Itt az első homályos kép a Loki sorozatból

2019.06.10. 10:58

Idén novemberben indul majd a Disney streamingszolgáltatása, amivel könnyen lehet, hogy teljesen elpusztít minden hasonló szolgáltatást, annyi fontos tartalom tulajdonosa a cég. A Disney+-on indul majd többek között a szolgáltatással nagyjából egy időben a Loki című sorozat, ami a Marvel-univerzumban játszódik majd, és Thor csínytevő testvérének a történeteit láthatjuk majd benne, ráadásul Tom Hiddlestonnal a főszerepben.

A sorozatról a hozzávetőleges premiert és a főszereplőt leszámítva gyakorlatilag semmit sem tudni, ezért is érdekes, hogy a Disney hétvégi, befektetőknek tartott eseményén egy pillanatra feltűnt a háttérben.

Ha minden igaz, ez az első hivatalos kép a készülő sorozatról, ami persze nem visz sokkal közelebb ahhoz, hogy mégis miről lehet majd szó. A kissé homályos képen láthatjuk Lokit, meg valamiféle városias környezetet, a képet árgus szemekkel firtató rajongók azt is kiszúrták, hogy valószínűleg a 70-es években, egészen pontosan 1975-76-ban járhatunk. Ezt arra alapozzák, hogy A cápa című filmet adja a kép hátterében a mozi, és a járművek, valamint az öltözékek is ezt sugallják.

Azt viszont nem lehet ennyiből állítani, hogy az egész sorozat a 70-es években játszódik majd. Az eddig kiszivárgott információk szerint valami olyasmi lehet a történet, hogy Loki különféle fontos történelmi, popkulturális események körül tűnik majd fel, egyfajta alternatív történelmet elővezetve, amiben azt láthatjuk, bizonyos események hogyan valósultak meg vagy éppen maradtak el Loki ármánykodásainak köszönhetően.

(Slashfilm)