Emília
13 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Sárkányokkal tették még veszélyesebbé a Trónok harca-társasjátékot

IMG 0422
2019.06.27. 05:08

Jó pár évvel ezelőtt mi is kipróbáltuk a már Magyarországon is megjelent Trónok harca-társasjátékot, ami egy tökéletes apropó ahhoz, hogy az ember véresen összevesszen a legjobb barátaival. A játék ugyanis ténylegesen arra ösztönöz minket, hogy a könyvekhez és sorozathoz hasonlóan kössünk szövetségeket egymással, majd egy váratlan pillanatban ezeket rúgjuk fel, és rohadék módon támadjuk hátba a barátainkat a győzelem érdekében. Éppen azért annyira szerethető a játék, mert ténylegesen kulcsszerepet kap benne a diplomácia, a stratégia, a manipuláció és az ármánykodás, miközben a különböző házak és karakterek bőrébe bújva egy Trónok harca-rajongó társasággal simán szerepjátékozni is lehet benne.

Nemrég megjelent a Deltavision gondozásában a társas sokadik kiegészítője A sárkányok anyja címmel, amely annyit csavar a már bevált formulán, hogy Westeros mellett megjelenik Essos is a játékban, méghozzá játszható Targaryen-házzal, amihez

kapunk három darab sárkányt is.

A sárkányoknak is a jó édesanyját!

Az alapjátéknak ugyebár annyi a lényege, mint az első könyvnek. Westeroson kitör a háború, mindenki király akar lenni, a tradicionálisan nagy házak pedig egymásnak esnek szerte a térképen. Minden játékos egy házat irányít (a kiegészítővel együtt Martell, Tyrell, Baratheon, Targaryen, Stark, Greyjoy, Arryn, Lannister), és 10 köre van arra, hogy a legtöbb olyan területet foglalja el, ahol van vár. Akinek összejön hét vár, az nyert, de ha a 10. körre sem sikerül senkinek, akkor azé a dicsőség, aki a legtöbb váras területtel rendelkezik.

Az eredeti játék kiegészítők és plusz játszható házak nélkül is maratoni program volt, A sárkányok anyjával viszont bátran kijelenthető, hogy az akár 6-8 órás játékidő gond nélkül felkúszhat 10-12 órára.

Egyrészről megjelennek az Arrynok (a kiegészítőhöz a második kiadású alapjáték kell, amelyben már a Martellek is benne vannak), emiatt földrajzilag is bonyolódnak az erőviszonyok a térképen, másrészről figyelni kell a tengerentúlra, ahol a Targaryennel játszó játékos nem csak szabadon hizlalhatja a seregeit, hanem a három darab sárkányával oda repül, és azt támad meg Westeroson és Essoson, akit csak akar. Az alapjáték mindig is azért volt lenyűgöző, mert az elején a felek mindig a szomszédokat kezdik el először csesztetni, egy Stark képes úgy lejátszani egy teljes 10 körös menetet, hogy soha életében nem kell érintkeznie egy Tyrellel. A bármikor, bárhonnan támadó Targaryen-sárkányok miatt azonban ez a fajta biztonságérzet eltűnt. Arról nem is beszélve, hogy amíg a Starkok tradicionálisan elég nyugisan töltik a játék első pár körét a kevés szomszédos ház miatt, a kiegészítőben kénytelenek Essosra is figyelni, ahonnan a Targaryen-sereg 2-3 hajóval gond nélkül ráönti az embereit a túl bátran portyázó északiakra.

Szintén újdonság, hogy klassz kis kiegészítő funkcióként megjelenik a játékban a Vasbank, ahol katonákat, hajókat vagy más bónuszokat is lehet vásárolni, illetve harchoz random változókat is adnak, hogy ezzel kavarják meg a csatákat, azonban mi ezt a lehetőséget kihagytuk, hiszen

a Trónok harca-társasnak éppen az a szépsége, hogy alig van benne randomfaktor, nem kell benne kockázni, hanem minden apró lépésünket körökre előre megtervezni, és akkor nem történhet akkora baj.

