Rajk Lászlóra a Lehel Csarnok tervezőjeként fogunk emlékezni

DMOHA20100801003
2019.09.12. 18:00

A hetvenegy évesen elhunyt Rajk Lászlót a legtöbben rendszerváltó politikusként, az SZDSZ egyik arcaként ismerték, és most a legtöbb híradás is ekként emlékezik meg róla, megemlítve persze, hogy építész is volt. Ugyanakkor ő nem az a híres ember, akinek amúgy mellékesen ez a végzettsége, hanem gyakorolta is a szakmáját. Sőt. Több emblematikus épület is a nevéhez köthető, számos közülük azok számára is jól ismert, akiket egyáltalán nem foglalkoztat az építészet.

Most legfontosabb alkotásainak bemutatásával emlékezünk a magyar posztmodern építészet meghatározó alakjáról.

Műteremház, Vence, 1984

Bachman Gáborral és Nagy Bálinttal

A Műegyetem elvégzése, majd néhány szocialista tervezővállalat végigjárása után Montreálba került a McGill Egyetemre, előbb egyetemi hallgatónak, majd mesteriskolásnak - áll az Építészfórum összefoglalójában.

Ezek után első komoly munkája a Károlyi Mihály Emlék Alapítvány műteremháza volt a franciaországi Vence-ban. Egy korabeli újságcikk szerint Bachman Gábor és Rajk László egy vázlatos rajzot készített még itthon, és az alapján Rajk és Nagy Bálint a helyszínen, saját kezükkel építették meg az alkotóházat.

Az elképesztő formákat, színeket, mintákat és tereket egybegyúró épületbe még egy mesterséges kőhalom is betüremkedik. Igazán friss épület ez, az éppen akkor világszerte csúcsára érkező posztmodern szellemében.

Az első világháború után indult modern lényege az egyszerűség, letisztultság, csupaszság volt, ami azonban egy bizonyos ponton túl - kiváltképp tömegtermékké silányítva - unalmassá, sivárrá vált. A modern az 1970-es évekre válságba került, és a posztmodern mindennel szakítani akart, amit a stílusban sokan nem szerettek: változatosságot, életet igyekezett vinni az építészetbe. 

Többek közt Rajk Lászlóék voltak az elsők, akik meghonosították ezt az irányzatot idehaza, igaz, első épületük még külföldön épült meg. Jelentőségét azonban jól mutatja, hogy Szegő György és Haba Péter a 111 év, 111 híres ház, 150 építész című könyvében ez a kis alkotóház lett 1984 legfontosabb épülete.

A házat később sajnos jelentősen átépítették, csak néhány, Nagy Bálint építész honlapján található kép őrzi emlékét, ahol egy korabeli kritika, valamint az átépítés utáni állapot fotói is megtalálhatók.

'56 mártírjainak dísztemetése, 1989

Építészeti installáció, Bachman Gáborral

Rajk díszlet- és látványtervezőként is dolgozott, számos ismert film elkészítésében vett részt (pl. Saul fia, Torinói ló, Vörös zsaru, Megáll az idő, 1945). Ugyanakkor legemblematikusabb díszlete Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésére készült, a Hősök terére. 

Ez az 1989-es tömegrendezvény nagyon fontos esemény volt a magyar rendszerváltozás történetében. Itt hangzott el Orbán Viktor híres beszéde, melyben nyíltan beszélt az orosz megszállásról és a szovjet csapatok kivonását sürgette. Ha máshonnan nem, innen sokan emlékezhetnek arra, hogyan is nézett ki a tér: a feketével és fehérrel bevont múzeumhomlokzatokat az oldalról behasító hegyes háromszög tette "rajkosan" posztmodernné. A fehér zászló az égett szélű lyukkal nagyon erős, több jelentésrétegű szimbólum volt.

Ez volt a huszadik század utolsó nagy ünnepi díszlete a Hősök terén, ahol azért az előző évtizedekben megjelent pár különös alkotás, hogy csak a Tanácsköztársaságot, vagy épp az Eucharisztikus Konferenciát említsük. Évtizedek múlva alighanem ennek a képével találkozunk legtöbbet.

