Demeter Szilárd: Nem várom senkitől, hogy Orbán Viktor portréja alatt a Himnuszt énekelje

Demeter Szilárdot 2019. február 1-jei hatállyal nevezték ki a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatói posztjára. Az író és szerkesztő azóta több nagyobb interjút is adott, most a 168 Óra közölt vele egy négyoldalas cikket, ami nincs híján az erős mondatoknak. Szóba is került punkos stílusa, ami a kinevezése óta mintha szelídülni látszana.  

Vannak dolgok, amelyeket ezentúl nem mondhatok. Ettől még gondolom, a saját énképem cseppet sem változott, de ha baromságot mondok, az már nem rám, hanem az intézményre üt vissza.

Egyelőre persze semmi retorzió nem érte, sőt. A múzeum költségvetési tervek szerint 7,5 milliárd forintot kapna a kormánytól. Ez lényegesen nagyobb, mint az az összeg, amit elődje, Prőhle Gergely idejében kaptak, és megvalósíthatja belőle azt a koncepciót, ami a PIM „irodalmi erőközponttá” fejlesztését tűzte ki célul, és aminek részleteiről az Indexnek is beszélt:

És hogyan csapódott le a kinevezése a PIM stábjánál? Demeter Szilárd a mostani interjúban elismeri, ha ő lenne új munkatársai helyében, ő is gyanakodna, hogyan került ebbe a pozícióba. Hozzátette, az első nap leszögezte, hogy megveszekedett orbánista, aki száztíz százalékig támogatja a kormány politikáját.

De nem várom senkitől, hogy Orbán Viktor portréja alatt reggelente a Himnuszt énekelje. Ezzel szemben teljesítményorientált vagyok. A Petőfi Irodalmi Múzeumban dolgoznak a szakma élvonalába tartozó legjobb magyar muzeológusok. Nekik a biztos jövőkép hiányzott.

Apropó Orbán Viktor, Demeter Szilárd felidézett egy számára kedves kis történetet:

A miniszterelnök úrral találkoztam az elmúlt hetekben, és ugyanazt kérdezte, mint ön: bírom-e a támadásokat? Azt mondtam erre, hogy ez a dolgom. Ő megjegyezte, ez kevés, élvezni kell. Úgyhogy most élvezem.

A Századvég egykori elemzőjének a kultúrharcról is megvan a véleménye, szerinte ez most arról szól, hogy mindenki lökdösődik, keresi a helyét, de ez az emberi természet, az pedig a mindenkori hatalom természetéhez tartozik, hogy jutalmazza az értelmiségi holdudvarát, és cserébe elvárja, hogy az teljes mellszélességgel kiálljon érte.

Leszögezte, abba nincs beleszólása, hogy kiknek a művei jelenhetnek meg, és nem akar kitüntetéseket se osztogatni, legfeljebb ösztöndíjakat ad azoknak, akiket a szakmai szervezetek ajánlanak. Az pedig nem nagyon zavarja, hogy egyes szerzők, például Závada Pál, Dragomán György, Parti Nagy Lajos nem támogatják a kinevezését.

Csak szervezem, felépítem a rendszert, amely mindenkit a tehetsége, munkabírása szerint jutalmaz. Nekem nem az írókkal való smúzolás a fontos, hanem az olvasó

– nyilatkozta.

Demeter Szilárd, aki magát inkább rockzenésznek vallja, egy kérdésre válaszolva azt is felidézte, amikor még utcai bunyókban vett rész Kolozsváron és Székelyudvarhelyen.

Hogy erőszakban nőttem fel, az két dolgot jelent. Egyrészt tudom, hogy az erőszak nem old meg semmit, másrészt nem is félek az erőszaktól.

Persze ma már Kolozsvár egy sokkal békésebb, élhetőbb hely, és ez részben a kapitalizmusnak köszönhető. És mi a helyzet Budapesttel? Ahogyan ő fogalmaz, itt puhányok az emberek, és nagy előny számára, hogy erdélyiként tudja, mi a tét, mármint ami nemzeti értékeink megőrzését illeti.

A konzumidiotizmus lényege, hogy felülírja a nemzeti értékeket. Nyelvi különállásunk miatt a magyar kultúrát nem tudta letarolni sem a szocializmus, sem a globalizáció. Most is csapdák között élünk. Olyan kulturális termékeket zúdítanak ránk, amelyek élményalapon hálózzák be az ifjúságot.

Megjegyezte, szerinte a kereskedelmi tévék sokat tettek a nemzetegyesítésért, mármint olyan értelemben, hogy „ugyanazt a szemetet nézik Magyarországon, mint Erdélyben”. Hozzátette, inkább a főváros és vidék között lévő szakadékot kellene valahogyan betemetni. És hogy miért kopott meg az irodalom, vagyis inkább a költészet fénye az elmúlt évtizedekben? Mert nem vagyunk bölcseletszerető nemzet.

Ma többre tartják az új, most születő irodalmat, mint az irodalmi hagyományokat. De ha nem állítjuk vissza a hagyományt, ha nem mutatjuk fel, hogy az elmúlt száz évben milyen jelentős művek születtek, az új szerzők aláhullnak a semmibe.

Demeter szerint manapság nem abból lesz író, akit a szakma vagy az olvasók szeretnek, hanem akiből írót csinál a kiadója. Ő személy szerint azon dolgozik, hogy az írókat és az olvasókat közelebb hozza, és a világsiker nem érdekli, mert úgy gondolja először az anyanyelvi piacot kellene kiszolgálni.

Úgy gondolom, hogy van egy 13 milliós kihasználatlan olvasói tábor.