Diána
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Ilyen a legszórakoztatóbb karmester

2019.09.13. 09:14

Remek film készült Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) 2014-es évadáról az Index közreműködésével. Érdemes megnézni, hogy hidalnak le előttük a koncerttermek, milyen profin működik a zenekar, ami jelenleg is tárgyal a működéséhez elengedhetetlen TAO-támogatásról az EMMI-vel. A filmet az Indexen lehet megtekinteni magyar és angol változatban, külföldről is elérhető.

"Iván is szeretett beleszólni a dolgokba, hisz az ő bőréről van szó, róla szól a film elsősorban, mégis erősen az én vágyaim szerint készült el" - mondta a Fischer Iván című film rendező-operatőre, Sólyom András, aki olyan játékfilmek után, mint az Érzékek iskolája (itt tekinthető meg) és a Pannon töredék (itt látható), az utóbbi évtizedben dokumentumfilmeket készített. A Fischer-portréfilmben operatőrként az volt a koncepciója, hogy mindent felvett, amit lehetett.

A film első fele egy road movie, amiben a világ egyik legjobb zenekarának majdnem száz tagját követhetjük a 2014-es évadon keresztül hangversenytermekben, buszon és a repülőgép fedélzeten, ahogy sorra járják a híres intézményeket, utaznak, próbálnak és fellépnek. A fesztiválkörutat New Yorkban kezdték, majd a többi állomáson, Amszterdamban, Athénban, Bernben, Párizsban folytatták, végül elvitték az európai klasszikus zenét és Bartókot a Távol-Keletig (Hongkong, Sanghaj, Tajvan), ahol meglepő módon fiatalok is sokan vannak a közönségben, mert ahogy a karmester hangsúlyozta: ott menő a klasszikus zene.  

Fischer Iván (magyar változat)

A film másik fele pedig egy portré a karmesterről. "Fischer Iván egy csoda, nagyon jó a közelében lenni, nagyon sziporkázó - mondta Sólyom András. - Elején normál koncertlátogatóként láthattam, de ahogy megismertem, azt láttam, hogy elképesztően fegyelmezett és nagyon koncentrál a feladatra. Nagyon nagy csodákat tud létrehozni, és húzza magával a zenekartagokat is."

Sólyom mellett Váradi Júlia követte a film riportereként mindenhova a szereplőket. Váradi a Magyar Rádióban dolgozott, most Klubrádiós. Riporterként kedves, végig résen van, és alapos, amennyire ezt a film epizodikus szerkezete engedi. 

Váradi a zenekar pr-főnöke volt sokáig, ahogy a rendező-operatőr is érintett a témában: tíz évig készített népszerűsítő videókat a Budapesti Fesztiválzenekarnak. Így egyikük sem külső szemlélőként közelít, ez olykor hiányérzetet adhat, hogy nem bontanak ki olyan szálakat, amik az alkotóknak magától értetődőnek tűnhetnek. A háttérről és a múltról kevés szó esik például, pedig voltak nehézségeik. Ahogy nem tudjuk meg a filmből azt sem, hogyan lett Fischer Iván 1983-ban alapított zenekara Magyarország egyik lesikeresebb kulturális exportcikke.

Mindent megkapunk helyette, amit a film epizodikus szerkezete enged. A szimfonikus zenekar a szemünk előtt színesedik, alkalmazkodik a folyamatosan változó viszonyokhoz, akusztikához. Friss marad a zenészek hozzáállása a zenéhez. Ahogy azt is követhetjük, ahogy a BFZ a koncerttermeken kívül kilép a szerepéből: a zenészek játszanak árvaházakban, gyerekkórházakban, és Kínában idősek otthonában is. Itthon szórakoztató kakaókoncertekkel szerettetik meg a kisgyerekekkel és szüleikkel a komolyzenét.         

A sokoldalú Fischer Ivánt a film második felében gyors képekben ismerhetjük meg, mint Mozart opera-rendezőt, majd mint zeneszerzőt, ami a kitalálós énjéből és a játékosságából fakadt. A zeneszerzés vezetett egy komolyabb darabhoz, a Vörös tehén című egyfelvonásos operához, ami a tiszaeszlári vérvádat mutatja be. Megtudunk pár dolgot a portrérészből a gyerekkoráról, felléptek kórusban a bátyjával, aki szintén karmester lett, az apja pedig a Vígszínház művészeti vezetője volt.

Nem marad válasz nélkül a film fő kérdése sem, hogy maradhat változatos a zenekar tagjainak ez a munka. Hogy történhet meg az, hogy ennyi lemondás mellett is minden zenész a föld fölött lebeg. A karmesterre jellemző újítás, játékosság, hangulati irányítás viszi át őket a nehézségeken. Fischer Iván híres maximalizmusát is viccesen alkalmazza a közönségre a film egyik utolsó jelenetében is: a Bach korállt hangversenyen a Művészetek Palotájában a meglepődött közönséggel együtt adatja elő.  

A film gyártócége az Index, producere az Index lapigazgatója, Pusztay András.