István, Vajk
18 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Szentendrén két lépést kell tenni egy bizarr világért

0O3A00567 1
2019.07.13. 13:37

Szentendrén kóborolni a következő néhány héten mindenképp egy bizarr élmény, gyakorlatilag pár métert kell sétálni, hogy lássunk kínai pincéreket magyar éttermek napi menüiről kiabálni kínai turistáknak, és Nagy Krisztát kivetítőn énekelni egy dalt arról, hogy valaki húzza a farkára. A Bogdányi útról nyíló MűvészetMalomban most négy kiállítás is van egyszerre az Art Capital nevű rendezvénysorozat ernyője alatt, és ezek mind elég jó menekülőutat kínálnak annak, akinek sok a sétálóutcai kerámiás-szőttes giccs és a magyaros ebédmenü. Csak klasszikus művészetre ne számítson senki, itt a szobrok nonfiguratívak, a vásznak helyett óriási rotorra és ólomlemezekre vetítenek, amatőr pornófotókat lakkoznak, és igen, Nagy Kriszta a vaginájáról énekel. Ez a négy kiállítás látható szeptember 1-ig a volt fűrészmalomban, egy ötödik tárlat pedig, amiről külön cikkben írunk, a magyar szürrealizmust mutatja be a Ferenczy Múzeumban.

Dmitrij Kavarga: Anyag és test. Mérgező antropocentrizmus

Az orosz Dmitrij Kavarga kiállításának címe és projektleírása kapásból olyan, hogy az embernek kedve lenne sarkon fordulni, és azonnal inkább egy könyvtárban tölteni egy napot, pedig a lényege nagyon egyszerű: egyszer az egész emberiség el fog pusztulni, és a pusztulatban egy hatalmas masszává fog összeállni, valahogy úgy, ahogy a millió évvel ezelőtti kor lényei is csak egy kőzetrétegként maradtak fenn. Kavarga ehhez polimerből nyomtat magának tárgyakat, vagy fröccsöntött játékkatonákat használ, vagy dínófigurákat passzíroz össze, és hatalmas, David Cronenberg filmjeire emlékeztető (eXistenZ, A légy) förmedvényeket, vagy keretbe helyezett kőzettáblákat alkot belőlük.

A szörnyek amúgy sokkal hatásosabbak, mint a falra helyezett képei, van a kiállítótér emeletén egy olyan lény, ami, ha közelebb megyünk hozzá, szinte szuszogni kezd. A lényeket viszont nem úgy kell elképzelni, mint homogén, egységes szörnyeket, hanem olyan hibridek, amik az ipari forradalom óta a Földet szétbombázó emberiséget hivatottak jelképezni: híres emberek miniszobrai, emberfigurák, amik egy adott ponton összeolvadnak valami szörnyű nyákká a szemünk előtt.

Az egyik installációnak, egy vízszintesen felfüggesztett figurának emberfeje van, de a koponyájából tárgyak állnak ki, a testének vége már A nyolcadik utas: a halál tojásának mozgására emlékeztető módon mocorog egy átlátszó zsákban, miközben az egész szerkezet tájképeket futtató monitorok között lebeg. Elég kemény a tárlat vége is, ahol Kavarga az 1906-os tunguszkai meteorbecsapódást dolgozta fel a padlástérben egy plafonra függesztett, szobaméretű, kráteres, szőrös bőrdarabra emlékeztető anyaggal, ami hangosan rezeg is. Kell az egész után pár gombóc fagyi.

(Videojátékosoknak mondom, hogy a kiállítás legtöbb eleme - főleg egy futószalagos rész, amit a látogató hajthat egy futópaddal, illetve maguk az egymásba olvadt lények - erősen emlékeztet a különösen nyomasztó Inside-ra.)

Csurka Eszter: Alpha

A rendezőnek és fotósnak tanult Csurka Eszter kiállítása alapvetően a szobrokról szól, de azokkal kicsit nehéz bármit is kezdeni önmagukban: mind nonfiguratív, szándékosan szétcsúszó, elmosódó, elkenődő forma, ami a gyufa lángjától kezdve a széttépett köntösön át Songoku frizurájáig gyakorlatilag bármi lehet. Csurka az ébrenlét és álom közötti alfaállapotot lőtte be magának az installációval, és a félhomály ellenére sem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez sikerült, viszont mindenképpen érdekes közeget teremtett a műveinek; néhány szobor egy külön szobában van, ahol a falakat fémszínű műanyagredőzet borítja, a bejáratokat pedig alufólia, ez a kilencvenes évek rap-videóira emlékeztető fémes hatás pedig több térben is visszaköszön. Ami kifejezetten szép, bár a szobrok utáni, szétcsúszott, valószínűleg egy MOMÉ-s fotószemináriumról készült festmény eléggé kilóg az összképből.

