Sámuel, Hajna
19 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Amikor Szibériát csináltak Badacsonyból

DSC 1234
2019.07.18. 14:00

Rákosi képes volt a Badacsonyból is Szibériát csinálni Sztálin kedvéért, de erről tíz év múlva már senki nem akart beszélni a kádári Riviéra hullámain sodródva. Az egykor az ország legtöbb macskakövét szállító badacsonyi bazaltbányában 1949 és 1954 között kényszermunkatábor működött, Bacsó Péter 1967-ben filmet forgatott róla, mi pedig találtunk valakit, aki munkaszolgálatos kiskatonaként követ tört benne. Az Index Mi Vidékünk projektje Veszprém megyében jár.

Nemcsak Angyalföld macskaköves útjaira jutott belőle

A Badacsonyi Bazaltbánya részvénytársaságot 1905-ben alapította a kőbányai serfőzdéből meggazdagodó tószegi Freund család. Két telepük volt: Badacsonytomajon és Badacsonytördemicen, a hegy tetején kialakított kőbányákat mindkét helyen drótkötélpálya kötötte össze a lenti zúzóüzemekkel. A rendszeres bazaltbányászat a tapolcai vasútvonal megnyitása után indult meg, a második világháború előtti időkben már itt készült az ország legtöbb macskaköve, nagyjából háromszáz munkással.

A hadiüzemmé nyilvánított és katonai parancsnok irányítására bízott bányában zsidó munkaszolgálatosokat is dolgoztattak; az 1944-ben szétbombázott gyártelepen a romeltakarítás után 1946-ban indult újra a termelés. Az háborús károk újjáépítéséhez az államosított üzemben megduplázták a munkáslétszámot, és két műszakban, reggel négytől este tízig dolgoztak.

Az ötvenes évekre beért az évtizedes környezetvédelmi lobbi (melynek egyik korai harcosa éppen a badacsonyi nyaralótulajdonos írófejedelem, Herczeg Ferenc volt a két háború közötti időszakban), a bánya kitermelését korlátozták, 1965-re pedig teljesen leállították. Addigra hatvan év alatt tizenkét millió tonna bazaltot hordtak el a Badacsonyból (a környékbeli Haláp-hegy ennél is rosszabbul járt, kúpjának egy része eltűnt a bazaltbányászat során).

Badacsony, a mi kis Szibériánk

Kevésbé ismert tény, hogy nemcsak a második világháború alatt dolgoztattak itt különböző okból és elnevezések alatt munkaszolgálatosokat, hanem 1949 és 1954 között is. A helytörténész Kalmár László írásaiból tudjuk, hogy 1949 tavaszán a Badacsony egyik legszebb kilátópontján, a régi bánya 70-80 méter magas sziklafalai alatt szögesdróttal körülvett, szigorúan őrzött tábort létesítettek a kőbányában dolgoztatott foglyoknak.  A tábor magja egy elhagyott bányászlakás volt, ebben volt az iroda, a raktár és az őrség helye, a mellé épített lapos tetős, L alakú, börtönszerű épületben pedig a rabokat zsúfolták össze.

Milyen kár, hogy nincs Szibériánk

kesergett állítólag Rákosi, de megtalálta a módját, hogy ne csak a traktorista lányok beszervezésében, hanem a kényszermunkatáborok felállításában is követhesse a szovjet példát. A rendszer ellenségeit, a politikailag megbízhatatlannak tartott elemeket sokszor kideríthetetlen és irracionális okból internálták, és gyárakban, üzemekben, bányákban dolgoztatták.

A badacsonyi táborba 1951-ben az internáltak után főleg kuláknak minősített alföldi gazdák kerültek, majd m unkaszolgálatos kiskatonák. Ők reakciós szülők fiaiként nem foghattak a kezükbe fegyvert, helyette munkával szolgálták a Népköztársaságot. Hatvan forintot kaptak havonta: a felét azonnal le is vonták, a maradék nagyjából egyenlő volt az errefelé szokásos napszámbérrel.

1953-ban, Nagy Imre kormányra kerülése után ideiglenesen megszüntették az internálás intézményét, de nem mindenki térhetett haza: az egykori rabok közül sokakat börtönbe zártak, a fővárosból és más nagyvárosokból kitiltottak, illetve rendőri felügyelet alá helyeztek és őrizték nyilvántartási lapjaikat. Az internálást véglegesen Kádár 1960-as amnesztiarendelete szüntette meg.

Jenő bácsi és Pista bácsi, a két helyi emlékezet

Amikor az Index Mi Vidékünk projektjében foglalkozni kezdtünk a témával, azt gondoltuk, hogy a helyszínen legfeljebb már csak az egykori kényszermunkatábor növényzettel sűrűn benőtt maradványait találjuk meg, hiszen hetven év elmúlt azóta, hogy a szögesdrótot felhúzták. Csakhogy kiderült, hogy vannak élő szemtanúk, akik emlékeznek rá.

