Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Az elmebetegek múzeuma földhöz veri a látogatót

DSC 9800
2019.06.24. 22:10 Módosítva: 2019.06.24. 23:08

Az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjteménye egy kicsi és alig ismert ablak az elmebetegek világába. Az elképesztően sokszínű, Magyarországon egyedülálló tárgyegyüttes és archívum nemcsak műtárgyak tömege, hanem terápiatörténet és a magyar elmeügy dokumentációja is. Itt együtt lóg a „magyar van Gogh” festménye és Magda Marinko börtönbeli rajza a régi kényszerzubbony mellett, de a magyar törpetársadalom emlékét is ápolják.

Az áthelyezéseket, szétszabdaltságot és újraegyesítést megélt különleges gyűjtemény a Budapest–angyalföldi Elme- és Ideggyógyintézet (ma Nyírő Gyula Kórház) és a Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda (a „Lipót”, 2007-es megszüntetésekor OPNI) kezeltjei által létrehozott műtárgyakból és egy intézettörténeti dokumentációból áll. Az OPNI bezárása után 2008-ban az MTA átvette az anyagot. A Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény 2016-ban költözött a jelenlegi, nem kifejezetten múzeumi reprezentációra szánt irodaépületbe, ahol előzetes egyeztetéssel látogatható. Mi is így néztük meg.

Mélységek, magasságok, távolságok

Az 1868-ban alapított „Lipót” és az 1883-tól működő angyalföldi intézet margóra pozícionált helyek, a társadalom és az élet a város akkori szélére kihelyezett tagozatai voltak, meséli Aknai Katalin, a gyűjtemény egyik művészettörténész munkatársa.

Dr. Selig Árpád az 1910-es években másodorvosként kezdte a mai gyűjtemény alapozását, később az angyalföldi intézet igazgatójaként pedig nemcsak parkosított, pálmaházat építtetett és infrastruktúrát fejlesztett, hanem elindította egy múzeum létrehozását is az ápoltak munkáiból. Ebben a korabeli magyar elmeügyi viszonyok között hihetetlenül előremutató szándékban benne volt a társadalom felé való nyitás és az elmebetegügy láthatóvá válása mellett az is, hogy Selig dokumentálni akarta az intézmény és a saját működését. Korai halála miatt utóda, dr. Zsakó István nyitotta meg 1931-ben a Seligről elnevezett, de Elmebetegügyi vagy Pszichiátriai Múzeumként is emlegetett gyűjteményt. Az angyalföldi intézetben három szobát kapott a betegek munkái mellett anatómiai, történeti, az örökléskutatási és a grafológiai részlegekre osztható gyűjtemény, amely a gyöngyösi és gyulai elmeosztályokkal együttműködve született.

„Az itteni múzeumban összegyűjtött anyag nem valami bizarr különlegesség, holmi fejletlen érzékkel elkövetett művészkedések és írások halmaza, hanem alkalmas eszköz a bepillantásra és mérlegelésre egy olyan területen, amely az össztársadalomnak az elmebetegekhez való viszonyát mutatja. Olyan ablakhoz hasonlítható, amelyen keresztül

beláthatunk azokba a mélységekbe, magasságokba és távolságokba egyenes és ferde síkokban, amelyekben az emberi kóros elme minden elképzelhető működése lejátszódik

– idézte dr. Zsakót az 1931-es Budapesti Orvosi Ujság.

Zsakót 1936-ban áthelyezték a Lipótmezőre, ahová magával vitte és tovább gyarapította a Selig Múzeumot. A második világháború utolsó éveiben, az intézet kiürítésekor az anyagot becsomagolták és megőrzésre szétosztották. A megfogyatkozott, töredékessé vált anyag az ötvenes-hatvanas években tovább hányódott. 1988-ban, a „Lipót” alapításának 120. évfordulójára installálták újra, és ebben az állapotában érte meg az intézmény már említett megszűnését 2007-ben.

Skizofrének, depressziósok, festők és bűnözök

A komplex és sokszínű gyűjtemény nagy részét az intézetek terápiás céllal működő műhelyeiben két nagy hullámban, a harmincas-negyvenes és a hetvenes-nyolcvanas években készült tárgyak, festmények, kerámiák, papír- és textilmunkák teszik ki. Igazi kuriózumok a géz- és rongydarabkákból, szalagokból összevarrt cipők, vagy a „román királynő nyári és téli koronái” a negyvenes évekből. A „Lipót” egyik termét szinte teljesen betöltő, ma már dokumentumértékű makettje az 1910-es évek második felében készülhetett.

Az egykori múzeum nyitásakor ezren felül volt a kiállított tárgyak száma. A korabeli sajtó többször cikkezett a „lelki rokkantak” múzeumáról, innen tudjuk például azt is, hogy az ápoltak hangját gramofonlemezre vették.

Az egyiken például az intézetnek egy volt opera-énekesnő lakója énekli el a Faust egyik nagy áriáját, de a szöveghez a legtriviálisabb gorombaságokat fűzi

– írta a Tolnai Világlapja Az élőhalottak múzeuma címmel. De sok mással együtt ez is eltűnt a háború, a költözések és átalakulások között.

