Magyar festő került a legnagyobb modern művészek közé

2019.09.11. 16:20

2019 szeptemberétől a világ egyik legtekintélyesebb kortárs galériája, a Gagosian képviseli a Magyarországon született, de élete jelentős részét Franciaországban töltő Hantai Simont.  Az amerikai galérialánc októberben Párizsban rendez kiállítást a 2008-ban elhunyt művésznek.

A Kálmán Makláry Fine Arts szerdai közleménye szerint a tárlaton látható lesz a budapesti galériától kölcsönzött több jelentős Hantai-festmény is. A Les noirs du blanc, les blancs du noir című kiállítás Hantai Simon 1969 és 1997 közötti fekete-fehér festményeiből és nyomataiból válogat.

A Gagosian a legnagyobb modern művészek (pl. Georg Baselitz, Andreas Gursky, Anselm Kiefer, Jeff Koons, Takashi Murakami, Ed Ruscha és Richard Serra) képviselője, és Párizs mellett olyan városokban vannak kiállítótermei, mint New York, Beverly Hills, San Francisco, London, Genf, Bázel, Róma, Athén és Hongkong.

A budapesti galéria megjegyzi: a Gagosian piaci pozíciója és több évtizedes nemzetközi tekintélye garancia arra, hogy Hantai ázsiója pár éven belül világszerte felértékelődik, pedig a 4.4 millió eurós rekordárával már most is a nemzetközi élmezőnyhöz tartozik.

A Gagosian Le Bourget tárlata 2020. március 14-ig lesz látható, szeptember 26-án pedig a Falk Miksa utcai Kálmán Makláry Fine Arts galériában is nyílik egy Hantai-kiállítás, ahol műveit Reigl Judittal, a 20. század második fele másik meghatározó magyar származású párizsi absztrakt művészével közösen mutatják be.

Hantai Simon első magyarországi életmű-kiállítása hat évvel a halála után nyílt meg a Ludwig Múzeumban (Párizs ebben is megelőzte Budapestet), több képét pedig jelenleg is meg lehet nézni a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum Magyar szürrealizmus című kiállításán.