Arnold, Levente
17 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Akartam volna írni a legfontosabb színházi fesztiválról

Zajlik a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó

DSOKI20190606108
2019.06.09. 16:59

Csütörtök óta zajlik a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó, a POSZT, a színházi szakma legfontosabb fesztiválja, ünnepe, szemléje, mindene – legalábbis elvileg. Épp ezért minden évben írunk róla, de most már egyszerűen nincs mit. Mert hát mit lehet arról írni, hogy

üzembiztosan megy a semmi?

Három éve azt írtuk, a 2012-es, nyíltan politikai alapú hatalomátvétel éveken át mocskos háttéralkukhoz és adok-kapokhoz vezetett, aztán amikor ez véletlenül nyilvánosságra került, lett egy kisebb botrány, ezért gyorsan felállítottak egy új vezetést, hogy formát adjanak az egyet ide, egyet oda elvnek, és persze a kormányhoz legközelebb álló jelöltek nyerték a pályázatot.

Egy évre rá aztán kiderült, hogy az új vezetésnek semmilyen alapvető koncepciója nincs a kiegyensúlyozottság hamis látszatán kívül, ami valójában csaknem a teljes szakma kiábrándító beletörődésével kísért abszolút kockázatmentességet és kommersz szórakoztatást jelent, így a kortárs színházi útkeresés helyett csak érdektelenség maradt.

Tavaly azt írtuk, már azt se lehet mondani, hogy a politika vagy akármi más tényező tehetne arról, hogy a POSZT végképp semmilyenné és súlytalanná vált, mert az évad előadásai se nagyon akarnak arról a korról, azokról a jelenségekről beszélni, amelyben és amelyek között élünk, így nem csoda, hogy a fesztivál is csak magas vagy nem annyira magas szakmai színvonalon elővezetett előadások egymásutánját jelenti, és semmi többet. És hát az se érdemelt szót a fesztiválon senki szerint, hogy pár héttel korábban nyíltan politikai okból még kitiltották a városból Alföldi Róbert egy másik előadását.

És mostanra ez a helyzet bebetonozódott. A szakmai programok teljesen eltűntek, már kizárólag csak közönségtalálkozók vannak, a „kisember találkozik a nagy művésszel” hierarchiájában, de hát hogy is lennének olyan programok, amelyeken egyenrangú partnerek vesznek részt, ha a nézőkön és a művészeken kívül ma már nem nagyon jár senki a POSZT-ra: a színházi újságírók, a szakma fel nem lépő tagjainak jelenléte az elmúlt években megtizedelődött. Nincs is miért itt lenni azon túl, hogy az ember megnézhet olyan előadásokat a színházi évadból, amelyeket esetleg nem látott; itt már fel sem merül, hogy az úgynevezett legfontosabb színházi fesztiválon bármilyen formában is szóba kerüljön mondjuk a mindent átrendező tao-törvénymódosítás, hogy csak a leginkább evidens példát említsük, hiszen nincsenek olyan szakmai események, amelyeken bármi is felmerülne. (Pontosabban egy darab kerekasztal-beszélgetés lesz a tíz nap alatt.)

Gyakorlatilag nincs már OFF-program, alig van más a versenyprogramon a kőszínházi előadások egymásutánján kívül. Helyette az van, amit tíz éve, amikor egész nap egyik előadásról kellett átrohanni a másikra, nem gondolt volna senki: az ember unatkozik napközben, mert nincsenek előadások, amelyeket meg lehetne nézni, de ha akad is más a versenyprogramon kívül, az egy időben van azzal. Nincs semmi, ami kiemelné a POSZT-ot az akármilyen színházi szemlék közül, és már szándék sincs arra, hogy kiemeljék. Szűcs Gábor, a POSZT produkciós igazgatója az interjúiban azt magyarázza, hogy meg kell értenünk, itt bizony komoly költségvetési kérdésekről is szó van – mintha az első tizenvalahány évben nem lett volna –, és hogy a hangulatváltozásnak (illetve -hiánynak) bizonyára az az oka, hogy sok szakmabeli már nyáron is dolgozik, nem ér rá fesztiválozgatni.

Egyvalamit sikerült megőrizni a „régi szép időkből”: hogy a versenyprogram semmi mást nem tükröz, mint egy, két vagy több színházkedvelő ember privát ízlését, és ennek az egy, két vagy több embernek semmiképp sem szabad színikritikusnak lennie, elvégre a színikritikusnak az a munkája, hogy tíz-húsz-harminc-negyven év tapasztalata és évi több száz előadás alapján kövesse, hol tart ma a színház, és valamiért nagyon rossz lenne, ha ez a tudás beépülne a POSZT versenyprogramjába. És valamiért nagyon rossz lenne az is, ha az esztétikai rétegen túl is gondolna bárki bármit erről a fesztiválról: az uralkodó vélemény szerint csak azt szabad vizsgálni, hogy egy előadás jó-e vagy sem a maga kategóriáján belül, de azt például már nem, hogy az adott előadás esetleg elkészülhetett volna-e pontosan ugyanígy mondjuk 20 évvel ezelőtt is, vagy netán leszűrhető belőle az idei évszám.

Idén adták át először a Halász Péter-díjat, amely – szörnyű, de igaz – nem az esztétikai értelemben véve legjobb előadást kereste, hanem azt, amelyik felforgat, vitát ingerel, újat keres. A következő előadások kaptak jelölést a díjra:

  • egy, amely a nézőkkel aktívan kommunikálva, személyesen is megszólítva őket arról gondolkodott, lehet-e egyenlőségről beszélni Erdélyben románok és magyarok együttélése kapcsán;
  • egy, amely különös színházi nyelvet használva szembesítette a nézőit rengeteg idézőjel között a romákkal kapcsolatos pozitív és negatív sztereotípiákkal;
  • egy lakásszínházi előadás, amely arról gondolkodott, hogyan tud alkotni egy táncművész, ha gyereke születik, mennyiben tud az anyaság és a teljes jogú művészlét megférni egymással;
  • egy, amelyben egy színház a saját közönségétől kért történeteket, és kérte fel magukat a nézőket, hogy mondják is el azokat;
  • egy, amelyben az író maga mondta el a művét, folyamatos interakcióban a nézőkkel;
  • és egy, amely az ügynökmúltat tárgyalta.

A POSZT versenyprogramjába nemhogy olyan előadás nem fért be, amely bármilyen módon szakítana a klasszikus színházi felállással, de még csak a független színtér sem képviselteti magát egyetlen, akármilyen konzervatív előadással sem. (És nem, mindez nem esztétikai ítélet: természetesen a legkonzervatívabb előadás is lehet jó és értékes.)

Üzembiztos működés kell ide és profit, és nem kell bolygatni senkit. Ki tudja, miért – a hivatalos kommunikáció szerint csakis a jegyeladások miatt – nincs itt az az előadás sem, amelyikben felvillan Orbán Viktor arca, hiába volt eredetileg meghívva.

Nincs itt semmi látnivaló, csak néhány előadás, ahogy év közben is, este héttől tízig.

Hát mit lehet erről írni?

(Borítókép: POSZT felirat Széchenyi téren a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) megnyitójának napján Színházban 2019. június 6-án. Fotó: Sóki Tamás / MTI)

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!