Aggódnak a budai Vár világon egyedülálló telefonközpontjáért

Senki nem érti, miért van zárva két éve a Telefónia Múzeum

01
2019.09.11. 12:54

Két éve zárt be a budai Várban a Telefónia Múzeum, azzal az indokkal, hogy az Úri utca 49–51. szám alatti épületegyüttesbe a Belügyminisztérium költözik. Ez önmagában nem hangzik olyan nagy problémának, van olyan, hogy egy múzeum bezár és máshol nyílik meg. Csakhogy itt másról van szó. Az egyszerű kiállítási tárgyak már raktárba kerültek, a különlegesebbeket pedig – például Horthy és Kádár telefonját – a Benczúr utcai Postamúzeumban állították ki. Ám

a gyűjtemény legértékesebb, a világon egyedülálló darabját nem lehet elmozdítani.

Igazából e köré épült az egész múzeum, mint amikor egy templomot egy szent hely köré emelnek. Ez a Rotary 7A1 telefonközpont, melynek ez a világon az utolsó működő példánya. A hatalmas, egész szobát kitöltő szerkezet 1928-tól 1985-ig szolgálta a budaiakat, és amikor kivonták a forgalomból, szerencsére nem bontották el, hanem egy múzeumot alakítottak ki körülötte.

Hogy mi is ez pontosan, miért egyedülálló és miért is nem lehet elköltöztetni, arról itt írt részletesen Palotabarát éppen három évvel ezelőtt. Akkor úgy volt, hogy a kormányzat Várba költözésével ezt az épületet a Belügyminisztérium foglalja el. 2016 novemberében azonban visszavonták a költözésről rendelkező kormányrendelet azon pontjait, amelyek a Telefónia áthelyezésére vonatkoztak, vagyis úgy tűnt, hogy a múzeum a helyén maradhat. A Rotary 7A1 megmenekült, hurrá!

Azonban vannak, akik szerint ez valójában csak félsiker. Az elmúlt hetekben lelkes távközlésrajongók kerestek meg, hogy a helyzet évek óta változatlan. Az egész épület üresen áll, teljesen érthetetlen számukra, hogy miért nem látogatható a telefonközpont, és tárgyakat miért kell raktárban tárolni, mikor a közönség is megtekinthetné.

Ennél is nagyobb probléma szerintük, hogy Rotary 7A1 telefonközpont rendszeres karbantartást igényelne. Időnként be kellene kapcsolni, járatni, karbantartani, illetve félnek attól, hogy az egerek szétrágják a jól viaszolt vezetékezést. 

A Telefónia Múzeum hivatalosan a Postamúzeum egyik kiállítóhelye. Megkerestem ennek a vezetőjét, Kisfaludi Júlia igazgatót, de ő sem tudott többet mondani. Annyira nem, hogy azt sem tudja, hogyan tervezzen a következő évre.

Lesz-e múzeum, vagy nem, és ha igen, hol?

Az Úri utcai ingatlan a Belügyminisztérium birtokában van, ezért elküldtem nekik is a kérdéseimet, hogy mi a helyzet az épülettel. A hivatalos válasz szerint „az épületegyüttes felújítási tervei elkészültek. A kivitelezésre kiírt beszerzési eljárás ajánlattévő hiányában eredménytelenül zárult. A kivitelezésre kiírt beszerzési eljárás időszakában, a munka megkezdése érdekében a múzeum kiköltözött az épületből, a kiállítási tárgyakat elszállította és ideiglenesen bezárt. 

A használaton kívüli Rotary 7a1 telefonközpont és a jelenleg üzemelő digitális központ felújítás alatti megvédésére tervek készültek. A működő központ miatt a helyiségekbe történő bejutást az objektum vagyonkezelője, a Központi Ellátási Főigazgatóság folyamatosan biztosítja. Amennyiben a Telefónia Múzeum a nem használt telefonközpont karbantartása miatt kíván bejutni az épületbe, úgy azt előzetes egyeztetést követően megteheti.”

Az egyik aggódó múzeumbarát, Benda Károly telefongyűjtő szerint azonban „a folyamatos karbantartáshoz szükséges lenne, hogy a központ hetente többször is be legyen kapcsolva és 1-2 órát működjön. Plusz legalább heti egy alkalommal a karbantartó 6-8 órát tudjon ott dolgozni. Jelenleg sem fűtés, sem víz nincs az épületben, így ez elég nehezen megoldható. A központ be lett csomagolva és ebben az állapotban nem is lehetne elindítani.” 

Ugyanakkor a Belügyminisztérium továbbiakban is számol a múzeummal. Mint válaszukban írták:

A jelenlegi tervek szerint az épületegyüttes felújítását követően a Telefónia Múzeum újból megnyit és látogatható lesz. A felújítás befejezési határideje nem ismert.

Az biztos, hogy ez nem történik meg egyik napról a másikra, hiszen a sikertelen közbeszerzési pályázat után még nem írtak ki újat. Addig bízzunk benne, hogy a szerkezet biztonságban megéri a múzeum újranyitását.

Címlapkép: A világ utolsó működő Rotary 7a1 telefonközpontja a budai Várban, a múzeum bezárása előtt. Fotó: Huszti István / index.hu