Például olyan baj, hogy a Stark játékos a jól megszokott északi nyugalom közepén könnyedén csatolgatja magához a délebbi várakat, majd elkerekedett szemekkel konstatálja, hogy minden egysége az Arrynok meg a Greyjoyok szájában van, miközben keletről megérkezik egy sereg hódító Targaryen. Természetesen én voltam a Starkokkal.

Sárkányölő Ned Stark

Mi a lehető legdurvább felállásban próbáltuk ki az új kiegészítőt, tehát összesen nyolcan voltunk mind a nyolc darab házzal. Az új verzióban van már vazallusrendszer, amelynek köszönhetően ha kevesebben is játszanak, a kimaradó házak seregeit is tudjuk irányítani, de mivel a többség gyakorlott trónokharcázónak számít, ragaszkodtunk a nyolc fős epikus hátbaszúrás-maratonhoz. Ennek az lett az eredménye, hogy

olyan délután kettőtől hajnali negyed egyig tartott lejátszani szabálymagyarázással egy darab játékot.

A társas eddig is iszonyatosan lassú és komplex volt, de most még ennél is lassabb és komplexebb lett attól, hogy el kell felejteni a már berögződött taktikákat. A Baratheonokat például rögtön szorongatják a Targaryenek és az Arrynok is, a Greyjoyok kénytelenek sokkal hamarabb észak felé mozogni, egyedül a Lannisterekről mondható el még mindig, hogy ők továbbra is megszívják, mert gyakorlatilag 3-4 házat kapnak azonnal a nyakukba.

A mi esetünkben a játék elején az alábbi módon néztek ki az erőviszonyok:

  • délen a Martellek és Tyrellek jól lefoglalták egymást,
  • északon a Starkok és az Arrynok hamar békét kötöttek,
  • kicsit lejjebb a Greyjoyok és a Lannisterek a játék végéig nyúzták egymást,
  • szegény Baratheonokba meg mindenki bele-belemart, ha éppen arra járt.

Jómagamat csapnivalóan rossz stratégának tartom, éppen ezért is lendültem be annyira a Starkokkal, miután jó korán szövetségre léptem az Arrynokkal. A Greyjoyok szépen eljátszadoztak a Lannisterekkel, így szabad volt az út egészen a Nyakig, hogy terjeszkedjek. Azonban nem szoktam hozzá a Targaryenek létezéséhez, és harmadik-negyedik körre azon kaptam magam, hogy a játékot már biztosan nem nyerhetem meg, miután egy rakás Targaryen kelt át a tengeren Braavos irányából, és foglalták el a Vasbank után a területeimet könnyedén. A Targaryenek úgy működnek, hogy előre meg kell jelölniük, melyik várakat veszik célba, és

úgy éreztem magam, amikor a Targaryen vezér csupa Stark-várra tette le a sárkányjelzőjét, mint az egyszerű kovácsinas Bolhavégben, aki először meglátja a sárkány árnyékát a főtéren, mielőtt porrá égetné királyvárat.

Ott is el is dőlt, hogy a játék közepén 1-2 várra redukálódott királyságommal garantáltan esélyem sem lesz megnyerni a játékot - pláne azok után, hogy a rohadék Greyjoyok elpusztították a maradék hajóimat -, így úgy döntöttem, hogy előhúzom a bennem szunnyadó Havas Jont, és a saját királyságom helyett az egész kontinens védelmére kelek. Magyarul: megölöm a sárkányokat.

És itt jön képbe az a része a társasnak, amit annyira imádok. Kifejezetten rossz stratéga vagyok, így soha életemben még csak közelébe sem kerültem annak, hogy megnyerjem a játékot. Viszont azzal, hogy a társas ennyire szuperül engedi, hogy megfelelő társasággal teljesen elmerüljünk a karaktereinkben, biztos vesztesként is volt még bennem annyi motiváció, hogy akkor legalább a szemét Targaryenektől mentsem meg a hazát.