Külön teremben, ún. látványraktárban van a mozgatható falakon elhelyezett festmény-, grafika- és skiccgyűjtemény, főként portrék, tájképek, festménymásolatok. Egymás mellett laikus és hivatásos festők munkái, köztük igazi nagy művészek alkotásai is. Lipótmező híresebb ápoltja volt például Nemes Lampérth József, Zórád Géza, Áronson Gábor. A gyűjtemény 19 művet őriz a magát „a magyar van Gogh”-nak nevező Pál Istvántól, akinek a Betegek társalgója című képe van Gogh Kávéházi jelenetére emlékeztet. A képzőművészeti akadémiát végzett Pált régi barátja, Füst Milán látogatta a tébolydában (kettejük harmincéves barátságának pár éve új kutatási eredményeket is feltáró kiállítást szenteltek). Pált a második világháború a gyöngyösi elmegyógyintézetben érte, innen veszett nyoma: zsidósága és elmebetegsége külön-külön is belépő lehetett a megsemmisítőtáborokba. Diagnózisa szerint skizofréniától és a depressziótól szenvedett, ez a művészettörténet szempontjából azért is kivételes adat, mert általában kevés alkotáshoz lehet konkrét betegséget kapcsolni.

A kevéssé ismert Bártfai István évekig Angyalföld kezeltje volt, foglalkozására nézve meteorológus és csillagász, aki egyéves müncheni festészeti tanulmányok után került gondozásba. Ő a képzeletben a Marson töltött évek élményeiből teremtett magánmitológiát, a holdbéli táj több festményének és tusrajzának témája lett.

A századeleji magyar festészet egyik legnagyobb mestere, Gulácsy Lajos is a Lipót lakója volt 1917-től, és bár esetenként rajzolt, már nem volt alkotóképes állapotban. Az őt látogató Lehel Ferenc írta a 19. és a 20. századot összekötő skizofréniáról: „mindenki, mindenki, [...Manet, és Wagner, Ibsen, igen, és főleg Dosztojevszkij, főleg, meg Baudelaire,  [...] mindenki skizofréniás volt.

Az egész század degenerált, paranoiás volt. És csupa terhelt és eszelős. Kik az utcán szaladgálunk, mindnyájan azok vagyunk, szadisták és mazohisták, onanisták és homoszexuálisak, hasisevők, morfinisták és kokainélvezők.

Legújabbkori gyűjtésnek számít a bérgyilkos Magda Marinko néhány ijesztő rajza, amely a szegedi Csillagbörtönből származik a kilencvenes évekből. Az OPNI bezárása óta helyszűkétől szenvedő, és a közönségtől jórészt elzárt múzeum befogadóképessége limitált, újabb tárgyak ritkán kerülnek be a gyűjteménybe. Az outsider artnak vagy durvasága és nyersessége miatt egykor art brutnek nevezett művészettel ma már külön erre szakosodott galériák foglalkoznak.

Emlékül a magyar törpetársadalomtól

A múzeum hányatott sorsa miatt több egykori képe és tárgya már csak a fotókról azonosítható, de nem csak ezekre jók a dr. Zsakó által összeállított fényképalbumok. Az egykori múzeumi enteriőrökről, intézet mindennapi tereiről, ápoltakról, ápolókról és a közbeszédben bolonddoktoroknak nevezett orvosokról készült fényképek és rajzok iszonyatosan érdekes források. Külön albumot raktak össze az ápoltak arcképes nyilvántartásából, ebbe az intézménybe érkezéskor készített, a rabosító fényképeket idéző fotók kerültek. Nem lehet az sem véletlen, hogy a Selig Múzeum vendégkönyve szerint a pszichológushallgatók mellett a detektívképző diákjai is látogatták a gyűjteményt.

Megőrizték a városligeti Vurstliban fellépő Liliputi Színház „A magyar törpetársadalomtól” felirattal ellátott emlékalbumát, amelyet egyik lipótmezei fellépésükkor ajándékoztak az intézetnek. Érdekes dokumentumegyüttes még az 1931 és 1939 között a napi sajtóból gyűjtött Elmeügyi Hírek: elképesztő kincsesbánya, egy korabeli Arcanum, melyben a bármiben megnyilvánuló deviancia volt a keresőszó. A betegek és orvosok feladata lehetett az újságfigyelés, és sok dolguk volt, mert egyes években az intézet többet költött folyóiratokra és könyvekre, mint gyógyszerre.

Ma a gyűjteményben nagyjából kétezer tárgy található, a szűk hely csak kisebb kiállításokra elég. Az előzetes egyeztetéssel látogatható Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény csaknem száz év pszichiátriai kezeltjeinek munkáival és archívumával nyit ablakot az elmebetegek és orvosaik világára.

Az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjteményről (1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4. B ép. 6. em. ) itt olvashat többet. Mi a Budapest Art Week keretében szervezett tárlatvezetésen vettünk részt.

(Borítókép: Az ápoltak kerámiái a Pszichiátriai Művészeti Gyűjteményben. Fotó: Bődey János / Index)