ideig, mire rájöttünk, hogy az egyik hörcsögre mindig ebben az időpontban jött rá, hogy neki tekernie kell fél órát a kerekét.

IMG 2331

A 2014-es futball-világbajnokságon is örültünk, hogy volt kéznél hörcsög. A nagy tornákon az utóbbi években mindenki tévedhetetlennek hitt jósállatokkal adta meg a meccsek végkimenetelét. Ettől persze frászt lehet kapni, de kínunkban mi is felültünk erre a vonatra. A hörcsögünk természetesen tévedett, Lionel Messi mogyoróját kapta be, pedig a németek nyerték meg aztán a vb-t.

Sokáig egy légtérben volt az indexes szerkesztőséggel és a törpehörcsögökkel is a totalcaros Winkler Róbert kolléga tarantulája, ami ráadásul ciripelő tücsköket evett, úgyhogy az etetései mindig feltűnést keltettek. Az is emlékezetes volt, amikor a takarítónő egyik este halálra vált arccal jött át szólni a newsroomba, hogy „a PÓK szabadon van". Mire egy jó kis kergetőzésre felkészülve átszaladtunk, kiderült, hogy csak a tarantula levedlett bőre került a terráriumon kívülre, a polcon ijesztgetve szegény takarítókat.

Azt hittük, az év madara repült be hozzánk

Az egyik szombat reggel még éppen ébredező ügyeletre viszont egy gyorsan mozgó fekete árny hozta a frászt, amitől Iván András hátravetődését látva Fábián Tamás is elkerekedett szemekkel esett be az asztal alá. Aztán gyorsan kiderült, hogy egy kis madár repkedett fejvesztve a szerkesztőségben. Mi pedig hiába nyitottunk neki egyre több ablakot, a madárka vígan repkedett jobbra-balra, csak éppen kimenni nem méltóztatott. Ha viszont már több órán keresztül bent volt, megszavaztattuk ornitológus olvasóinkat, akik közül volt, aki az akkori év madarát, a tengelicet vélte felfedezni benne, mielőtt világossá vált, hogy egy tojó örvös légykapóról volt szó.

Az egyik legbizarrabb éjszakai ügyelet egy fülemülének köszönhető. Nyár volt, a szerkesztőség ablakai nyitva, a fülemüle meg a sötétben is mozog, berepült hozzánk. A nyitott ablakot visszafelé persze nem találta meg, reménytelenül keringett körbe-körbe. Fehér János próbálta terelgetni kifelé, minden ablakot kinyitott, de a madár más logikát követett, mint ő. Kergetőzésük végén, mármint az első felvonás végén, a fülemüle nagyot koppant az egyik lámpatesten, lezuhant, nem mozdult. János összeszedte a földről, megcsodálta a még holtában is elegáns madarat, majd az egyik newsrooomos gépnél letette.

A gyászmunka elvégzésére már nem volt ideje, a madár varázsütésre feltámadt, és jött  megint a tehetetlen repkedés faltól-falig. De János se adta fel. A szerkesztőségben nincs olyan állatbefogó készlet, mint amilyen mondjuk Pampalininek van, így levette a pólóját, és azzal próbálta hajtani majd ledobni a madarat. Ez sok próbálkozás után sikerült is. Befogta a fülemülét, majd diadalmasan vitte az egyik ablakhoz:

szállj, szabad vagy, mondtam magamban, ahogy kinyitottam a markom.

A fülemüle valamiért nem akart a szabadság boldog madara lenni, egy éles fordulóval újra a szerkesztőségi termekben lavírozott. János megint félmeztelenül üldözte, és dobálta a hálónak használt pólóval. Valahogy sikerült egy újabb kisebb agyrázkódásba kergetni és elfognia. Tanulva a korábbiból, ezúttal lesétált vele, és a fülemüle végre elhúzott a Polgár utca émelyítően meleg levegőjében. 

Madarak máskor is ránk köszöntek, egy októberi napon egy széncinke lapult neki a szerkesztőségi ablaknak, és közeledtünkre sem tágított, csak akkor repült el, amikor kinyitottuk az ablakot és próbáltuk megfogni.

A nyitott ablakok egyszer egy galambot is csapdába ejtettek a szerkesztőségben. A madár nem is akart nagyon önszántából távozni, a régi lapigazgató régi szobáját foglalta el, míg ki nem tettük.

A legutóbbi madár az Index közelében sérülést szenvedett macskabagoly volt, amit a rutinos madármentő Fehér kolléga pulóverbe és táskába gyömöszölve hozott be a szerkesztőségbe. A baglyocska nem vendégeskedett itt sokáig, az Állatkert Sünispotályába került, ahonnan végül pár hónapnyi lábadozás, szárnyadozás után egészségesen távozott

A madaras sztorik mellékén ne felejtsük el azt sem, amikor az idei Ultrabalatonra felkészülő csapatunk három futója az esővel dacolva is kiment edzeni a Margitszigetre, nem számolva azzal, hogy micsoda horrorfutásba csöppen. A Margit-híd alatt átkanyarodva messziről csak úgy tűnt, hogy két madár csipkedi egymást, de közelebb érve már látszott, hogy ez nagyon is vérre megy. Egy varjú használta ki, hogy az esős időben alig voltak a szigeten, és lecsapott egy galambra, ami még mozgott, de a fél feje hiányzott. Egy fehér gólya azért tett róla, hogy ennél kellemesebb madárélményünk is maradjon a futásról: a kisállatkert közelében méltóságteljesen ereszkedett le éppen a rekortán közepére, és egy percig tapasztalt sztárként hagyta is, hogy fotózkodjunk vele párat, mielőtt továbbállt.

A férfi vécében is érdekes látogatók tűntek fel

A végére pedig említsük meg a férfi vécé sztárjait is: egy imádkozó sáskát, amit sikerült visszamenekíteni a természetbe, és egy kék fadongót, Európa egyik legnagyobb méhfajának egy példányát, aminek viszont sajnos már csak a tetemébe botlottunk bele.