Eva Schlegel: un-limited

Én még nem láttam olyan installációt, amit egy hatalmas, több méter átmérőjű propellerre vetítettek, szóval egy ideig sikerült úgy bámulni Evan Schlegel egyik munkáját, hogy azzal nem is törődtem, miről szól, csak azzal, hogy marha hangos, és olyan, mintha hipnotizálnának. Egyébként a repülésről szól. A gigászi ventilátor úgy forog, hogy az ebből kialakult felületen a repülésről, gravitációról, zuhanásról szóló szövegeket is könnyű elolvasni. De ha ez nem lenne elég, Schlegel hasonló témát dolgoz fel az ólomra készült nyomatain is, amiken ejtőernyőző emberek szerepelnek, illetve az egyik eldugott vetítésén egy kozmikus, űrbeli repülést is, ami őszintén szólva inkább egy tudományos-ismeretterjesztő animációhoz hasonlított. Viszont egy másik eldugott szekcióban, egy 18-as karika után valami teljesen váratlan dolog következett: amatőr osztrák pornófotók.

A művész ezeket lomtalanításokon, a szemétben találta, aztán egy legendás, hatvanas évekbeli kupleráj képeivel is bővítette a gyűjteményét. Schlegel ezeket a képeket felvitte először egy krétafelületre, majd különböző, színes lakkrétegekkel lekente. Megmondom őszintén, lövésem sincsen, hogy mi köze van ennek bármihez, amit a kiállítás többi részén lehet látni, és mi szükség volt erre, de egyáltalán nem panaszkodom, én nem bánom, ha bármilyen elválasztó fal mögött régi idők lelakkozott szexképeit lehet nézegetni.

Nagy Kriszta x-T: Csipke Rózsika halott

Nehéz a MűvészetMalom udvaráról nem rögtön Nagy Kriszta x-T kiállítására bemenni, mert amíg a többit semmilyen fémajtók mögé rakták, addig a "Csipke Rózsika halott" belsejéből csak úgy burjánzanak kifelé a hívogató, vörös műrózsák. A címéhez híven Nagy a mesét dolgozta fel, azzal a csavarral, hogy hiába érkeztek meg Csipkerózsika figurájához a királyfik, a várát körülvevő halálos töviseken mind elhullott, ezért sosem ébredt fel, és nem tudta teljesen megélni az életét. A halott királyfikat a falra stencilezett csontvázak jelenítik meg, míg (spoiler) a legbelső szobában, messziről, egy lezárt lépcső tetejéről mi is meg tudjuk nézni Csipke hulláját a feldíszített ágyán. Miközben mindent beborítanak a mérges, gyilkos rózsák.



Eddig minden rendben, de a kiállításnak van két problémás eleme: amellett, hogy Csipke Rózsika tetemét csak messziről, magasból tudjuk megnézni, ugyanúgy nem lehet rendesen látni, hogy Nagy mit írt arra a hatalmas, meztelen testét ábrázoló lepelre, amit az ágy mögé függesztett. A baszás valamilyen formában szerepel, illetve láttam azt a szót, hogy “tűzforró”, de többet nem tudtam kivenni. A kiállítás középpontjára helyezett vetítésből viszont annál inkább, itt Nagy saját magát vetíti ki, egy viszonylag nagy felületen, és két, népies fordulatokkal teli dalt énekel többek között arról, hogy valaki húzza őt a farkára. Egészen furcsán működik a cenzúra, mert a “segg” némítva lett a dalszövegből, de a “vagina”, és a “farok” nem.

Nagy Kriszta képzőművészete szinte mindig saját magáról szólt, de ide mintha ékkel és kalapáccsal erőltette volna be magát, teljesen feleslegesen, mert az amúgy erős, következes, és jól kigondolt koncepciót gyengíti. Ahogy az is, hogy a kiállítás reklámplakátját magán a kiállításon is elhelyezte - de az “asszisztens” szót ezen sem sikerült kijavítani.

(További információ a kiállításokról az Art Capital honlapján.)