'56 mártírjainak dísztemetése
'56 mártírjainak dísztemetése
Fotó: Bánkuti András, Lugo / Rajk László

Még több korabeli fotó az építész honlapján.

Corvin mozi rekonstrukciója, 1996

Belsőépítészet (építész: Töreky Dezső)

Rövid aktív politikai pályafutás után a kilencvenes években tért vissza az építészethez. Első jelentős munkája a Corvin Mozi (különös módon szintén egy jelentős 56-os helyszín) átalakítása volt. Budapest egyik legfontosabb múzeumépületét kellett korszerűsíteni, hogy fel tudja venni a versenyt az akkoriban megjelenő multiplexekkel, melyek sorra nyomták le a hagyományos filmszínházakat.

Ehhez igyekeztek valami friss belsőt varázsolni, elsősorban a mozi előterében. Ez csak részben sikerült. A kilencvenes években a posztmodern a világban már a végét járta - de nálunk csak ekkor jött el az ideje. Ugyanakkor elég újnak hatott akkoriban ahhoz, hogy sokaknál felháborodást keltsen. A különös, szinte zavarbaejtően sokszínű, díszletszerű belső tér ugyanakkor ennek a stílusnak az egyik legjellegzetesebb képviselője lett. 

Martinkó József szakíró úgy fogalmazott 2002-ben a Lehel Csarnok apropóján, hogy leszámítva néhány installációt (így a már említett újratemetési díszletet), "a hazai építészeti konstruktivizmus ma csak néhány bárpult, bárszék (Almássy Téri Szabadidőközpont), belsőépítészeti installáció (pl. a Corvin mozi foyer-ja) és makett formájában van fizikailag jelen a kortárs építészeti köztudatban".

A mozi jelenleg is folyamatosan megújul, nem tudni, meddig marad meg a különös téralakítás.

Aquincumi Múzeum, 1997-2008

Két ütemben, Balázs Jánossal

Budapest egyik legizgalmasabb, legalulértékeltebb, de szépen csendben, évtizedek óta folyamatosan fejlődő múzeuma az aquincumi. Rajk László több ütemben vett részt a megújításában. Előbb a kilencvenes évek végén tervezett nekik Balázs Jánossal egy restauráló műhelyt és kutatóközpontot, majd egy évtizeddel később, 2008-ban új kiállítóközpontot alakítottak ki az ókori romok mellett álló, felhagyott trafóházban.

Ez utóbbit Györgyi Dénes és Román Ernő tervezte (akárcsak a híres belvárosi art decó transzformátorházat), a hely szelleméhez méltón megidézve vele a klasszikus formákat. Ide költözött az aquincumi állandó kiállítás, Rajknak pedig új szárnyat kellett hozzápasszintani, egy új bejárattal.

Építészeti stílusa tökéletesen megfelelt az elvárásnak, hogy az új rész egyértelműen különüljön el a műemléktől. A homlokzathoz tapadó vidám, élénk színű toldás hozza a Rajk védjegyévé vált posztmodern jegyeket, de mindenféle öncélúság nélkül. Az új rész világos, átlátható, jól használható, ráadásul a teljesen eltérő anyaghasználat ellenére belül tökéletesen szervesül a régi épülettel. Az egykori tervtanácsi vélemények itt olvashatók a házról.

Collegium Hungaricum, Bécs, 1998

Átépítés Balázs Jánossal és Borsos Írisszel

A bécsi Magyar Intézet (ma hivatalosan: Balassi Intézet – Collegium Hungaricum Bécs) épülete tulajdonképpen csak egy átépítés. Ugyanakkor mindaz, ami felismerhetővé teszi ezt a házat, ennek az átépítésnek köszönhető. 