Badacsonytördemicen, a bányászkolónián lakik a nyolcvanhárom éves Antal Jenő.

Olyanok voltak az elítéltek, akik sűrűjebbre rakták a kukoricát, mert olyanért is bezárták a jónépet abban az időben

– meséli az Indexnek. Fegyőrök tartottak rendet a „civilekkel” együtt dolgozó rabok között, szökés nemigen volt, csak egy esetre emlékszik, amikor valamelyik fogoly meglépett a Gulácsról.

„Nekem is megmaradt az örökség a bányáról, ’53-ban szerencsétlenül jártunk, ott maradt a szemem” – idézte fel a régi dolgokat Jenő bácsi, aki egészen az 1965-ös bányabezárásig dolgozott Badacsonyban.

Badacsonytomajon megtaláltuk Rezsuta Istvánt is, aki munkaszolgálatos kiskatonaként három hónapot húzott le a bányában, aztán pár év múlva egy tomaji lány férjeként itt telepedett le.

„Nem a Rákosi volt a hibás, hanem az a fullajtár, az a helyi vezető”– mondja Pista bácsi. Akire ennyi idő után is jobban haragszik Rákosinál, az apjának valamilyen személyes ellensége volt Pomázon, aki  1952-ben úgy szőtte a szálakat, hogy az egykori fiút származása miatt a politikailag megbízhatatlanok közé sorolták. Összesen huszonhét hónapot töltött munkaszolgálatban, a rövid badacsonyi időszak előtt és után megjárta Miskolc, Várpalota, Komló bányáit és építőiparát.

A se csomag, se látogató, kevés ellátás, megterhelő munka sivárságából Pista bácsinak a foci volt a kiút. „Elvtársak, ki tud futballozni?”, tették fel a kérdést a munkaszolgálatosok között, és innentől a kiválasztott három kiskatona felügyelet nélkül járhatott a „civilekkel” együtt tartott edzésekre. Aztán ennek is vége lett, „felszabadított minket Nagy Imre”, mondja. 1955-ben tért vissza és azóta Badacsonytomajon él, nem nevezhetjük véletlennek, hogy éppen a focipálya mellett.

Mienk a börtön, magunknak építjük

Az egykori tábor helyén ma már csak romok, elvadult növényzet és egy emléktábla áll, a rabok által naponta megtett útvonal ma turistaút. 

De van egy sokkal korábbi kísérlet is a felejtés megállítására, sőt az elhallgatás feloldására és a múlttal való szembenézésre: Bacsó Péter és Zimre Péter 1967-ben forgatott Nyár a hegyen című játékfilmje ( ide és ide kattintva nézheti meg).

„Nem a témára kerestük a helyszínt, hanem a helyszín adta a témát”– nyilatkozta Bacsó a megszűnt badacsonyi kőbánya és internálótábor területén felvett filmről, melyben egyébként szuper badacsonytomaji snittek is vannak. A forgatókönyv szerint az elhagyott tábort bontási áron kínálja a tanács, egy fiatal festő, egy francia-magyar szakos tanárnő és egy kutatóorvos (akiről később kiderül, hogy a tábor lakója volt) megveszi a romos épületeket és ott töltik a nyarat.

Persze a Nyár a hegyen nem fogható a két évvel később forgatott A tanúhoz, mégis érdekes próba a múlt feltárására, az elvarratlan szálak azonosítására és aztán soha el nem varrására.

Az akkori huszonéveseknek fogalmuk sem volt róla, milyen alapokon épült fel a felületen békésnek látszó kádári Magyarország.

-Zsidók voltak itt?

-Hülye.

-Vagy kommunisták? Vagy...nyilasok? Bocsáss meg, ez az egész mikor volt?”

De akik ott voltak, az építők és az építtetők, na ők sem igazán.

Egy kommunista ember, egy kommunista országban, egy kommunista börtönben...Nehéz ezt ma már megérteni”

– mondja a filmben az egykor itt raboskodó hithű kommunista orvos.

A helyiek közül sem hallott mindenki a hatvanöt éve feloszlatott kényszermunkatáborról. Istvándy Gergő, az egyik helyi családi pincészet borásza Badacsonytomajban nőtt fel, mégis csak felnőttként ismerte meg a történetet, azóta viszont tematikus sétákat is szervez. Az első ilyen séta még a Nagy Imre Társaság kezdeményezésére jött létre, amely máig évente indít megemlékező sétákat ide és a Zabó szőlőben lévő Nagy Imre emlékhelyhez. Tavaly pedig a budapesti műegyetem Középülettervezési Tanszékének hallgatói kísérleteztek a hely rétegeinek felfejtésével. Ide kattintva megnézheti, mire jutottak. 

(Borítókép: A Nagy Imre Társaság által állított emléktábla az egykori munkatábor helyén. Fotó: Bődey János / Index)