Ez olyannyira sikerült, hogy a háromból két sárkányt sikerült megölnöm az öreg Ned Starkkal, amivel annyit elértem, hogy a Targaryen-játékos is fixen lemondhatott a végső győzelemről. Ezek a kis apró szemétkedések adják meg igazán az ízét a játéknak, mint például amikor a játék végén a halott sárkányoktól megrészegülve galád módon hátba támadtam a velem végig tisztességes szövetséget alkotó Arrynokat, de elszámoltam magam, és onnantól nem csak az dőlt el, hogy nem nyerhetek, hanem az is, hogy egy szar ember vagyok. Az már más kérdés, hogy a játék végén realizáltam, hogy három szabály félreértelmezésével is folyamatosan magamat szívattam, ezért tényleg elképesztően fontos, hogy minden játék elején szánjunk fél órát szabálymagyarázásra, és akkor is figyeljünk oda, ha azt hisszük, mindent jól tudunk.

Nem kezdőknek való vidék

Miközben az új kiegészítő a lehető legjobb dolog, ami a társassal történhetett, nagyon fontos pár szót szólni a dolgok árnyoldaláról is. Erre tényleg rá kell szánni egy teljes napot, és rendesen átbeszélni mindent, ahogy érdemes egy ajtó méretű asztalt is szerezni, mert az új plusz térképpel meg a rengeteg kis aprósággal bőven kell a hely. Szintén nagyon fontos, hogy a 10-12 órás maratoni játék elkerülésére érdemes valamiféle stopperes megoldáson gondolkodni. Az utolsó 3-4 körre nagyjából eldől, hogy kik lehetnek a végső győztesek, és állati unalmas tud lenni, hogy az 1-2 várra fogyatkozott játékosok fél pillanat alatt lelépik a köreiket, míg a valódi csatát folytató nagykutyák akár 10-15 percig is képesek azon gondolkodni, hogy most akkor melyik egységgel hova támadjanak, milyen hőst játszanak ki, hogyan mozgassák a seregeiket.

Éppen ezért tudom ajánlani, hogy

  1. Tényleg mindenki jól előre találja ki, mit akar csinálni a maga körében, ne akkor, amikor rákerül a sor.
  2. Valamiféle stoppert vagy időlimitet érdemes alkalmazni.
  3. Illetve olyan időben kezdeni a játékot, hogy pont a vége ne nyúljon késő éjszakába, mert akkor különösen irritálóak tudnak lenni a már nem fontos játékosok állandó nyávogásai.

A mi játékunkat egyébként végül a Greyjoyok nyerték, akik egész végig semmi mást nem csináltak, csak a Lannisterek vérét szívták, és röhögtek a markukba, amikor a Starkokat megkopasztották a Targaryenek. Fontos tanulság, hogy érdemes akár nagyon hamar áthajózni Essosba, egyrészről könnyen szerezhető területek miatt, másrészről a Targaryenek gyengítéséért is, mert az első körökben a sárkányok még gyengék. Nálunk ez nem sikerült, és kizárólag a kamikaze Starkoknak köszönhető, hogy idő előtt meghaltak a sárkányok, mert ha a játék végére hagyjuk a legyőzésüket, akkor könnyen pórul járhat mindenki.

Viszont azt is érdemes figyelembe venni, hogy a Targaryenek speciális helyzete miatt semmiképpen se kezdőjátékos legyen velük először. Nagyon másként kell gondolkodni a játékban, és mi azt tapasztaltuk, hogy egymással harcoló felek is képesek egy-egy alkalomra összefogni, ha sárkányokat kell támadni. Emiatt az ellenséges hangulat miatt a Targaryeneknek is ajánlott még azelőtt szövetség(ek)et kötni, hogy betették a lábukat Westerosra, mert pár kiherélt Martell és Lannister a hetedik körben túl sokat nem tud segíteni.

A lényeg, hogy A sárkányok anyja kiegészítő egy fantasztikus alkalom arra, hogy a sorozatért, könyvekért rajongó társaságok újra elővegyék a társast, és pótolják vele a Trónok harca vége óta keletkezett űrt. A sárkányok, a Vasbank és rengeteg apróság annyira összetetté teszi az egészet, hogy picit tényleg elhihetjük, hogy kizárólag a mi döntésünktől függ, ki ül a végén a Vastrónra.

(Borítókép: Czabán Samu)