Rajk egész életében leginkább díszletek és installációk tervezésével foglalkozott, épületein is ez a színpadi-filmes személet jelenik meg. Ennek az egyik legszebb példája ez a bécsi ház, ahol a hagyományos épület homlokzatait úgy vadította meg a legkülönfélébb elemekkel, hogy az elmenne egy avatgard film díszletének a huszas évekből, vagy akár egy Bauhaus-plakátnak ugyanebből a korból.

Lehel Csarnok, 2002

Rajk kicsit úgy járt, mint számos magyar művész - építész, zenész vagy filmes -, akit nem hagytak kiteljesedni a szocializmus idején, s mire utána újra megtalálta a helyét, már elhaladt mellette az idő. Szóval frissebb lett volna, ha a Lehel Csarnok másfél évtizeddel korábban épül meg, de ezzel együtt is egyedülálló, fontos alkotás, aminek mindenképpen kiemelt helye van a magyar építészet történetében.

A frissesség és korszerűség persze csak nemzetközi viszonylatban kérdőjelezhető meg, a hazai mezőnyben annyira újszerű volt, hogy megdöbbentette a közvéleményt: régóta nem volt olyan épület, amelyik ekkora vihart kavart volna.

Ehhez persze jelentősen hozzájárult a politikai törésvonal is. Jellemző, hogy az ugyanebben az évben átadott Nemzeti Színház szintén hasonló módon, ideológiailag osztotta meg az embereket. Ha valakinek az egyik tetszett, de a másik nem, pontosan be lehetett sorolni, milyen a pártprefernciája. A szakmát is alaposan megosztotta a ház. Voltak, akik az egekig magasztalták, mások nem voltak hajlandók véleményt se mondani róla. 

Tényleg nagyon provokatív. Az építész maga radikális eklektikának határozta meg stílusát. Mintha a környék valamennyi irányzatát megpróbálta volna itt megjeleníteni. Márpedig elég sokféle irányzat van ezen a környéken, elképesztő, mi minden van egybegyúrva benne: oszlopok, erkélyek, hidak, körök, négyzetek.

Illetve pontosítsunk: egybe sincsenek gyúrva.

Olyan, mintha csak egymásra dobálta volna őket Rajk, látszólag véletlenszerűen kerültek egymás mellé a ház részei. Ha a bécsi Magyar Intézet olyan mint egy kollázs, akkor ez egy valódi kollázs. Persze, ahogy a zavarosnak tűnő fotókollázsok mögött is rend és gondolat van, itt sem káosz uralkodik a házon.

A provokatív építészet ugyanis nagyon nehéz műfaj. Egy díszlet, egy ideiglenes installáció lehet egypoénos: elég egyetlen eseményen hatnia. A ház viszont évtizedekig a helyén marad, és az nem lehet hosszú távú program, hogy hecceljük vele az arrajárókat.

Ezért is fulladt ki az ezredfordulóra az egész posztmodernnek nevezett irányzat. De tulajdonképpen hasonló a helyzet minden stílusnál, akár szecesszióról, akár modernről, akár szocreálról beszélünk: azok a jó épületek, amelyek a stílusdivat elmúltával is értékesek maradnak.

A Lehel Csarnok úgy tűnik, ilyen. Ehhez persze hozzájárulhatott az is, hogy a harsány színek, az elképesztő formák, kanyarok, lejtők, indokolt és indokolatlan szerkezeti elemek jól passzolnak egy klasszikus piac, bazár, zsibvásár hangulatához. Tény: 

másfél évtized alatt a Lehel a város egyik legnépszerűbb piaca lett, az ottélők nem csak megszokták, hanem meg is szerették.

Már senkit nem sokkol, a szakma pedig ma már örülhet neki, hogy a posztmodernnek is lett egy fontos, habár megkésett iskolapéldája hazánkban.

Nem kétséges: néhány évtized múlva senki sem fog emlékezni arra, hogy Rajk László politikus is volt. Viszont építészként még nagyon sokáig emlegetni fogják.

(Borítókép: Lehel csarnok. Fotó: Mohai Balázs / MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport