Kiakadtak a Rocketman készítői az orosz cenzúra miatt

2019.05.31. 23:38

Az Elton John életéről szóló "Rocketman" film készítői pénteken kiadott közleményükben számon kérik az oroszországi forgalmazót (Central Partnership), hogy miért vágta ki engedélyük nélkül a szexjeleneteket a filmből, írja a Variety.

Csütörtökön mutatták be az orosz sajtónak az angol popsztár életéről készített filmet, amelynek nagy visszhangja lett, mert az újságírók beszámolói szerint a kábítószer- és alkoholfogyasztást ábrázoló jelenetek mellett kivágták a melegszex-jeleneteket is, sőt, a végefőcímből kihagyták azt az információt is, hogy Elton John melegházasságot kötött és gyerekeket nevel. 

A lehető leghatározottabban visszautasítjuk a döntést, hogy Oroszországban cenzúrázzák a filmet

- olvasható a készítők közleményében, akik állításuk szerint a csütörtöki vetítésig nem is tudtak a vitatott jelenetek kivágásáról. "A Paramount Pictures bátran mellénk állt, hogy egy olyan filmet készíthessünk, ami valós képet fest Elton életéről.

A helyi forgalmazó viszont megfosztja az orosz nézőket, hogy az eredeti formájában láthassák a filmet.

Mint írják, ez egy szomorú lenyomata annak a megosztott világnak, amiben élünk, és amiben nem fogadják el két ember szerelmét. "Hiszünk a hidak építésében és a nyitott párbeszédben, továbbra is azért fogunk küzdeni, hogy lebontsuk a határokat, és minden embert egyformán meghallgassanak."

Az orosz kulturális minisztérium sajtóosztálya az Interfax hírügynökségnek azt mondta, hogy nem ők kérték a jelenetek kivágását.

A film oroszországi forgalmazója egy Filmművészeti folyóiratnak azt válaszolta, hogy a "változtatásokkal" az orosz jogszabályi környezettel akarták összhangba hozni a filmet.

Oroszországban 2013 óta szigorúan büntetik a "nem hagyományos szexuális kapcsolatok népszerűsítését". A törvény súlyos pénzbüntetéssel és eltiltással sújtja azokat, akik "melegpropagandát" terjesztenek.

A "Rocketman" című filmet június hatodikán fogják bemutatni a nagyközönségnek  Oroszországban, és ugyanekkor lesz a magyar premier is.